Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Borut; Jacob és Heilbronner; Oded: Tovább élő falak VI/1475

FOLYÓIRATSZEMLE 1475 jogtudós történészek elsősorban az eljárásmódokat vizsgálták, aminél Kljucsevszkij kétségtelenül mélyebbre hatolt. A bojár dumák, a zemszkij szoborok, a faluközösségek működését mindkét történész szlavofilellenes éllel értékelte. Ugyanakkor Kljucsevszkij pl. kapcsolatrendszerükben, működési mechanizmusukban és összetételükben új elemeket tárt fel. I. Péter reformtevékenységét és az egész 18. századi orosz történetet mindkét történész az oroszországi demokratikus mozgalom liberális ága elvei szerint közelítette meg. Ebből adódtak a reformok feladatai (jogállam kialakítása, a személyi szabadság stb.) és a megoldás eszközei (így a testületi döntés bevezetése, társadalmi öntevékenység, a hatalmi ágak elválasztása). Kljucsevszkij a kortárs történészek forrásanyaga alapján itt már konkrét kérdésekben Szolovjovtól alapjaiban eltérő értékeléseket nyújtott. Abban, hogy 1613-tól nem jött létre a „közjót" szolgáló állam Szolovjov szerint a nép felkészületlensége ' játszott közre, míg Kljucsevszkij úgy vélte, hogy az első Romanovok népellenes politikát folytattak. A történetíró nem kizárólag I. Péterhez kapcsolta a reformokat, észlelte az átgondolatlanságot, a pillanatnyi érdekek érvényesülését, azt, hogy a cár nem korlátozta az állami bürokráciát és végeredményben az abszolutizmus szervezete épült ki. A korabeli gazdaságpolitika a kincstár és nem a nép érdekeit szolgálta. Kljucsevszkij jól látta, hogy a reformok nem feleltek meg a ι nemzeti sajátosságoknak, az ország fejlettségi szintjének és Szolovjowal ellentétben a velük I szembeni fellépéseket népellenes voltukkal magyarázta. Szolovjov úgy gondolta, hogy elkezdődött a különböző rétegek egyenjogúsítása, ezzel szemben tanítványa szerint a nemesség korlátlan jogokat szerzett és rendőrállam jött létre. Az előbbiekből következően (és ismét Szolovjovtól eltérve) Kljucsevszkij jogosnak ítélte a jobbágyrendszer elleni felkeléseket. Sahanov jól érzékeli, hogy az 1840-es évek és az 1860-as esztendők két liberális nemzedéke politikai taktikai és szaktudományos nézetei ütköznek az ismertetett problematikában. Az utóbbiak már a konstitucionalizmus fele hajlottak. Kljucsevszkij tudományos nézetei a szolovjovi örökség kritikai feldolgozására épültek. A századfordulón az államjogi iskola keretein belül maradva a történetíró felülvizsgálta Szolovjov Oroszország története utolsó (az újkori orosz históriára vonatkozó) 17. kötete következtetéseit. Valójában így a kezdeti Szolovjowal egyező elgondolások ellenére Kljucsevszkijt mégsem lehet besorolni az eredeti államjogi történetírói iskola tagjai közé. A történész és követői „nemesellenes következtetései" tették lehetővé, hogy 1900 és 1910 között Kljucsevszkij — a fenti iskola legjobb alkotói trendjeit megőrizve — az államjogi historiográfia alapelvein felülemelkedjék. Voproszi Isztorii, 2000. 3. sz. 146-154 K.J. Jacob Borút és Oded Heilbronner TOVÁBB ÉLŐ FALAK A katolikus és a zsidó vidéki polgárság a német birodalomban A szerzőpáros összehasonlító elemzést nyújt a tizenkilencedik században a Német Birodalomban élő vidéki zsidó és katolikus polgárságról (Dorfbürgertum). A katolikusok és a zsidók (izraeliták) vallási kisebbségben voltak a protestáns többségű császári Németországban. Az előbbiek a német társadalom 35%-át, az utóbbiak annak 1%-át alkották. A nagyságrendi különbség ellenére azonban számos közös vonás jellemezte őket. Hivatalosan a birodalomban a kisebbségek integrációjának támogatását hirdették. A valóságban azonban mindkét közösség ki volt téve a szociális és kulturális megkülönböztetésnek, sőt, bizonyos esetekben még a vallási üldöztetésnek is. A katolikus és zsidó közösségen belül leginkább azok polgári rétege igyekezett betagozódni a társadalomba. Ők hajlottak leginkább arra, hogy az integráció érdekében szakítsanak vallási közösségük hagyományos viselkedési mintáival és üdvözöljék azt a modernizációs folyamatot, amely Németországban a 19. század közepétől elkezdődött. Ragaszkodtak vallási közösségük hagyományaihoz, ugyanakkor igyekeztek hasonulni a többségi társadalomhoz is. Társadalmi pozícióját tekintve tehát a polgárság katolikus és zsidó tagjai saját vallási közösségük és a protestáns polgárság között helyezkedtek el. A betagozódásukat elősegítette, hogy a német protestáns polgárság a társadalom többi részéhez képest viszonylag nyitott és kész volt a vallási kisebbséghez tartozók befogadására. Néhány évvel ezelőtt még tartotta magát az a nézet, hogy a katolikusok többsége (főként Németország nyugati részén) eltökélten őrizte másságát, és ellenállt a többséggel való keveredésnek. A zsidókról pedig azt gondolták, hogy minden erejükkel a protestáns többséghez akartak hasonulni. Elsősorban a Német Birodalom hü állampolgárainak tartották magukat, s csak másodsorban zsidónak. Számos kutatás támasztotta alá, hogy a zsidók tudatosan utasították