Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Kenyeres István: A végvárak uradalmainak igazgatása és gazdálkodása a 16. században VI/1349

1398 KENYERES ISTVÁN A várgazdaság ingatag működését jellemzi, hogy a vár vezetése igen gyakran volt kénytelen kölcsönöket felvenni, illetve a várhoz tartozó birtokokat, jövedelmeket zálogba adni, sőt volt példa birtokok eladományozására is (amire egyébként nem volt jogosultságuk). Ennek oka az volt, hogy a készpénzbevételek a vár összbevételének (azaz a pénzbevételek plusz a terménybevételek pénzben kifejezett értéke) alig több mint felét (54%) tették ki. (A készpénzbevételeknél is a tizedek játszották a legnagyobb szerepet (67%). A várnak ugyanakkor mindig sok készpénzre volt szüksége ahhoz, hogy a várbeli katonaság zsoldját finanszírozni tudják, ezért voltak kénytelenek minden lehetőséget kihasználni, hogy készpénzhez jussanak. Felmerülhet a kérdés, hogy egy olyan nagy vár, mint Eger, ahol igen jelentős mennyiségű termény halmozódott fel, miért nem próbálta meg készleteit értékesíteni és az onnan befolyt készpénzzel fizetni a zsoldosokat? A számadáskönyv adataiból tudjuk, hogy a vár kereskedelmi tevékenysége minimális volt (az összbevételek kb. 1%-át tette ki). Ennek oka az volt, hogy a felhalmozott élelmiszert is a katonáknak osztották ki, illetve beszámolták zsoldjukba. A vár fő feladata a katonaság élelemmel való ellátása volt, ebben az esetben nem volt indokolt a terményeket eladni, bár történtek erre kísérletek, hiszen az eladás és a vétel közötti árrés a veszteségeket növelte. A tizedek más uradalmakban is döntő szerepet játszottak. Erre példa a 13. diagramm, amely öt uradalom: Sárospatak, Szatmár, Tokaj, Trencsén és Komárom adatait tartalmazza. A tizedek döntő jelentőssége egyértelműen a két legfontosabb élelmiszernél, a búza és a bor bevételeknél mutatható ki. A pénzbevételeknél két okból játszott szerepet a tized, az egyik a már említett tizedbor kimérése, a másik a tizedből származó egyéb jövedelmek (főleg juhok, bárányok stb.) értékesítése, ill. a tizedek pénzen történő megváltásában mutatható ki. Itt kell megjegyezni, hogy ez utóbbira viszonylag kevés példát találhatunk, mivel a legtöbb helyen a tizedek terményekben történő beszedésére törekedtek, csak a legritkább esetekben engedték megváltani, pl. a távol fekvő hódoltsági birtokok esetében. A tizedekre alapozott gazdálkodásnak azonban voltak hátrányai is. Amenynyiben gond támadt a tizedek behajtásával, rossz termés, járványok, török betörés stb. következtében, akkor a vár fenntartásának rendszere alapjában borulhatott fel. Ilyen esetekben a kamaráknak be kellett avatkozniuk és más várakból kellett élelmet átutalni, illetve jelentős összegeket kellett a katonaság élelmezésére kiutalni. Ez történt meg Szatmárban például 1576/77-ben. A 14. diagrammon jól látható, hogy a pénzbevételeknél a korábban döntő tized 41%-ról 7%-ra, hatodára csökkent, míg a kamarai szubvenció 26%-ról 68%-ra, két és félszeresére nőtt! Mi lehetett ennek a drámai változásnak az oka? A források alapján egyértelműen adózását, azonban ez nem zárja ki ennek lehetőségét, hiszen a Kis- és Nagykunság, valamint a Jászság bizonyosan adózott a töröknek. Az 1577-ben felvett urbáriumban szereplő 37 helységből 17 adózott török részre is. Az 1580-as évek végére az egri uradalom gyakorlatilag valamennyi birtoka — még a vár közvetlen közelében fekvő Felnémet is (!) — adózott a töröknek is. Az 1558. évi urbáriumot ld. Maksay F.: Urbáriumok i. m. Az 1577. évi urbárium kivonatát Id.: ÖStA HKA VUG 44B Fase. 5. No. 117. fol. 28-45.. Az 1580-as évekbeli helyzetre ld. Szabó J. Gy.: Rákóczi Zsigmond egri főkapitány instrukciója i. m. 29-30.