Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Szent Ferenc követői vagy a szultán katonái? Bosnyák ferencesek a hódoltsági misszióban 747
SZENT FERENC KÖVETŐI VAGY A SZULTÁN KATONÁI? 783 hető módon vonzotta. Volt igazság Luca Diodati horvát világi pap szavaiban, aki 1654-ben azt írta Temesvárról a Hitterjesztés Szent Kongregációjának, hogy az egyik, a Szerémségben megüresedett plébániára egy bosnyák ferencest keres majd, mert azok szívesen szolgálnak a rossz — értsd: csak keveset jövedelmező — plébániákon is, csak azért, hogy távol lehessenek a kolostoruktól.13 8 Nem egy bosnyák ferences akadt, akik — elöljáróik engedélye nélkül — azért jöttek a misszióba, hogy kiszabaduljanak a kolostori fegyelemből, őket a rendtársaik szökevényeknek, „aposztatáknak ' tekintették.13 9 Ilyen volt például Fra Pietro a Jajca bosnyák laikus ferences, aki Boszniából szabályosan megszökve, a Temesközbe érkezett, - mivel az itteni missziónak minden emberre szüksége volt, Giovanni Desmanich missziófőnök örömmel befogadta és alkalmazta.140 Más ferencesek a misszióban egyedül eltöltött hosszú évek, évtizedek alatt szoktak el a kolostori fegyelemtől. Antonio Suglich da Spalato — aki saját bevallása szerint háromszor gvárdiáni tisztet is viselt Boszniában — és Andrea Stipanchich d'Almissa bosnyák ferencesek rendkívül hasznos és áldozatos munkát végeztek a temesközi misszióban. Amikor azonban a belső viszályok, Desmanich misszióprefektus leváltása, majd halála (1652) után a misszió szétesett, önállósították magukat, és nem hallgattak többé a rendi elöljáróikra, hiába kaptak pa-I rancsot a hazatérésre. Suglich és Stipanchich nem engedelmeskedtek a bosnyák I provinciának, és — ami legalább annyit nyomott a latban — a beszedett szűkös I alamizsnából nem küldtek többé pénzt haza a misszió boszniai anyakolostorába, I Olovoba, hanem minden püspöki és rendi ellenőrzéstől független plébánosokként éltek. Stipanchich többé már nem is hagyta el a Temesközt, sem a rendi elöljárók, sem a vidéket vizitáló Matteo Benlich púspök nem tudták e vidékről eltávolítani, hanem haláláig a hódoltságban szolgálta az ottani katolikusokat, és miután Lippáról elűzték, Aracs faluba húzódott.141 Miután a bulgár Paolo da Cinquefonti újjászervezte a missziót, Suglich Erdélybe, Kun Gergely nemesúrhoz költözött, az ő udvari papjaként szolgált. Kun Gergely (a fejedelmi tábla ülnöke) a bosnyák ferencesek régi pártfogója volt. Egyik rokona, szerzetesi nevén Kun Szeráfm 1630-ban maga is belépett a temesközi misszióban a ferences rendbe és a boszniai provinciába. Szintén Kun Gergely diódi udvarházában húzta meg magát Simone ab Immotta bosnyák ferences, aki két évtizedet szolgált az erdélyi misszióban, ő volt a „bosnyákok lázadásának" vezetője. A bosnyák mozgalom leverése után Rómába menekült, ahonnan azonban — rendi elöljárói parancsával dacolva — szabályosan megszökött és a továbbiakban Kun Gergelynél „lapult".142 138 APF SOCG Vol. 218. Fol. 3/r-v. 45. 139 APF SOCG Vol. 218. Fol. 7. 457/r-v. + 462/v. 359. 140 APF SOCG Vol. 93. Fol. 289. 141 Relationes... 5-28. 142 APF SOCG Vol. 434. Fol. 407/r-v. Vol. 442. Fol. 327-328/v. Relationes... 364. Galla Ferenc: Simándi István választott erdélyi püspök pápai kinevezésének ügye. Notter Antal Emlékkönyv. Dolgozatok az egyházi jogból és a vele kapcsolatos jogterületekről. Szerk. Angyal Pál, Baranyay Jusztin, Móra Mihály. Bp. 1941. Klny. 17-18., Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár 1927. 64.-92. Galla Ferenc: A csíksomlyói ferencrendi kolostor viszontagságai Bethlen Gábor idején. A gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet évkönyve. IV Bp. 1934. 283-302. Boros Fortunát: A csíksomlyói harminckét confrater. Cluj-Kolozsvár 1923. 31-39
