Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. (A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén) II/301

ERNUSZT ZSIGMOND PÉCSI PÜSPÖK REJTÉLYES HALÁLA... 303 séget, és nem törődtek becsületükkel és emberségükkel. Gyulai és két társa küldött Ernuszt Jánosnak egy registrumot az oklevelekről és a vagyonról, amelyet az elfogadott, mert attól félt, hogy az oklevelek idegen kézbe jutnak. Gyulai és két társa ugyanis megfenyegette, hogy ha nem állít ki nyugtát a hagyatékról, akkor elidegenítik az okleveleket. Az is kiderül a zágrábi káptalan idézett protestatoriájából, hogy az oklevelek nem csupán a két testvér kezében levő uradalmakra és bányákra, hanem a tőlük elvettekre is vonatkoznak. így Ernuszt tiltakozását bejelentve, visszavonta a Gyulaiéknak adott és a hagyaték átadására vonatkozó nyugtát.1

0 Ez a tiltakozás elsősorban a levéltári anyagra terjed ki, az ingóság mintegy mellékesen van csak említve, ami talán nem is véletlen, hogyha az Ernusztok később említendő birtokigényeire gondolunk. Nyilvánvaló tehát, és ebben valószínűleg igazat adhatunk a protestálónak, hogy Gyulaiék a levéltár eltulajdonításával fenyegetve zsarolták meg Ernuszt Jánost, aki így kénytelen volt a teljes hagyaték átadását igazolni. Bár a protestáció lehetővé tette az ügy további bírói eljárás elé bocsátását, viszont ennek kimenetelét a felperes által egykor kiállított nyugtatvány kétségessé tette. Feltűnő azonban, hogy az ügy egyelőre nem folytatódott. Ez talán egybefügg Ernuszt János bekapcsolódásával a politikai életbe; mint látni fogjuk, 1508-1510-ben horvát-szlavón bán volt, és ez nyilván nem adott neki arra időt, hogy a bizonytalan kimenetelű üggyel foglalkozzon. Bizonyos nyomok arra mutatnak, hogy bánként megbukva megkísérelte az örökség ügyét napirendre tűzetni. Ernuszt János egy káplánja arról számol be 1510. június 16-i levelében urának, hogy Esztergomban tárgyalt Bakócz Tamás érsekkel „azon árulókkal" szembeni ügyben. Az érsek „egészen a miénk" (est totus noster) — írta a káplán — és azt javasolta, hogy ura jöjjön fel az országgyűlésre, ami vagy Fehérvárott, vagy Tatán lesz, és tárgyalja meg az ügyet a prímással. Utána felkereste a kincstartót (ez akkor Várdai Ferenc volt), aki levele szerint „szintén a miénk" (etiam est totus noster), és vállalta az ügy referálását a király előtt Podmaniczky úrral együtt. Megjegyezte azonban, hogy előtte közösen kell tárgyalniuk, nehogy „amibe belefogtunk, később elálljunk tőle". Az őrgróf úrral, aki Bécsbe ment (Brandenburgi Györgyről van szó) nem tárgyalhatott, ő azonban amúgy sem tudna sokat tenni. Végül beszélt (Szatmári György) pécsi püspökkel (és kancellárral!), aki ugyan kijelentette, „hogy nem tetszik neki ez a játék" (non piaceret ei ludus iste), de megjegyezte, „hogy nem tehet Nagyságos Uraságod jogai és igazsága ellen" (non potest contra iura et iusticiam dominationis vestre magniflce), és kész megjelenni Ernuszt mellett mind a király, mind más hely előtt.11 Az „árulók" említése Gyulaiékra utal. Az ügyből nyilvánvaló, hogy Bakócz teljesen Ernuszt oldalán állt, Váradinak már voltak aggályai. Szatmári nem vállalkozott az Ernuszttal való nyílt szembefordulásra, viszont elég nyíltan kifejezte az ügy felvetésével kapcsolatos nem tetszését. Ekkor nem is került sor rá. Ez 10

Df. 232 258. 11

Df. 232 293. Az oklevél címe, aláírása és vége hiányzik. Ezek pótlására felhasználtam az Isprave 4 (1961) 3952. sz. alatt közölt regesztát. Várdai 1510. június 24-én még kincstartó (Dl. 82 317), így vele tárgyalt a káplán.