Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Sahanov; A. N.: Sz. M. Szolovjov és V. O. Kljucsevszkij VI/1473

1474 FOLYÓIRATSZEMLE Szoloyjov követőjeként tartják számon, mások (pl. Ρ Ν. Miljukov és A. A. Kizevetter) hangsúlyozták, hogy Kljucsevszkij a múlt század végére kifejlesztette önálló koncepcióját az orosz történelem menetéről és végül létezik egy „közbülső értékelés" is, miszerint Kljucsevszkij pályája elődje Oroszország történetére épült, a tudós nem szakított az ún. államjogi iskolával, azonban a „gazdasági szakértő" Kljucsevszkij szervesen kiegészíti a Jogász" Szolovjovot. Kljucsevszkij ugyan csak Szolovjov halála után adhatott elő a moszkvai egyetemen, azonban idősebb pályatársa korábban is támogatta és Sahanov rámutat, hogy semmi alapja nincs Szolovjovot „az egyeduralom ideológusaként" a Jogállamot képviselő" Kljucsevszkijjel szembeállítani. Az 1860-70-es években mindkét tudós nézetei megmaradtak a liberalizmuson belül. Szoloyjov magasan értékelte Kljucsevszkij korai munkáit, így pl. magiszteri értekezését; A régi orosz szentek életrajzait. Noha Kljucsevszkij már pályája kezdetén nagy és új forrásanyagot vont be kutatásaiba, Sahanov szerint koncepcionálisan nem tért el mesterétől, Szolovjovtól. A19-20. sz. fordulóján kezdte csak hangsúlyozni, hogy idősebb kollégájának még a „nagy reformok" idején létrejött koncepciója egyes elemeit át kell értékelni. Ugyanekkor azonban Kljucsevszkij kiemelte Szoloyjov érdemeit történetfilozófiai és módszertani tekintetben. Mindkét tudós a társadalmi fejlődés „belső tényeiből" és az egyes népekre jellemző sajátosságokból indult ki. Míg azonban Szolovjovnál törvényszerűségek elkerülhetetlen érvényesüléséről volt szó, addig Kljucsevszkij a történeti fejlődést több variációban tárta fel. A személyiség történelemformáló szerepe is nagyobb volt nála, mint elődjénél. Munkásságuk alapján megállapítható, hogy mindkét történész az evolúciós fejlődés hívének tekinthető. Miközben az európai forradalmak objektív természetét hangsúlyozták, Kljucsevszkij differenciáltabban mutatta ki mozgatóerőiket. Szolovjov nyomán tanítványa is kiemelte az orosz (szláv) történeti fejlődésre ható természeti-klimatikus körülményeket, szembeállítva ezeket a kedvezőbb nyugati feltételekkel. Az orosz történelem összefoglalása c. művében Kljucsevszkij elődeihez hasonlóan értelmezte „a sztyepp és az erdő"; a nomád ázsiai despotizmus és az orosz történetiség viszonyát. Sahanov rámutat, hogy pl. Szibéria meghódításában, a 18-19. századi orosz-török háborúkban mindkét történész a Kelettel való szembenállás betetőzését látta. Az orosz történelem szakaszolását a két tudós hasonlóképp oldotta meg, de míg Szolovjov a periódusok kapcsolatára, addig Kljucsevszkij a szembeállításukra helyezett nagyobb súlyt. A középkori orosz história tárgyalásakor mindkettejüknél szoros kapcsolatban tárul elénk a népiség (narodnoszty) és az államiság (goszudarsztvennoszty) evolúciója. Kljucsevszkij rámutat, hogy a „társadalom" érdekei csak a 18. sz. elejétől kerültek konfliktusba az államrezonnal. Sahanov a szolovjovi örökség történetietlen megközelítésével magyarázza, hogy pl. Lappo-Danyilevszkij és Miljukov szerint a történész elhanyagolta a gazdasági és a társadalmi változások elemzését. Szerinte a szolovjovi előzmények nélkül Kljucsevszkij nem végezhetett volna mélyebb gazdasági alapú szociológiai analízist. A szerző rámutat, hogy Kljucsevszkij együtt használta a politikai-jogi és a szociológiai kutatási módszereket. Először a bojár dumáról szóló munkájában (1882) helyezte át a hangsúlyt az óorosz, a széttagoltsági és az újraegyesítési viszonyokkal kapcsolatban a gazdasági tényezőkre. Sahanov hangsúlyozza, hogy Kljucsevszkij előtt már az ún. államjogi iskola történetírói leírták, hogy az egyes orosz rétegek kialakulása és helyzete összefüggött a főhatalom adóztatási ténykedésével és az állammal szembeni kötelezettségek előírásával. Ugyanakkor a történész éles szemmel vette észre, hogy az állandó szolgálatra kényszerítés szélesítette az állam jogkörét, miközben szűkítette a társadalmi szabadság szféráját. Szoloyjov a sajátos orosz földviszonyok létrejöttét az államhoz, Kljucsevszkij viszont a földbirtokosoknak a parasztság jobbágyi sorba döntése irányába tett lépéseihez kapcsolta. A korábbi szolovjovi nemzetségi szervezetet Kljucsevszkijnél kiegészítette az új gazdasági folyamatok révén kialakult falusi, városi és szolgáló nemesi közösség. Noha mindkét történetíró kiemelte az orosz államfejlődés belső okainak elsődlegességét, Szolovjov mégis lehetségesnek tartotta, hogy az állami intézményeket (a varégok) kívülről hozták létre. Érdekes, hogy a részfejedelmi rendszert egyik történész se kapcsolta össze a feudális viszonyok kialakulásával. Pl. a bojároknak továbbra is szolgálniuk kellett az orosz államot. Sahanov szerint Kljucsevszkij is (mint elődei) a nagyfejedelmi birtok kiteijesztésében és a részfejedelmek és a bojárok „kormányhivatalnokokká" való lefokozásában látja az állami központosítás lényegét. A szerző tehát úgy véli, hogy Kljucsevszkij előadássorozatában nem dolgozott ki új orosz középkortörténeti sémát, csak az egyes szereplők (így III. és IV Iván, Borisz Godunov), ill. korszakok (pl. a „zavaros idők") mélyebb és körültekintőbb elemzésével, (ami igen fontos!) szolgált. Az államhatalmi és a helyi önkormányzati szervek tevékenységében a korábbi