Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Metianstvo a obcianska spolocnost' na Slovensku 1900-1989 (Ism.: Vesztróczy Zsolt) 728
730 TÖRTÉNETI IRODALOM A mai Szlovákia területén élő városi polgárság 20. századi fejlődését vizsgálva, két nagy periódust lehet kiemelni (1910-1930, 1950-1980), amikor az urbanizációs folyamat különösen felgyorsult. Az első részint az Osztrák-Magyar Monarchia, részint a Csehszlovák Köztársaság időszakára esik, amikor a modernizáció (iparosítás és urbanizáció) folyamata a nyugat-európai mintától eltérően nem kapcsolódott az állam demokratikus fejlődéséhez. A mai Szlovákia területén élő társadalom alapvetően agrárjellegű volt a 20. század legnagyobb részében, és mindössze 1980-ra érte el a városi polgárság aránya a társadalomban az 50%-ot. Ez nemcsak ötven éves elmaradást jelentett a fejlett országokhoz képest, hanem azt is, hogy az itt tapasztaltak sokban eltértek a klasszikus, nyugateurópai urbanizációtól. Ott a folyamat három évszázadon át tartott, melynek során a falusi lakosság új lakóhelyén, egy másik életstílust és gondolkodást felvéve, városi polgárrá vált. A szlovákiai urbanizációnál hiányzott a kellő szocializációs idő, ezért a beköltöző falusi lakosság nem volt képes átállni egy új értékrendre és életformára. Ráadásul a városi polgárság nem a legfontosabb, hanem csak egyik volt a korabeli társadalom modernizációs tényezőinek, számarányát tekintve pedig szűk, marginális rétegének bizonyult. A városok korabeli negatív megítélése is ezt tükrözte a falusi lakosság szemében, minden rossz forrásának (pl.: erkölcsi fertő, az ateizmus fészke stb.). 1910-ben a városi polgárság, 28,4%-os európai átlagával szemben csak a lakosságnak mindössze 10,1%-a élt törvényhatósági jogú és rendezett tanácsú városokban. Ilyen yáros 1910-ben 39 volt a mai Szlovákia területén legalább 1000 lakossal, de közülük törvényhatósági jogúnak csak Pozsony számított. Fejlődésüket a lassú iparosítási és urbanizációs folyamat, valamint az önkormányzati mechanizmus is gátolta. A Csehszlovák Köztársaság alatt az urbanizációs folyamat felerősödött. A legnagyobb városok (Pozsony, Kassa, Nyitra, Érsekújvár, Nagyszombat, Eperjes, Komárom), és mintegy 41 további településnek 5000 és 20 000 közötti lakossága volt. A városi polgárság növekedése az 1920-as években évi 4,1% volt, és arányuk 1930-ra 22,6%-ra nőtt. Ez a változás nem kapcsolódott a falusi' lakosság nagyarányú városba áramlásához. A modernizációs folyamat felgyorsulása a beköltöző' cseheknek (pl.: közhivatalnokok, szabadfoglalkozásúak, tanárok, közszolgálati-, postai-, vasúti alkalmazottak, stb. száma növekedésének) és a külföldről visszatelepülőknek volt köszönhető. A belső arányokat a Csehország felé irányuló paraszti migráció, illetve Nyugat-Európába, az USA-ba és Kanadába történő nagyarányú kivándorlás is tovább javította. 1 A városi polgárság számára az 1938 és 1948 közötti időszak-visszaesést jelentett. A városi polgárságot az első bécsi döntés, a csehek kiűzése, a zsidók deportálása és az evangélikus értelmiség ' elbizonytalanodása tovább gyengítette, de a szlovák államban e réteg teljes felszámolása sikertelen volt. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején ez a tendencia tovább erősödött, mivel a felkelés bázisát adó népi szervekből a polgárságot fokozatosan kiszorították. A második periódusban, a hidegháborús készülődés jegyében megkezdődött Szlovákia urbanizációjának terve, vagyis a lakosság beköltöztetése a kiválasztott városokba. Ennek jegyében a lakosság aránya 1950 és 1990 között évi 1,5-2%-ot nőtt, mely időszakban a legerősebb növekedés 1950 és 1960 között volt évi 2,1%-kal. E folyamatnak köszönhetően 1980-ra a városi rétegek aránya először emelkedett 50% fölé, noha Nyugat-Európában a klasszikus ipari urbanizáció folyamata a hatvanas években lényegében befejeződött, és a folyamat már visszájára fordult. Itt ez tovább erősödött, s a folyamat a nyugat-európai mintákhoz viszonyítva nem spontán, hanem erőltetett volt, amit inkább nevezhetünk a lakosság városokba költöztetésének, mint modernizációnak. Ez sokszor politikai célokat is szolgált, mint Pozsony esetében is, ahol a cél a munkásság erősítése volt. A lakosság összetételét tekintve egyfajta pszeudo-városi polgárság jött létre, melynek felső rétegeihez elsősorban a párt- és államapparátus emberei tartoztak, de ide sorolhatók a meggazdagodott kereskedők és devizaspekulánsok is. Ők általában lakóhelyüket tekintve is elkülönültek a város más lakóitól, mivel a külvárosokban, gyakran természetvédelmi területen épült villanegyedekben éltek. A lakótelepeken az erőltetett telepítés és a rendkívül nagy népsűrűség szociális, illetve mentális problémák tömkelegét hozta létre. Az itt kialakuló magas munkanélküliségnek és a szociális elidegenedésnek köszönhetően a szociálpatológiás esetek száma is kiugróan megnőtt (pl.: öngyilkosság, fiatalkori bűnözés, stb.). Lubomir Lipták előadásában a városi polgárság elitjében zajló változásokat elemezte. A korabeli felföldi elit életében 1918 volt a korszakhatár, melynek fő kérdése a régi elit sorsa volt az új államban. Ez a réteg, néhány tradicionális csoportot leszámítva, 1918-ig egyenletesen, különösebb ugrások és krízisek nélkül fejlődött. Az ekkor tapasztalható kivételek valójában nem is válságot
