Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
994 RADÓ BÁLINT tisztaságát — ahogy erről vallási tárgyú versei ékesen tanúskodnak — lelkiismereti, de emellett politikai ésszerűségből fakadóan pragmatikus okokból is mindenképpen fenn akarta tartani. Ezért leginkább a nagy angliai szellemi kortárs, Richard Hooker álláspontjához közeli meggyőződést várhatunk el tőle. Ahogy az utóbbi The Laws of Ecclesiastical Polity című főművében világosan kifejti, tilos, mert destruktív tevékenység az államot, a kormányzatot vallási ügyekben támadni, ezáltal megzavarva és megbontva a Jakab király által is nagyra tartott egységet. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Jakab a király koronázásakor fogadott, a fundamentális törvényeket kijelölő pontok közül a legfontosabbnak az ország bevett vallásának sértetlen egységét, zavartalan virágzását tekinti, ezért a legelső helyre veszi. A megközelítési mód tipikusan középkori és hagyományos, de egyáltalán nem lehet idegen sem Jakab „konfesszionális" korától, sem személyes hitbeli meggyőződésétől és saját tapasztalataira épülő gyakorlati megfontolásaitól. Amennyiben tovább olvassuk a vizsgált részben azokat a fogadalmakat, melyeket az uralkodó a koronázás alkalmával, a koronázási esküben tesz, nem nagy meglepetésünkre azt tapasztalhatjuk, hogy egy bizonyos jól kimutatható gondolatritmust látunk az első tartalmi egység szövegével, amelyben Jakab király a Szentírás locus-aival illusztrálta a fejedelem kormányzati kötelességeit, feladatait. Itt most azt olvashatjuk, hogy az esküben a királyok megfogadják „az elődeik által hozott összes kívánatos és jó Törvény"6 0 megőrzését, ezek végrehajtását és az ezek szellemében való igazságos törvénykezést. Természetes módon cseng ez össze az előző részben említettekkel: a ,jó törvények" adásával és ezek megtartásával, az „Igazság" és „ítélet" szolgáltatásával, a jók megjutalmazásával és a gonoszok megbüntetésével. Ahogy a biblikus idézetek sorában „a nép békéje" feletti őrködést és „a nép javának" szolgálatát találjuk, itt a „külellenséggel" és a „belső viszályokkal" szembeni királyi védelemről és a „nép javának" és „boldogulásának" elősegítéséről olvasunk. Ami az első részben úgy hangzik, hogy „a Fejedelem bővölködése a nép javát szolgálja",6 1 a másodikban ekképp szól, egyben kiegészülve a már ismerős, önmagához olyannyira szigorű jakabi figyelmeztetéssel: a fejedelemnek előre kell látnia és el kell kerülnie „minden veszedelmet, mely a népre leselkedik."6 2 A fejedelemnek többet kell törődnie népével, „mint önmagával, tudván, hogy ő maga értük rendeltetett, nem pedig ők érte, így aztán annak a nagy Istennek felelős, aki őt helytartójának (lieutenant) tette meg felettük, lelke üdvössége múlik pedig azon, hogy amennyire tőle telik, segítse elő mindazok lelki és testi javait, akik őreá bízattak".63 Önmagáért beszél az, hogy az uralkodót Isten rendelte, valamint az, hogy az uralkodó Isten helytartója. Mindkettő világosan jelzi a divine right — Sashalmi Endre kifejezését kölcsönvéve — „eo ipso teológiai nyelvezetét".64 Ugyancsak ennek a nyelvezetnek jellemző megnyilvánulásai közé sorolhatjuk Istennek és a királynak bizonyos párhuzamba állítását. Az Atyaistenhez hasonlóan a fejedelem is „szerető Atya" a nép számára. Sőt, amit 60 Uo. 12. 61 Uo. 12. 62 Uo. 12. 63 Uo. 12. 64 Sashalmi Endre: Autokrácia vagy abszolutizmus? Folyamatosság és változás az orosz hatalmi ideológiában Joszif Volockijtól Nagy Péter haláláig. Ph. D.-disszertíV.o, L»d7; 72.
