Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Zala megye archontológiája (Ism.: Bariska István) VI/1459

1460 TÖRTÉNETI IRODALOM a megyetérképek beiktatása (503-512.), hiszen egyike volt a területében, járási beosztásában legtöbbet változó megyéinknek. A térképekre már nem térünk vissza. Ide kívánkozik azonban egy bővített megjegyzés. Mindig az a tapasztalat, hogy csak az átrajzolt térképek használhatók. Az 505., 508-510. oldalon közölt 19-20. századi térképszelvények azonban ebben a kicsinyített formában egyszerűen nem elemezhetők. Még az 511-512. oldalra szerkesztett, két, valamivel áttekinthetőbb térképanyagot is megérte volna átrajzoltatni. Ebben az esetben a tartalomjegyzék (513-522.) sem elhanyagolható. Annyira nem, hogy ezzel is kezdjük. Csak dicsérni lehet azt a szándékot, hogy ebben nemcsak a fő-, hanem az alcímek is helyet kaptak. S ha jól meggondoljuk, ez akár a szerkesztés egész koncepcióját világossá teszi. Azt nevezetesen, hogy Zala vonatkozó történetét az ország egészébe illesztették. Ezen belül adták meg a megye helyi értékét. Tehát az általános felől a különösön át érkezik el a felhasználó is az egyes kategóriáihoz. Ez a tagolás az első fejezetre maradéktalanul érvényesül, a második fejezetben korszakösszevonással és tisztán archontológiai tagolásban. A névtárban magától érthetően nem, hiszen ott az index gyakorlatát kell követni. Ez a lefelé építkezés eldöntötte a korszakolást is, amely a kezdő időpont kijelölésén túl lényegében a magyarországi történeti-közigazgatási korszakokat vette figyelembe. Azért mondjuk, hogy lényegében, mert néhány esetben — példának okáért az 1750-es és az 1910-es záró és kezdő időpont esetében is — a korszakhatárok mesterségesek. Ennek nincs különösebb jelentősége. Mégis utal arra, hogy a megyetörténet belső korszakhatárainak rögzítése még várat magára. Nem mintha nem tárta volna fel a kutatás. Inkább arról van szó, hogy nem alkalmazták ezeket belső korszakhatárokként pl. II. József alatt az 1785-1790 közti időszakban. De korszakváltó lett a címtárban az 1870. évi törvényhatósági törvény nyomán megtartott első törvényhatósági bizottsági ülés éve (1872) és az 1950. évi I. a helyi tanácsokról szóló törvény nyomán az általános választások előtt létrejött ideiglenes tanácsok létrejöttének esztendeje (1950). Az előbbi periódus a magyar polgári korszak önkormányzati és közigazgatási folytonosságát reprezentáló csaknem nyolcvan esztendőre vonatkozik. Minderről el kell mondani, hogy az a szerkesztői szándék messzemenően méltányolható, hogy az archontológiai címtárban a nagy, átfogó korszakokat (feudális kort: 1138-1849, a neoabszolutizmus korát: 1849-1861, a provizórium és a kiegyezés korszakát: 1861-1872, a polgári kort: 1872-1950, a tanácsi korszakot: 1950-1990, valamint a visszaállított önkormányzati korszakot: 1990-2000) feleslegesen nem tördelték alkorszakokra. Nem arról van szó, hogy nem lehetett volna. Inkább arról, hogy nem lett volna ésszerű. Meg kell jegyeznünk továbbá, hogy az utolsó, tíz éves rendszervált(oztat)ó korszakra ma sincs elfogadott szakkifejezés. Ezt a szerkesztő (szerző) úgy ismerte el, hogy „hallgatólagos" címet adott neki a „Zala megye önkormányzati igazgatása 1990 után" fejezet élén. Amelyben persze az is benne van, hogy ebben a korszakfejezetben a kutatás kiterjedt a tisztségviselőkre, de a képviselőkre nem. Amiként az archontológiának szűken véve nem tárgya az önkormányzati testületek összetételének kutatása. Önmagában az is vitatható tény, hogy a legújabb korban részben egyfajta „tisztségviselői önzés" uralja az archontológia kutatásának tárgyát. Azaz kutatja az önkormányzati hivatalviselőket, de a legújabb korban nem kíváncsi magára a hivatalokat létrehozó önkormányzatok tagságára, tisztségviselőire, grémiumaira. Külön kérdés az, hogy a polgári korszak etatizmusa következtében jelentősen lecsökkent a megye által választott tisztviselők száma. Ez azonban ismét egy másik kérdés. Az archontológiákat inkább kevesebb, mint több hivatal- és igazgatástörténeti bevezetővel szokás ellátni. Az, hogy Zala mégis úgy döntött, hogy jelentős igazgatástörténeti fejezetekkel látja el a kötetet, a maga nemében példa értékű. Ennek nincs kötelező, szakmai jellege, de az igazgatás középső szintjén rendkívül hasznos és tanulságos. Nem ismerünk ugyanis olyan munkát, amelyben egy megye hivatal- és igazgatástörténete a teljes időszakra megszületett volna. Nem arról van szó, hogy a zalai kötetben ez teljes értékű. Maguk a szerzők is jelzik, hogy milyen kutatások előtt állnak még. Ez részben kiderül azokból a fejezetekből, amelyek „A címtár forrásai és közlési módja" címet viselik, amelyek viszont már elmaradhatatlan részei a címtáraknak. Azokkal értünk egyet, akik erre a részre különös hangsúlyt helyeztek. Ennek azért van külön jelentősége, mert ezekből a fejezetekből lehet szert tenni a Zala megyei archontológia irodalmának, forrásainak és adatközlésének mibenlétéről. Arról, hogy eddig mit és hol hoztak nyilvánosságra. Arról, hogy milyen források álltak rendelkezésre. Továbbá itt lehet tájékozódni a forráshiányokról, az adatközlés szintjéről és egységes voltáról. Itt érdemes néhány megjegyzés erejéig elidőzni. A címtár feudális kori anyaga (1138-1849) közli az országgyűlési követek (1527-1848), az ispánok (1138-1526), a főispánok (1535-1848), a főispáni helyettesek (1670-1848), az alispánok (1244-1735), a vicegerensek (1597-1715), az első alispánok (1735-1848), a másodalispánok (1747-