Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Zala megye archontológiája (Ism.: Bariska István) VI/1459

TÖRTÉNETI IRODALOM 1461 1848), jegyzők (1312-1737), főjegyzők (1747-1849), első aljegyzők (1747-1849), továbbá másodaljegyzők (1773-1749) adatait. És persze az adótisztviselőket —járásonként is—, a szolgabírákat (1312-1710), továbbá járásonkénti a fő- és alszolgabírákat, az ügyészeket (1717-1738), a főügyészeket (1747-1844) ill. az első és másodalügyészeket (1747-1849), és ami nagyon fontos, az esküdteket is, ahol lehet, járásokra bontva. Itt a keretszámok nem mindig jelentenek folyamatosságot, a fő- és alszolgabírák esetében pedig annyira szóródnak, hogy nem látszott célszerűnek közölni. Amiként más tisztek és hivatalok (pl. a számvevőtől a másodmérnökig) esetében sem utalunk itt a közlésre. Hogy aztán a tisztségviselők közlési sorrendjét hol a hierarchikus elv, hol a kronológiai elv határozta meg, az óhatatlan. Egyben eklektikussá is vált a közlési mód. Mert az országgyűlési követek élre kerülésével, a főispánoknak és helyetteseiknek az alispánok elé sorolásával végül is a szerkesztés a hierarchikus elv mellett tört lándzsát, jóllehet ebben benne van a történetiség sérelme is, hiszen nem a hivatalok létrejöttének sorrendjét választották. Az első, történeti korszakot (1138-1541) feldolgozó Bilkei Irén nem volt könnyű helyzetben. Annak ellenére sem, hogy az utóbbi időben mind a középkori oklevélkiadások, mind pedig az archontológiák nagy segítséget jelentettek. A medievisztika legfrisebb kutatásairól most nem is beszélve. Ismeretes az a vélemény, miszerint a patrimoniális királyság alsóbb szintjén a vár- és ispáni szervezet előbb jött létre, mint a megyeszervezet. Azaz a várispánság megelőzte az adóztatási, igazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó megyésispánságok létrejöttét. Minthogy a megyének nem volt tisztikara, annak élén az ispán, központja pedig az ispáni vár volt. Az ispán korai joghatósága és katonai funkciója megszűnését a 13.században aztán a nemesi megye vette át. Zala (Kolon) ráadásul határmegye volt, ahol a megyésispánok alól kivett határispánsággal, várispánsággal, hovatovább őrtelepekkel kell számolni. Ezek idővel részben megszűntek, részben Zala megyéjébe integrálódtak. A szerző lényegében erre a folyamatra építi a nemesi megye, azon belül pedig a járások ill. az archontológia számára is oly fontos megyei tisztséghierarchia létrejöttét, az új funkciók megszületését, illetve annak 14-16. századi struktúráját. A címtár összeállításában láthatóan többet vállalt, mint azt a tanulmány időkerete megengedte volna. Erre éppen a Turbuly Évával közösen kiadott közgyűlési regeszták adtak módot. Hogy ebben a szakaszban milyen nehézségekkel (személyek azonosítása, névegységesítés, forráshiány, hivatalviselés meghatározása, familiárisok kérdése, korábbi adatok kritikája stb.) kellett még szembenézni, azt külön elemzés tartalmazza. Turbuly Eva az 1541-1750 közti korszakot kapta feladatul. A korszak igazgatás-történetével foglalkozó tanulmány egyik fő erénye a birtoktörténeti alapvetés. Ennek egyrészt azért van itt , jelentősége, mert egyes uradalmak (Csáktornya, Bellatinci, Alsólendva, Szécsisziget uradalma) például adószedésben sokáig függetleníteni tudták magukat a megyétől. Másfelől így jobban érthető I a zalai fő- és köznemesség reprezentációja és mobilizációja a vármegyei hierarchiában. Ha valahol, akkor itt igen hasznos lett volna egy a korszakra vonatkozó térképmelléklet. Hiszen így sokkal jobban meg lehet ítélni, mekkora részt szakított ki Zala vármegyéből a török hódoltság. És, hogy a török után, Somogy ismételt felállításával hogyan véglegesültek Zala megye és járásainak határai. Hiszen a következő tanulmány is arra hivatkozik, hogy erre az időre (értsd a 18.század közepére) alakult ki a rendi korszakra létrejött megyei igazgatás és jogszolgáltatás struktúrája. A szerző egyértelműen utal azokra a nehézségekre, amelyekkel számolnia kellett. így a járások elnevezésében arra a bizonytalanságra, amely még uralta a korszak első felét. A szolgabírák és járásaik azonosításának problémáira. A Muraköz külön státuszára, a részben bíráskodási feladatot is ellátó járási adminisztráció létére, az adóalap összeírását képező járási és uradalmi egységekre, Egerszeg megyeszékhely-státusza rögzülésére. Minthogy elegendő teret szentel a tanulmány a megyei funkciók, a közigazgatási szervezet, a tisztségviselés, továbbá az egyes tisztségek elemzésének, ezért igen jól értelmezhető a korszak címtári adatsora is. Igaz, az a tény, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvek 1716 előtt részben vagy teljességgel hiányoznak, lényegében kiegészítő ill. szekunder források bevonását tette szükségessé. A 26. oldalon: a szombathelyi püspökség felállításának dátuma helyesen 1777. Kapiller Imre az 1750-1790 közti időszak közigazgatás-történetét foglalja össze. A feladat nem egyszerű, hiszen egyfelől egy hagyományosan magyar vármegye működésének mintegy negyed századát, majd a II. József reformjainak jegyében korlátozott, majd felfüggesztett megyerendszer ill. a helyébe állított kerületi rendszer korszakát kellett bemutatni. Nos, itt igazán érezzük az adósságokat. Annak indokoltságát például, hogy az önkormányzatban — ennélfogva a bíróság működésében is — továbbá a közigazgatásban, a tisztikarban bekövetkezett változásokat éles cezúrával jelöljük. Arra már fent is utaltunk, hogy milyen nehézséget látunk a József-kori fél évtizedes kormányzati, továbbá önkormányzati és közigazgatási korszak Jelöletlenségében". És az kihat a cím- és névtári adatokra is. Az archontológia nagyon szigorúan kezeli a hivatali, szervezeti, tartalmi