Századok – 2000

FOLYÓIRATSZEMLE - Pooley; Colin G. és Turnbull; Jean: Az otthon és a munkahely változása a viktoriánus Londonban. Henry Jacques; ingkészítő munkás élete 737

738 FOLYÓIRATSZEMLE város északi és keleti (Islington, Mile End, West Ham) negyedeiben lakott. E negyedekben a házak igen sűrűn épültek, a családok nagy része közösen lakott lakásonként vagy házanként egyegy szobát bérelve. London foglalkozási szerkezete meglehetősen változatosnak mondható: 1861-ben a lakosság 45%-a a nagy várost ellátó kereskedelmi-szolgáltató szektorban dolgozott, 32%-a a gyáriparban, 9%-a a közlekedésben, 6%a az építőiparban. A gyáriparon belül az egyik legjelentősebb iparág a ruhakészítés volt, amely leginkább kisüzemekben folyt, ahol a munkahelyi körülmények és a fizetések országos szinten is a legnyomorúságosabbak voltak. Henry Jacques élettörténetét naplójából ismerhetjük meg, amelynek bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy szerzője a gyerekeinek és unokáinak szánta azt. Kezdetben még naponta vezette naplóját, a későbbiek során azonban már rövidebben és ritkábban foglalta össze élete legfontosabb eseményeit. Élettörténetét 1901-ben a napló felhasználásával írta meg. Henry Jacques apja svájci órásmester volt, aki 1828-ban érkezett Londonba és itt nősült. Felesége első gyermekük születésekor meghalt és ezután elvette sógornőjét, akinek második gyermeke lett Jacques. Islingtonban laktak, 6-12 éves koráig iskolába járt, majd kisinasként dolgozott. Egész élete során 21 munkahelye volt és 31-szer költözött másik lakásba, ebből 26-szor azután, hogy 1858-ban, 16 évesen elhelyezkedett egy méteráru kereskedőnél és elköltözött otthonról. 1864-ben megnősült, 1865 és 1888 között 14 gyermeke született. 12 éves koráig ötször költözött családjával a város északi negyedében. A család a fiút órásnak, apja mestersége folytatójának szánta. Anyagi nehézségek miatt azonban nem apja műhelyében kezdett dolgozni, hanem egy óraüvegkészítő mesternél, ahol heti 25-30 pennyért alkalmazták. Szombat esténként heti keresetét kiegészítendő egy sajtkészítőnek is segédkezett 7,5 pennyért alkalmanként. Munkába gyalog járt, a munkahelye elég közel volt otthonukhoz. 13 évesen apja üzletében kezdett dolgozni, de egyre kevésbé érdekelte a munka és apja a fiú 16 éves korára belátta, hogy sosem lesz belőle órás. így került egy méteráru-kereskedő üzletébe, oda, ahol a bátyja dolgozott valamikor. Az állások megszerzésénél egyébként fontosak voltak az ilyen és ehhez hasonló családi kapcsolatok. Sok fiú kezdte Jacqueshoz hasonlóan az életét London keleti negyedében. Inasként mestere hálószobája sarkában aludt és csak vasárnaponként ment haza. Inasideje felét letöltötte már, amikor lopás gyanúja miatt elbocsátották. Ekkor egy kis időre ismét hazaköltözött. Apja próbálta rábeszélni az órásmesterségre, de sikertelenül. 1860 és 1864 között 7 állása volt, amelyeket vagy otthagyott, vagy elbocsátották. így aztán sokat költözött ebben az időben, mert mikor állás nélkül volt, hazaköltözött, egyébként a mestereinél aludt. Mindenesetre fontos volt számára, hogy szüleihez viszonylag közel találjon munkát, és szoros kapcsolatban maradjanak. Segédként már 50 fontot keresett évente, de naponta reggel 8-tól este 10-ig dolgozott. 21 évesen még mindig szigorú időbeosztásban élt és spártai életmódot folytatott: még az ágyát is meg kellett osztania munkaadójánál a kisinassal. Szabad ideje alig volt, vasárnaponként haza látogatott. A helyi egyházközségben újságokat kézbesített. Ekkoriban ismerte meg jövendőbeli feleségét, akivel 1864-ben házasodtak össze. A házasság nagyobb felelősséget jelentett Henry számára, hogy rendszeres jövedelmet és otthont biztosítson felesége és családja számára. Üzleti vállalkozása beindításához az egyik kereskedőház (ahol korábban dolgozott) vezetőjétől kért tanácsot, aki elegendő tőkét ajánlott fel neki ahhoz, hogy saját kis üzletet nyisson megtakarított pénzéből. 150 font kölcsönt kapott 5%-os kamatra. London Mile End negyede lett az otthonuk az elkövetkező 13 évben. Kis üzletének átalakítását, a burkolást és a berendezést maga fejezte be. Az üzletet feleségével együtt vezették, mert így nem kellett segédet fogadni. Henry esküvőjük után hamarosan megbetegedett, s akkor már állapotos felesége ápolta és dolgozott egyedül az üzletben. Felépülése után egy darabig jól mentek az üzleti dolgai, de egy év múlva már komoly anyagi nehézségeik voltak. Újabb kölcsönt kapott, de hamarosan csődbe mentek. Hitelezőjük átvette az üzletet, kifizette az adósságokat, ezentúl azonban Jacques már csak alkalmazottként dolgozhatott az üzletben. Nem sokkal később azonban személyes bútoraikat kivéve hitelezőjük mindent eladott, ezért 1867 júliusában el kellett költözniük. A következő hónapokban különböző üzletekben dolgozott és közben egy újabb szakmát, az ingvarrást is megtanulta, aminek nagy hasznát vette a későbbiek során. Reggel 6-tól este 9-ig dolgozott, éjjel pedig otthon ingeket varrt. 1865 és 1888 között 14 gyermekük született, tehát mind pénzügyileg, mind a lakás méretét illetően, szükségük volt a változtatásra, hiszen a növekvő család igényei szabták meg a lakás és munkahelyváltás szükségességét. Ráadásul az 1880-as években egy időre még a szülei is hozzájuk költöztek. Növelte a helyigényt az otthon végzett ingvarrás is, ami nélkülözhetetlen keresetkiegészítésnek számított. 1867 és 1907 között 11 különböző házban laktak és 4