Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Buda Attila: Pest megye első embere: Gróf Károlyi István 1848-49-ben I/121

132 BUDA ATTILA Duna alsó szakaszán levő zavargások napról napra nagyobb lázadássá nőttek, s pusztítottak országot és embert a polgárháború minden borzalmával. A szorult helyzetben levő nép és a résztvevő megyék jajkiáltása és segítségkérése egyre sürgetőbben hangzott, egészen a kétségbeesésig. A megismételt legfelsőbb parancsok, a kormányzat beavatkozása és az ehhez alkalmazott katonai hatalom nem voltak képesek arra, hogy megszüntessék a bajt. Akkor elhatározták, a lázadás további elterjedését mégis valamiképp megakadályozandó, mozgósítják a szomszédos területek nemzeti gárdáit és leküldik őket. Ilyen felhívás érkezett Pest megyébe is. Én voltam ott az adminisztrátor, én voltam a gárda őrnagya, s polgártársaim bizalmát élveztem. Számomra ismert volt, hogy mennyire, ill. tulajdonképpen mily kevéssé képzettek és fegyelmezettek azok, akiknek a háború színhelyére kell utazniuk, azt hittem és gondoltam, ha ezzel a néppel csak néhány dolgot is el kell érni abból, amit célul tűztek ki, ez csak példaadással és barátságos buzdítással történhet. Ezért elhatároztam, hogy személyesen kísérem el őket. Azért tettem, hogy befolyásommal az esetleges kihágásokat megakadályozzam, és a csapatot lehetőleg végig jó hangulatban együtt tartsam. Ez a cselekedet, remélem, nem róható fel terhemre, mivel én a dolgok akkori állása szerint helyesen és legjobb szándékkal cselekedtem, és a kivezényelt megyei gárdát az odarendelt császári és királyi katonai parancsnok vezetése alá állítottam. Mialatt én az utasításnak megfelelően a kérdéses sereggel néhány hetet Verbásznál táboroztam, megelégedettséggel töltött el ugyan, hogy a csapatban nem uralkodott el a fegyelmezetlenség - amit mindenesetre anélkül, hogy ezzel magamnak nagy érdemet akarnék szerezni, kitartó jelenlétemnek köszönhetek, mégis ugyanakkor arra a meggyőződésre jutottam, hogy nem csak tökéletesen haszontalan a fegyelmezetlen, a fegyverforgatásban járatlan népet, amelynek alig volt fogalma arról, hogy mit kellene tenni, ilyen jelentős költségekkel és időveszteséggel a megszokott földműveléstől és családi tűzhelytől távoltartani, hanem az embereknek ezenkívül alkalma van ebben az állapotba a felbomlásra és olyan életmód megszokására, amelyből előbb vagy utóbb sokkal rosszabb származhat. Ezért ébredt fel bennem altkoriban a gondolat, hogy a nemzeti gárdák mozgósítása helyett jobb és célravezetőbb lenne szabadcsapatok felállítása — ezeket megbízható és a katonai szolgálatban némileg jártas elöljárók parancsnoksága alá kell állítani, megfelelően kiképezni és soraikban vasfegyelmet tartani: ezt a csapatot különösen annak a vidéknek megfelelően — figyelembe véve a sík talajt és a teljesítendő gyors szolgálatot — kellene felszerelni, egy gyorsan mozgatható lovas hadtestet létrehozni. Mikor ezek után hazatértem, a fent említett okok miatt ezen expedíció sikertelenségét, és következésképp a nemzeti gárda minden hasonló vállalkozásának haszontalanságát kifejtettem, és a gárda oly költséges felhasználása helyett, ugyanerre a célra egy lovascsapat felállítását megemlítettem: ezt a véleményt nemcsak helyeselték, hanem ugyanakkor azt is megígértették velem, hogy ennek az intézkedésnek a megvalósításához részemről minden lehetővel hozzájárulok. Hivatalomnak megfelelően a megyei hatóság élén állva ez alól a megbízatás alól annál kevésbé tudtam magam kivonni, mivel szándékom valóban a legőszintébb volt, mivel nekem soha eszembe nem jutott, hogy ezt az önkényesen toborzott