Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Azúa; Estibaliz Ruiz de: Budapest; 1956 (Ism.: Anderle Ádám) V/1249
TÖRTÉNETI IRODALOM 1249 Estibaliz Ruiz de Azúa BUDAPEST, 1956 ArcoLibros, Madrid, 1998. 76 o. A szerző, aki korábban a baszk történelemről és Spanyolország pedagógiatörténetéről írt könyveket, 1994-ben már publikált könyvet a magyar '56-ról (Hungría, 1956. Madrid. Ed. Arco). Ε könyve a madridi Arco Kiadó Cuadernos de História ismeretterjesztő sorozatában jelent meg 47. füzetként, kb. 5,5-6 ív terjedelemben. A magyar recenzenst mindenekelőtt az érdekelte, hogy a magyarul nem tudó történész milyen szakirodalom alapján tájékozódhatott 1956 dolgaiban Madridban. A kiegyensúlyozott szakirodalomban egyfelől közvetlenül a magyar 56-tal foglalkozó, ismert szerzőket talált: Fehér Ferenc és Heller Ágnes, Fejtő Ferenc, Litván György és Bili Lomax műveit használta E. Ruiz. Másik csoportja a felhasznált irodalomnak a magyar történelem 1945 utáni történéseit tekinti át. A magyar szerzők műveit Balogh S. és Jakab S. angol nyelvű munkája (History of Hungary after the Second World War, 1944-1980, Corvina, 1986) mellett Borsányi-Kende szintén angol nyelvű magyar munkásmozgalom-története (Corvina, 1988), Donáth Ferenc Reform and evolution (Corvina, 1980), Fejtő kétkötetes spanyolnyelvű munkája (Barcelona, 1971), Molnár L., Nagy L. : Nagy Imréről szóló könyve (Genf, 1959), Sugár-Hanák-Frank összefoglaló magyar történelme (London-New York, 1990) és Nagy László spanyol nyelvű, népi demokráciákról írott kötete (Barcelona 1969) említendő. Ezen kívül Horthy Miklós emlékiratait (Barcelona, é.n.) és Mindszenty hercegprímás viszszaemlékezéseit (Barcelona, 1986, 7. kiadás) használta a szerző Kádár János 1957-61 közötti beszédeinek spanyol nyelvű kiadását (Corvina, 1962) és Berecz János könyve mellett (Barcelona, 1988). Emellett J. K. Hoensch: A History of Modern Hungary, 1867-1986 (London,-New York, 1988) című művét használta a szerző a kelet-európai átmenetről és a totalitarizmus általános kérdéseiről szóló munkák mellett. Ami az említett listát szemlélve figyelmet érdemel, az a barcelonai kiadók erős érdeklődése a magyar ügyek iránt. Ez nem ismeretlen jelenség. A magyar-spanyol kapcsolatok kutatása során figyeltünk fel arra, hogy a magyar szépirodalmi művek spanyol nyelvű kiadásának többsége az 1930-as évektől máig döntően barcelonai kiadók érdeme. A spanyol szerző tehát szolid, megbízható szakirodalom alapján dolgozott. A magyar recenzenst és olvasót nyilván nem fogja meglepni új adatokkal a szerző, természetesen nem is ez volt a célja. Amit érdemes elemezni, az az, hogy milyen szempontok alapján, milyen szerkezetben felépítve, milyen hangsúlyokkal dolgozik, s hogy milyen egyéni megjegyzések és következtetések találhatók munkájában. Az első fejezet Magyarország 1945-53 közötti történetét foglalja össze. A háború pusztításai, az agrárszerkezet súlyos deformáltsága és a reform bemutatása mellett a továbbra is trianoni határokon túl élő magyarok milliói okozta traumáival foglalkozik, s az első szabad választásokat írja le. Három kérdésben lát egyértelműen magyar többségi állásfoglalást: az antikommunista felfogást, erős igényt a társadalmi változások iránt, s a független, parlamentarizmusra épülő Magyarország megteremtésének vágyát. Frappáns adatokkal mutatja be a kommunisták szalámi-taktikáját, és az 1945-1948 között elkezdődő politikai üldözést: 40.000-re teszi ezek számát, s 20.000-re az elítélteket. Az 1953-ig tartó periódust három fogalommal jellemzi: tisztogatások, oroszosítás, erőltetett iparosítás, valamiféle keresztesháborúhoz („cruzada") hasonlítva Rákosiék tombolását. Figyelemre méltó, ahogy a statisztikai adatokkal bánik a szerző. Nem sok, de frappáns adattal ismerteti meg a spanyol olvasót: magából az MDP-ből is 350.000 párttagot zártak ki, a téeszesítéssel 400.000 parasztot kényszerítettek az iparba, s ezzel tönkretették a magyar agrártársadalmat, mely történelemében először élelmiszerimportra szorult, írja a szerző. A második fejezet az 1953-56 közötti időszakot Az „új kurzus" kudarca címmel tárgyalja, összekapcsolva e kérdéseket a Sztálin halála utáni szovjet eseményekkel. Nagy Imre Malenkov kurzusán jön fel, s annak bukásával kerül ismét a párton kívül, mondja Ruíz. Jól jellemzi Nagy Imrét, s miniszterelnöki tevékenységéből az internálótáborok megszüntetését, az erőszakkal létrehozott tsz-ek feloszlatását emeli ki, s azt, hogy 150.000 bebörtönzöttet engedtek szabadon. Az Irodalmi Újságot, Csoóri és Örkény írásait emeli ki a formálódó értelmiségi ellenzékiségről írva, hangsúlyozva: ekkor a „humanista szocializmus" jelszava volt e gondolatkörök jellemzője.
