Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
VI. JAKAB SKÓT KIRÁLY POLITIKAELMÉLETE 991 itől. Világosan látható, hogy ezen gondolatai alapján Jakab király még egyáltalán nem lenne az isteni jogalapú abszolút monarchia szószólói és védelmezői közé sorolható. A lázadás elítélésével és tiltásával még nem tesz mást és többet, mint egy-egy kortárs angliai szerző, például Richard Hooker, Sir John Hayward, Sir Thomas Craig vagy Peter Wentworth. Jakab érvrendszerének ez utóbbi vetülete közeli rokonságot mutat a Tudor-kori politikai íróknak a „very and true Commonweale"-ről kifejtett koncepcióival. Mint azonban már utalást tettünk rá, Jakab más szempontból lényegesen többről ír a Trew Law-ban, mint az uralkodóval szembeni aktív engedetlenség, az ellene való lázadás jogtalanságáról és helytelenségéről. Ahhoz, hogy ezt rendszerezve bebizonyíthassuk, célszerű és egyben szükséges megvizsgálnunk azokat az „igaz alapokat", azokat a törvényeket, melyekre a király elméletében hivatkozik és amelyekre királyságát, magát az államot építeni kívánja. Elöljáróban tudnunk kell, hogy a műben a bevezető ajánlás és a főszöveg megkülönböztetésén túlmenően semmiféle egyéb, a szerző által jelölt tagolás nem található. Ha viszont végigolvassuk a szöveget, könnyen feltűnik, hogy az mégiscsak három nagy gondolati egységre bontható. A legelsőben Jakab király azt taglalja, melyek azok a kötelességek, amelyekkel az uralkodó népének tartozik. Nem szabad csodálkoznunk ezen a megfogalmazáson. Maga Jakab is „A Fejedelemnek Alattvalói iránti kötelességéről" ír.4 3 Itt a király kormányzati kötelességeiről van szó, a valakiért való köteles felelősség és a valaki irányában való elszámolás között pedig lényegbevágó a különbség. Az utóbbi tekintetben természetesen csakis Isten jöhet számításba. A második gondolati egység a műben éppen fordított irányból közelít a király és alattvalói egymásrautaltságának kérdéséhez. Itt már az utóbbiak kötelességei soroltatnak fel. A sorban utolsó, harmadik egység, mint látni fogjuk, a király által kifejtett gondolatokkal ellentétes vélemények cáfolatának helye. Az a tény azonban, hogy VI. Jakab ezekre — egyébként érthető és mindenképpen ide kívánkozó módon — egyáltalán kitér, néminemű szerzői következetlenséget árul el, ugyanis egyfelől az olvasóhoz szóló ajánlásban, másfelől pedig a főszöveg elején határozottan állítja, hogy nem „fecsérel időt" „az ellenségeskedők megcáfolására", illetve „nem veszem igénybe türelmeteket azon ellenvélemények megválaszolásával, melyeket néhányan nem átallottak leírni számtalan egyszerű lélek megtévesztésére és saját örökös és jól megérdemelt gyalázatukra".44 Ügy látszik azonban, a politikai és didaktikai célszerűség erősebbnek bizonyult a következetességnél. Ezt valószínűleg maga is érezhette, mert a főszöveg második bekezdésének legvégén utal már a „legnyomósabb és leglátványosabb kifogások megválaszolására".4 5 Annyiban feltétlenül „igazságot kell szolgáltatnunk" Jakabnak, hogy valóban egyetlen politikai-politikaelméleti ellenlábasát sem támadta név szerint a műben. Ebből a szempontból hűen tartotta magát kinyilvánított szándékához, miszerint személyüket „élesen és maróan" támadni nem akarta, nehogy így az olvasók között vitákat gerjesszen és csorbát szenvedjen „az igazságra való helyes oktatás", ami írásának „egyetlen kitűzött célja".4 6 Nem csupán a 43 Uo. 12. 44 Uo. 12. 45 Uo. 12.
