Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
II. ANDRÁS KIRÁLY „ÚJ INTÉZKEDÉSEI" 295 rökbirtokok ügyeit (causas terrarum necnon perpetuitatum) megítéli".232 Mivel II. András általában mellőzte okleveleiben a perpetuitas szó használatát, és csak azt követően kezdte használni, miután fia révén az divatba jött, ez a körülmény arra enged következtetni, hogy ez az oklevél Béla írnokainak terminológiáját használja. Ugyanerre mutat a II. András okleveleiben máskor szintén mindig hiányzó „haszontalan és felesleges adományok" kifejezés is. II. András természetesen soha nem minősítette saját juttatásait „haszontalannak és feleslegesnek". II. Andrásnak azonban nem ez volt még 1230-ban sem az igazi arca és az őszinte véleménye, hanem az, ami egy másik 1230. évi okleveléből kitetszik. Gazdag adományban, egyebek mellett bácsi, csanádi és valkói várbirtokokban részesítette Machareus ispán fia Tamás ispánt.23 3 A megadományozott azonos azzal a Macharias ispán fia Tamással, akit II. András — mint fentebb már tárgyaltam — 1206-ban tekintélyes birtokkal ruházott fel.23 4 A juttatás a család birtokainak tömbösítését is szolgálta, hiszen a bácsi Szavonca-Szond nagy részét már 1192-ben Machareus ispán és testvérei birtokolták.23 5 Régi kipróbált hívéről volt szó, mivel az már az Imre királlyal támadt viszályok idején is az ő oldalán állt, megőrizte iránta való hűségét a szentföldi hadjárat idején és visszatérte után is, amikor igen sokan őrült tanácstól vezettetve ellenségesen támadtak Magyarországra, továbbá szintén kitüntette magát oroszországi hadjáratban. A juttatás nem csupán méretével, hanem elvi indoklásával is felkelti figyelmünket: „Jóllehet illő, hogy a királyok mértéktelen bőkezűsége (immensa dapsilitas) bárkire nézve egyenlően érvényesüljön bőven osztó kézzel (manu largiflua), mégis bővebb keggyel (uberiori gracia) azokra kell kiterjednie, akik semmiféle helyen és időben nem félték sem javaikat, sem személyüket a király hasznáért, az ország javára halálos veszedelemnek kitenni. Ezért van az, hogy bár a királyi bőkezűség mértéktelenségének (munificencie regalis inmensitas) illő az idegenekre a jó javadalmazás buzgalmával (bone commendacionis flagrancia) szétáradni, mégis adományozó kezét (largiendi manum) teljesebben és szívesebben azok fölé kell kiterjesztenie, akik derekasságának bizonyságát a hűség hosszú állhatatossága révén vette észre, és az erkölcsök tisztessége folytán ismerte meg". Ez az arenga tökéletes ellentmondásban van az imént idézett 1230. évi, bűnbánatot tanúsító oklevél tartalmával, hiszen arról tanúskodik: a király csupán taktikai okból gyakorolt önkritikát, valójában továbbfolytatta az „új intézkedéseket". Ugyancsak 1230-ban somogyi várjavakat adott egyházi kézre,236 illetve a liptói királyi területen (in territorio) nagyobb ingatlant magánosoknak.23 7 1231-ben Béla király lezárta, vagy helyesebben kénytelen volt befejezni a birtokvisszavételeket, a szerinte tévesen öröknek mondott adományok összetörését. A negyedik éve tartó folyamat után Béla elégedetten nyugtázta: „Dicsőség 232 Bgl. I. 121. (Reg. Arp. 461. szám). 233 W XI. 218-219. (Reg. Arp. 467. szám). Megerősítette 1231-ben Béla király: Smiê. III. 350. (Reg. Arp. 596. szám.) 234 L. fentebb, 71. jegyzet. 235 Gy. I. 235-239. 236 A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. I. Szerk. Erdélyi László. Bp. 1902. (a továbbiakban: Ρ I.) 701. (Reg. Arp. 464. szám). 237 Reg. Arp. 460. szám.
