Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva Eszter: Az amerikai küldetéstudat válsága a 19-20. század fordulóján I/149
AZ AMERIKAI KÜLDETÉSTUDAT A 19-20. SZÁZAD FORDULÓJÁN 161 társaságot6 2 . Addigra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikaiak nem váltják valóra a hozzájuk fűzött reményeket, vagyis akiktől a filippínók a szabadság és a függetlenség áldását várták, egyre inkább egy új gyarmatosítóra kezdtek emlékeztetni. Ezt a félelmet pedig a béketárgyalások alakulása, majd a békeszerződés megerősítették. Hátra volt még azonban a békeszerződés ratifikálása. A szenátuson belül komoly ellenállás alakult ki az imperialista erők előretörésével egy időben, különösen a Fülöp-szigetek annektálása kapcsán. Mindkét párton belül megoszlottak a vélemények a régi és az új küldetéstudat elvei mentén, de a repubükánusok többsége annexiópárti, míg a demokraták többsége annexióellenes volt. A legsúlyosabbnak az alkotmányjogi kérdések bizonyultak, az ellenzék szerint ugyanis az alkotmány csak leendő tagállamok kormányzása felől rendelkezett, az expanzionisták szerint viszont az alkotmány nem szabott határt a terjeszkedésnek. Az erkölcsi szempontok is nagy vitát kavartak, hiszen a gyarmatosítás ellentmondásba került a kormányzottak beleegyezésének az elvével, ugyanakkor a térségben ugrásra készen álló Németországgal és Japánnal a háttérben a Fülöp-szigetek nem tudták volna függetlenségüket megőrizni. Az imperialisták legfőbb érve az annektálás indoklására az volt, hogy a filippínók tapasztalat híján nem állnak a fejlettségnek azon a fokán, hogy maguk kormányozzanak6 3 . Az elhúzódó vitában az érvek és ellenérvek alkotta gordiuszi csomó átvágásához két esemény járult hozzá. Az egyik ilyen esemény a demokrata párt vezetőjének, William Jennings Bryannek a szerződés melletti kiállása volt. Bár ellenezte az annexiót, a béke biztosítása érdekében jobbnak látta, ha a szenátus ratifikálja a szerződést, és a szigetek feletti rendelkezés jövőjét az 1900-as választásokon döntik majd el, amelyeken Bryan annexióellenes programmal akart indulni a győzelem reményében64 . Nem tudni, Bryan hány hívének szavazatát nyerte meg a szenátusban a szerződés érdekében, egy másik esemény azonban nagy megrendülést és felháborodást keltett a kongresszusban. A végső szavazás előtt egy nappal, 1899. február 5-én a filippínók fegyvert ragadtak az Egyesült Államok ellen. Ez a tény egyrészt alátámasztotta a filippínók szabadságvágyát és az amerikai gyarmatosítás elutasítását, másrészt lehetetlenné tette az amerikai kivonulást az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyének lejáratása nélkül. A február 6-i szavazáson 57:27 arányban, vagyis kétharmados többséggel a szenátus ratifikálta a békeszerződést. Mindössze két szavazaton múlott, hogy a szerződés nem bukott meg.65 A szerződés aláírása és ratifikálása között a demokraták benyújtották a Bacon-féle kiegészítést, amely stabil kormány alapítása esetén függetlenséget ígért a filippínóknak. A javaslatot azonban — amely a ratifikálás után is napirenden maradt — ismételten nem fogadta el a szenátus. Faulkner rámutat, hogy a már ratifikált szerződés fényében a Bacon-féle kiegészítés gesztus értékű volt csupán, viszont lerántotta a leplet az imperialisták álszentségéről. Ugyanis amennyiben az annektálás oka valóban az volt, hogy megtanítsa a filippínóknak 62 Congressional Record, 56th Cong., 1s t sess., 1257; Vecseklőy, i.m., 396-398. 63 May, i.m., 260-261; Faulkner,i.m., 257-258; Sellers, és mások, i.m., 251. 64 Blum, és mások, i.m., 491.; Merk, i.m., 254-255. 65 Faulkner, i.m., 257-258; Vecseklőy, i.m., 401; Blum, és mások, i.m., 491.
