Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lenkefi Ferenc: Kakas a kasban. Francia hadifoglyok Magyarországon az első koalíciós háború idején 1793-1797 (Ism.: Vadász Sándor) V/1235

1236 TÖRTÉNETI IRODALOM Hadifoglyokról lévén szó, pusztán logikai úton is kikövetkeztethető néhány fontosabb téma. így a fogolyszállítmányok elindulása, majd a transzportok elhelyezése, amely magába foglalja foglalatosságaikat (akkor még nem dolgoztatták a hadifoglyokat), ellátásukat, ideértve az egészségügyet, esetleges rendzavarásaikat, a magyar lakossággal való érintkezéseiket és több más kérdést. 1795-ben megkezdődtek a fogolycserék, ezt külön bizottság intéite. A helyzet különlegességének érzékeltetése végett érdemes megemlíteni, hogy a francia fogságban élő császáriak állandóan panaszkodtak amiatt, hogy a francia forradalom éveiben szüntelenül romló assignatákban fizették őket, aminek következtében — drága volt az élet — csak nagy nehézségek árán tudták magukat fenntartani. Ellentételezésül az osztrák Haditanács az ottani összegeket vette alapul a francia hadifoglyok ellátmányának megállapításakor. Az utolsó fejezet a lelkigondozás problémáit taglalja, mert „a hadifoglyok mindennapi életének egyik fontos szelete volt lelkigyakorlati igényeik kielégítése... Paradox módon egyedül szinte itt érintkezett a fogolytartók elvárásaival az általuk elzártak világképe." (224. old.) Ezen túlmenően a lelkigyakorlatok segítettek a katonáknak a fogság átvészeléséhez szükséges pszichikai feltételek biztosításában. A mű diplomácia-, politika-, had- és közigazgatás-történeti vonatkozásain túl, ahogy a szerző maga írja, „legfontosabb a francia forradalom hazai fogadtatását illető vonulat, s ehhez kapcsolódik a hatalom ez irányban megnyilvánuló rigorozitása, mint előképe és igazolása a túlreagált honi jakobinizmus megsemmisítésére irányuló szándékának". (10. old.) Sok érdekes adalékkal szolgál Lenkefi könyve ebben a vonatkozásban. Megtudjuk például, hogy az uralkodó szándékait tolmácsoló Haditanács, illetve a végrehajtó szerv, a budai Főhadparancsnokság minden tőle telhető eszközzel, sokszor igen kisstílű módon igyekezett megakadályozni, hogy a francia tisztek és a legénység túlnyomó részében meggyökerezett forradalmi ideológia eljusson a lakossághoz. A tisztek kizárólag elhelyezési körletükben, a folyosókon és az udvaron levegőzhettek; elvették a forradalom szimbólumait ábrázoló játékaikat és faragásaikat; találtak és elkoboztak tiltott, „felforgató" irodalmat; nem viselhettek magyar ruhát és nem tanulhattak magyarul. Nem játszhattak komédiákat és tragédiákat. Tapasztalati tény azonban, hogy az ilyen fajta tiltó rendszabályokat a világon mindenütt és minden korban megszegték. Adatok bizonyítják, hogy a foglyok a szabadságot ünnepelték, szabadságfát állítva a szoba közepére, amelynek tetejére frigiai sapkát helyeztek. A falakat körben „Liberté, Égalité, République" feliratokkal díszítették, és ezeknek a szavaknak az értelme a különben franciául nem tudó osztrák tisztek számára is világos volt. A Nagyváradon elszállásolt foglyok leveleiből kiderül, hogy a tisztek igen jó kapcsolatokat ápoltak helyi notabilitásokkal. Határozott szimpátia is kimutatható irányukban. A helyi lakossággal fenntartott jó kapcsolataikat részben műveltségük magyarázza, jól értettek a képzőművészetekhez, legfőképpen a festészethez, és joggal feltételezzük, hogy kellemes társalgóknak bizonyultak. Voltak köztük olyanok is, akik elég tűrhetően elsajátították a nyelvünket. A szerző kutatásai során hamar szembetalálkozott azzal a jelenséggel, amit úgy nevezhetünk, hogy a francia társadalomnak a forradalom következményeként bekövetkezett belső meghasonlása, annak a hadseregen belüli megnyilatkozása, jelesül a jakobinus és royalista meggyőződésű tisztek ellentéte. Ne feledjük, hogy a forradalom legradikálisabb irányzata, a jakobinizmus pontosan abban az évben, 1793-ban került hatalomra, amikor az első hadifogoly-szállítmányok útra keltek. Olyan tiszt is akadt, aki kijelentette, hogy ő a király és nem a köztársaság katonája. Hasonlóképpen ellentétek forrása lett a francia papok szolgálatba állítása. Szegeden és Munkácson a tisztek — miután kiderült, hogy emigráns papot (korabeli francia szóhasználattal: refraktáriust) küldtek hozzájuk, akiknek azért kellett emigrálniuk, mert nem voltak hajlandók felesküdni a papság 1790-ben életbe léptetett alkotmányára —, egyöntetűen kérték a szóban forgó lelkészek visszahívását. Ezek a foglyok inkább elfogadtak egy magyarországi papot, még abban az esetben is, ha nem bírta a nyelvüket. Az adatok szerint a legénységi állomány kedvezőbben viszonyult az emigráns francia papokhoz. A legsúlyosabb fegyelemsértésre 1794 augusztusában került sor, mégpedig a pesti Újépületben. A tisztek megünnepelték a párizsi királyi palota, a Tuilériák 1792. augusztus 10-én bekövetkezett elfoglalását, ami egyben a királyság végét jelentette. Forradalmi jelvényekkel és szabadságfákkal vonultak körbe, azonban az őrök feltartóztatták őket. Este viszont kis gyertyákkal világították ki ablakaikat, így fejezve ki tiszteletüket a forradalom egyik legjelentősebb ünnepe iránt. A nyomozás kiderítette, hogy az egész akciónak a főszervezője Roland (Rouland) tábornok, Landrécies erődjének korábbi parancsnoka volt. Az „augusztusi rendbontást" természetesen különböző büntetések követték, azonban a katonai hatóságoknak tekintettel kellett lenniük a francia fogságot elszenvedő osztrák tisztekre, akikkel szemben az ottani parancsnokságok retorziókkal élhettek