Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szommer Gábor: Angol-holland kereskedelmi versengés Japánban (1613-1632) 849
856 SZOMMER GÁBOR teszi az évente érkező kínai dzsunkák számát, amit a többi forrás is megerősít.25 Emellett az ide szállított termékek minősége is rosszabb volt. A hazaútra a kínaiak legfőbb rakománya itt is az ezüst volt. Emellett ezek a hajók évente néhány ezer zsák borsot, valamint szantálfát is vittek. A kínai hajók más területek felé induló utazásai jelentőségüket tekintve jóval kisebbek voltak. A selyem és a porcelán mellett Kínában számos más termék is megtalálható volt (pl. a timsó, a benzoin és az aloe fa26 ), ám ezek keresettsége és exportja eltörpült a fentieké mellett. A Kínába importált termékek közül a legfontosabb az ezüst volt. A 16. században a fő ellátó még Japán, ám a századforduló környékén egyre jobban előtérbe került az amerikai ezüst. Egy kutató szerint 1597-ben Manilába 345.000 kg ezüst érkezett az Újvilágból.2 7 A kínai „ezüstéhséget" mutatja, hogy 1620-ban, az ezüst aranyhoz viszonyított átváltási aránya 8:1 volt, ami ugyanekkor Japánban és a Spanyol Birodalomban kb. 13:1. Ez az aránytalanság 1570 és 1640 között végig megfigyelhető.2 8 Az ezüst mellett a többi importáru jóval kisebb jelentőségű volt. Ezek közül a legfontosabbak: a bors, amit tonnaszámra szállítottak Kínába; a viasz (ez főleg Indokínából származott); az elefántcsont, továbbá a különböző fémek, főleg az ón és az ólom. A térség többi országa ugyan sok szempontból különbözött egymástól, egyvalami azonban közös volt bennük: a vásárolt indiai textíliákért és kínai selyemért, | porcelánért — mivel minimális kézművesiparral rendelkeztek — csak fűszereket, vagy nyersanyagokat tudtak szolgáltatni. A fűszerek közül, mennyiségét tekintve 1 a bors volt a legjelentősebb. Ezt a növényt a Távol-Keleten több helyen is nagymennyiségben termesztették: Indiában a Malabar-parton; Szumátra szigetén, valamint Indonéziában. Az itteni egyik jelentős központ Bantam; termelését Saris évi 30-32.000 zsákra becsüli.29 A fűszernek, mivel India saját ellátóterülettel rendelkezett, Ázsiában elsősorban Kínában volt jelentős piaca. A fűszerek másik csoportjába a szegfűszeg és a szerecsendió tartozott. Ezeket kizárólag a Maluku-szigeteken termesztették, ahonnan — kis területről lévén szó — viszonylag könnyen ki lehetett zárni a riválisokat, ami az itteni kereskedelem monopolizálásához vezetett. A térség fémekben viszonylag szegény volt. Ezüstöt, rezet és vasat Japánban bányásztak. A nemesfémek közül az arany kevésbé volt jelentős. Saris ugyan azt írja, hogy Sukadanában (Borneo szigetén) többre becsülik az ezüstnél, azonban pár sorral korábban Borneót jelentős aranykitermelő központként ismerteti, ami kétségessé teszi közlésének pontosságát.30 Emellett az aranyszállítmányok fontos célpontja Japán volt. Johorban (a Maláj-félszigeten) a kis kereslet ellenére viszonylag jelentős aranybányászat folyt. A fémek közül a régióban még az óntermelés volt említésre méltó: ez is a Maláj-félsziget egyes kis országaiban folyt. A 25 Saris, John: i.m. 228.; Floris, Peter: i.m. 27.; Jourdain, John: i.m. 316. 26 Mindkettő fontos illatszer volt. 27 Atwell, William S.: International Bullion Flows and the Chinese Economy circa 1530-1650. In: Past and Present 1982. 74. 28 Atwell, William S.: i.m. 82. 29 Saris, John: i.m. 224. 30 Saris, John: i.m. 238.
