Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 955 kontinens több mint kétharmadán fák nőttek. Még a római időkben is sűrű vadon adott árnyat csaknem mindenütt, az erdősültség kétszerese volt a mainak. A változásokban klimatikus okok is szerepet játszottak ugyan, de a fő-fő tényező mégis maga az ember. Végeredményben parasztok irtották ki az erdőket, mert termőföldre volt szükségük. További elemi igényeknek engedelmeskedve favágók tarolták a facsoportokat, mert épületfát akartak kitermelni vagy hajóácsoknak sudár törzseket, majdani árbocnak valókat dönteni. Voltak, akiknek válogatás nélkül minden jó volt, csak izzó parázs legyen belőle! Hiszen ők csak faszenet égettek. Ezt a foglalkozást (kivált a mediterrán medencében) évezredek óta egy piszkos sereg űzte. Itáliában a carbonarinak nevezett népség tekintette saját privilégiumának az erdőirtást és teljesen megváltoztatta a táj képét. Bár csaknem mindent ők taroltak le, de mások is közreműködtek a környezetpusztításban. A Mediterrán-medence nyolc-tízezer évvel ezelőtt mintegy 60%-ában erdővidék volt. Ma általában 10% alatt van erdősültsége. Dél-Franciaország barlangjaiban lakó pionír parasztok és pásztorok (a Jean Cros és a Montbolo kultúra képviselői) nyolcezer évvel ezelőtt transzhumáltak juhnyájaikkal. A Riviéra és az Azúr-part egykori lakói között sokan művelték földjeiket, sertést is tartottak, amelyeket a helyi vaddisznóállományból szelídítettek meg. Később megfogyatkoztak a tölgyesek, sertést pedig már jó ideje nem tart senki sem. A régi ökocönózisnak hírmondója se maradt. Erre vannak további példák még a mediterrán világban. Történetesen Szicíliában a vaddisznóhús a 15. században még olcsóbb volt a marhák húsánál. Később végképp eltűntek a tölgyesek. A vaddisznó — biotop hiányában — kipusztult. A fenyők itt-ott átvészelték ugyan a favágók rohamát, de csak ott, ahol az erdő távol feküdt az olcsó szállítási útvonaltól, a tengertől, ha nem, dokkokban vagy házakban fejezték be a földi létet. így történt ez mindenütt a Mediterrán-medencében. Például Lord Byron szomorúan vette tudomásul, hogy Attikában nincsenek árnyat adó pagonyok, nem azt találja, amit Homérosz eposzát olvasva képzelt. A Strabón Geographica által festett kép sem azonosítható a mai látvánnyal. Az antik civilizáció fakereskedői gátlástalanul kivágattak minden egyes szálfát, mert eladhatták a gerendákat. Szicília kopár partszakaszait nekik köszönhetjük. A fatörzseket Alexandria dokkjaiban ácsolták össze. S ez csak az ókori kezdet! Róma, ez a — majd kétezer évvel ezelőtt Budapest méretű — város állandó fahiánnyal küszködött, mert épületgerendáit főleg Etruriából szállították. Ily módon az „örök város" környezetében csaknem teljesen letaroltak mindent. Provence, Languedoc tölgyeseit cisztercita apátok tüntették el a 11. század óta, hogy szőlőt telepítsenek. A fát Marseille-ben dolgozták fel, dokkokban változtak hajókká az árnyat adó faóriások. Ha érdekeik úgy kívánták, az apátságok majorjaiban hasogatták szét a törzseket, ahol hordót gyártottak belőlük. A barátok borát Angliában és a Hanza-liga városaiban adták el. Hosszú sora volt az erdőpusztítóknak. Kiemelkedtek közülük Genova és Velence hajóácsai, akik — mondhatni — kitettek magukért. A ligúriai és a dalmát