Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Azúa; Estibaliz Ruiz de: Budapest; 1956 (Ism.: Anderle Ádám) V/1249
1250 TÖRTÉNETI IRODALOM A sztálinista „visszafordulás", Rákosi és Nagy küzdelme a hatalomért, valamint a pártvezetésen belüli küzdelmek kaptak egy alfejezetet. Meditálva a Nagy Imrét érő kritikákon, ő Nagy Imre olykor erőtlen, bizonytalan fellépését szívbetegségével magyarázza. A „sztálinista-ellenes ellenzék formálódása" című alfejezetben a Nagy Imre körül szerveződött értelmiségiek mellett bemutatja a Petőfi Kört, annak nagy hatását, és a 63 értelmiségi által aláírt Memorandumot, valamint a pártvezetés retorzióját és durva cenzúráját, az egész művészeti életet érintő intézkedéseit. Jól tájékozott Ruiz de Azúa, igyekszik Spanyolországban is ismert írók, művészek neveit említeni e történések kapcsán (Lukács, Déry, Kodály, Kassák, Szabó Lőrinc, Aczél Tamás, Németh László, Mérai). „A Manifesztumtól a forradalomig" címet viseli a harmadik fejezet. Ebben preludiumot az értelmiségiek és diákok kritikája és fellépése jelentett, s az érlelődő és kibontakozó mozgalmat, az SZKP XX. kongresszusa utáni helyzetben elemzi. Az indulást a szerző az Irodalmi Újság 1956. március 24-i számához köti, fontos stációként jelzi a Rajk László és társai rehabilitálásával kapcsolatos 200.000-es tüntetést október 6-án. A Petőfi Kör újraindulása a következő stáció. A csúcsot a szegedi egyetemisták október 15-16-i akciójához köti. Az egyetemisták konkrét követelései lépték ugyanis túl a korábbi ellenzéki gondolatköröket, írja: nemzeti függetlenség, többpárti demokrácia, szovjet csapatok kivonása, a rákosista áldozatok rehabilitálása, szolidaritás a lengyel néppel - ez valójában a forradalom elindulását jelentette. A szegedi követeléseket átvették és gazdagították más városok diákjai is, hangsúlyozza. A nevezetes nap, október 23-a leírása a fejezet záró alfejezete: tárgyszerű összefoglalás a történtekről. Diákok, munkások, értelmiségiek mellett a társadalom minden rétege mozgásba jött Budapesten. A szovjet csapatmozgások hírére, írja, spontán módon szerveződnek felkelő milíciák, melyek 10-15.000 főt számláltak. A szerző hangsúlyozza: e napon Nagy Imre furcsa helyzetben találta magát. Sem a párt nem bízott benne, sem a mozgásba jött budapesti tömegek. A lengyel modell keretében tartani az eseményeket — ahogy ezt Nagy Imre gondolta —- nem lehetett. Röviden képet ad a fővároshoz csatlakozó vidékről: megszülettek az első munkástanácsok, s világossá lett, hogy a hadsereg is támogatja a népi mozgalmat. „A szabadság és függetlenség győzelme" című fejezet központi témája Nagy Imre gyors politikai fejlődése ezekben a napokban. A kemény-vonalasoknak, a párt reformereinek és a népi mozgalomnak a szorításában jut el ez utóbbiakkal való azonosulásig. A szerző utal arra, hogy a felkelők bizalmatlansága mellett Mindszenty első állásfoglalásai is Nagy Imrével szembeni erős fenntartásokra utaltak. A kormány és Nagy Imre döntő fordulatát Ruiz de Azúa október 30-ra teszi: ekkor szakít Nagy Imre az egypártrendszerrel, bevonja kormányába a 45 utáni demokratikus pártok vezetőit, s november elsején szakít a Szovjetunióval is, a Varsói Paktumból való kilépéssel és a semlegesség deklarálásával. A könyv képet ad a pártok születéséről. Leggyorsabban a 45 utáni demokratikus pártok szerveződtek újjá, ennél lassabban a keresztény és konzervatív pártok - együtt csaknem húsz párt született, tájékoztat Ruiz. A kormány állásfoglalása után a szovjet reagálásokat és szándékokat ismerteti. Úgy látja: a Szovjetunió a magyar bauxit és urán mellett Magyarország geopolitikai helyzete miatt is a fegyveres beavatkozás mellett döntött. Ε részben némi figyelmet kap Kádár is, aki ekkor még Nagy Imre platformján látszik lenni, űgy véli, hogy a szovjetek elfogadják Nagy Imre álláspontját. Amikor kiderül, hogy nem, Kádár szakít Nagy Imrével, s Münichhel Tökölön át Moszkvába repül. November 4-én, zárja e fejezetet a szerző, 16 szovjet hadosztály, 2500 tank, 75.000 katona kezdi meg a koncentrált támadást Budapest ellen, a tárgyalásra érkező magyar katonai vezetőket Tökölön letartóztatva. Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségre menekül néhány társával, írja befejezésül. Az ötödik fejezet a „magyar kérdést" és a nemzetközi reagálásokat mutatja be, a szovjet blokk egységesen negatív álláspontja mellett a nyugati nagyhatalmak közönyét is ábrázolva, s kiemelve a nyugati kommunista pártokban keletkező válságot. Az olasz KP példáját említi, ahol 200-250.000 tag hagyta el a pártot, a finn, a dán, a holland KP pedig jelentéktelenségbe süllyedt a „magyar 56" következtében. Az ENSZ-ben lefolyt vitákról is képet ad, de érdekes, hogy a magyar 56 spanyolországi hatásáról nem ír egy sort sem. Igaz, hogy az általa felhasznált irodalomban sincsenek ilyen utalások, de érdemes e recenzió kapcsán is utalni a spanyol (hivatalos állami,
