Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
OLASZ MISSZIONÁRIUSOK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1323 a földesurak mondták ki a döntő szót és ezt a Magyarországra érkezett olasz hittérítők is hamar megértették. Az olasz misszionáriusok számára már a konventuális ferences misszió kezdetén egyértelmű volt, hogy a munkájuk során elsősorban a magyarországi katolikus birtokos nemesurakra számíthatnak. Amikor Francesco Leone da Modica olasz misszionárius 1635-ben az erdélyi misszió lehetőségeiről adott áttekintést, akkor elsősorban a fejedelemségbtn birtokos katolikus nemesurakat sorolta fel igen részletesen, kitérve a tisztségeikre, családjukra is. 18 1632-ben a császárvárosból jelentkezett a Hitterjesztés Szent Kongregációja titkáránál a bécsi egyetem professzora, Ottaviano da Ravenna, aki egyben a magyarországi konventuális provinciális megtisztelő, bár egyelőre nem sokat jelentő címét is viselte. Miután Magyarországon most béke van, írta Francesco Ingoli Kongregáció-titkárnak, néhány magyarországi nemesúr meghívására a Felvidékre akar utazni, hogy ott felmérje a misszió lehetőségeit - az olasz szerzetes számára természetes volt, hogy a magyarországi misszióba az itteni nemesurak hívják, nem pedig másvalaki. Az idegenből jött hittérítőknek katonai védelemre is szükségük volt: Az olasz misszionáriusok Magyarországot bizonytalan, ellenséges terepnek tekintették. A törökök többször betörtek a királyi Magyarországra, raboltak, pusztítottak, rabszolgasorba hurcolható emberekre vadásztak. Igaz, a „pogány" veszélyt, hogy a Hitteijesztés Szent Kongregációja előtt felnagyítsák az érdemeiket, a misszionáriusok általában igencsak eltúlozták, főleg azok a szerzetesek, akik valamely főúr kényelmes kastélyában múlatták az időt. Nagyobb veszélyt jelentettek a katolikus hittérítők számára az erdélyi fejedelmek hadjáratai, a helyi protestánsok haragja, valamint a rablók és útonállók. Mint az embereket, a környezetet és a nyelvet nem ismerő külföldiek, az olasz misszionáriusok a katolikus főurakhoz fordultak védelemért, útjaik során a főurak biztosítottak a számukra kocsit, katonát, kíséretet. A mágnások roppant hatalma a királyi Magyarországon, amellyel az olasz misszionáriusok szembesültek, nemcsak védelmet és pártfogást nyújtott a számukra. Az 1630-as, 1640-es években ugyan a felvidéki arisztokraták nagy többsége már a katolikus vallás híve volt, akadtak azonban olyan főurak is, akik megmaradtak protestánsnak. Bonaventura da Genova konventuális ferences 1636-ban Szepesvárról arról tudósította a Hitteijesztés Szent Kongregációja prefektusát, hogy „állandó életveszélyben élünk, mind az állandó ragályok és török portyák miatt, mind pedig az eretnek mágnások és hatalmasok gyűlölete miatt".19 Egy másik olasz konventuális ferences, Pietro da Sant'Angelo pedig ugyanebben az évben arról írt, hogy az eretnekek (értsd: a protestánsok) tehetetlen dühükben, mivel látják, hogy a főurak katolikus hitre térnek, az erdőkben és elhagyott helyeken megtámadják, levetkőztetik, kifosztják, sőt megölik a misszionáriusokat.20 Az olasz misszionáriusok, miután Magyarországra érkeztek, jelentkeztek Pázmány Péter esztergomi érseknél, majd rendjük valamelyik kolostorba mentek. Arra 18 Relationes 247-257. 19 APF SOCG Vol. 79. Fol. 130. 20 APF SOCG Vol. 79. Fol. 145.
