Századok – 2001

FIGYELŐ - Urbán Aladár: A magyar külpolitika dimenziói 1848/49-ben. Gondolatok Kosáry Domokos könyvéről I/191

200 FIGYELŐ a magyar kormány hajlandó lesz ezeket a feltételeket ejteni és lépéseket tenni valamiféle federáció irányába. (197. o.) A fejezet legterjedelmesebb része a románokkal folytatott tárgyalásokkal és megegyezési kísérletekkel foglalkozik. Ennek egyik vonulata az országgyűlésen megmaradt, s azt Debrecenbe is követő román képviselőknek Olmütz után kezdeményezett békülési kísérlete. Ismeretes, hogy a Kossuth egyetértésével Janku táborába utazott Dragos János képviselő május elején a Hatvani Imre által a havasok ellen indított felelőtlen támadásnak esett áldozatul. Ekkor már Belgrádban volt Bálcescu, aki Konstantinápolyból Debrecenbe igyekezett. Egyúttal a török fővárosban lévő román emigránsok levelét hozta Jankunak, amelyben a magyarokkal való kibékülést javasolták. Bálcescu május 26-án érkezett Debrecenbe, s másnap már tárgyalt Kossuthtal. A kormányzót a jelek szerint sikerült megnyugtatnia az Erdély elszakítását célzó „nagyromán" tervek kapcsán, hogy ők nem Magyarország ellen, hanem érte kívánnak cselekedni. Különben is a „dáciai királyság eszméjét" az oroszok találták ki és terjesztik. (201. o.) Kosáry úgy értékeli Bálcescu magatartását, hogy az nem valami elvont szabadságeszméből indult ki, a nemzetiség ügyét a szabadság elé helyezte, de törekvését, célkitűzését nem a mohó nacionalizmus, hanem az „értelmes önzés" jellemezte. (201. o.) Bälcescu debreceni, majd pesti tárgyalásainak részleteiről Jon Ghicának írott leveleiből értesülünk. Június 5-én arról számolt be, hogy elterjedtnek találta azt a véleményt, miszerint Magyarország csak az erdélyi románokkal és a szlávokkal létrehozott koalícióban élhet. Ezt saját népe számára megnyugtatónak találta, mert — mint írta — a megvalósuló demokráciában „a magyar országgyűlés többsége román és szláv lesz, és a kölcsönös nehézségek valamennyit rákényszerítik, hogy elfogadják: konfederációban kell élniök". (203. o.) Bálcescu volt a kezdeményezője egy, a magyarok oldalán harcoló román légió felállításának, amiért cserébe azt várta, hogy a magyar kormány a hazai románokat nemzetként ismeri el. Ez volt Jancu feltétele is, ami miatt a Dragos halála után Simonffy József ezredes által kezdeményezett békekísérlet eredménytelenül végződött. Kossuthnak ugyanis határozott véleménye volt, miszerint „politikai nemzetiség csak arrondirozott territórium alapján képzelhető, egy országnak egy territóriuma lehet csak". (206. o.) Bálcescu a fegyveres román felkelés vezetőjének, Jancunak a tárgyalásokat elutasító állásfoglalása után sem adta fel a reményt. A főváros kiürítése miatt érdemi tárgyalásokra csak Szegeden került sor, amikor Bálcescu és Kossuth július 12-én megállapodott a békítési tervezet szövegéről és a román légió (egyelőre egy zászlóalj) felállításáról. A július 14-én aláírt megbékélési tervezet (Projet de pacification) a magyar államnyelv fenntartása mellett biztosította a román falvak nemzeti nyelvhasználatát, a román többségű megyék kétnyelvűségét, az ortodox egyház önállóságát (ti. a szerbektől), a román nyelv használatát a vallási életben és az oktatásban, valamint a nemzetőrség vezényleti nyelveként. A tervezet tulajdonképpen szándéknyilatkozat, amely kölcsönös kompromisszum eredménye. Jelzi mindkét fél kölcsönös érdekű békülési szándékát, amely kétségtelenül a cári intervenció bekövetkeztének is köszönheti létrejöttét. A változás jellegét a légió szerepének elképzelése jól mutatja. Az alapokmány szerint a légió tagjai mind Romániának, mind Magyarországnak hűséget esküdnének, s a háború végével — a magyar