Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kosovo and the Albanian Dimension in Southeastern Europe: the need for regional security and conflict prevention (Ism.: Berky Tamás) 721

723 TÖRTÉNETI IRODALOM lehet mindent megtenni, amit Irakkal — már amennyiben az ott követett politikát sikeresnek ítéljük. Fraser Cameron az Európai Unió és a nemzetközi közösség gyakorlatáról szólva úgy vélekedett, hogy a probléma egyik része az, hogy a politika napi alapon működik és nincs idő s mód arra, hogy elgondolkodjanak az egyébként a valódi megoldásokat jelentő hosszú távú koncepciókon. Ezért lényeges, hogy az elemzők a megoldási lehetőségek vizsgálatakor bele tudják magukat helyezni a politikai döntéshozók és hivatalnokok helyzetébe. Szerinte a Helsinki záróokmányban szereplő két kibékíthetetlen elv, a határok sérthetetlensége és az önrendelkezés elve, kezdettől fogva sejtette a konfliktusok kirobbanását, amit az elemzők ugyan jeleztek, de a politika napirendjébe csak az aktuális válságok fértek bele. Az EU ugyanakkor inkább csak mellékszereplő volt ezekben a válságokban. Az általa alkalmazott gazdasági szankciók csak más eszközökkel együtt lehetnek eredményesek, a gazdasági újjáépítésben viszont jelentős szerepe van, erre ugyanakkor csak a politikai rendezés után kerülhet sor. Ez utóbbit illetően az EU számára tulajdonképpen minden, a felek által jónak látott, békés megoldás elfogadható, hiszen például Csehszlovákia szétválása sem okozott problémát. A válság egyik érdekes hozománya az európai hatalmak aktívabb részvétele, mely szárazföldi csapatok telepítésében, és az EU katonai kapacitásának megteremtési kísérletében mutatkozik meg. Mihai Carp, a NATO brüsszeli központjának munkatársa, a NATO szerepét elemezve úgy vélte, a NATO balkáni szerepvállalásai megváltoztatták a szövetség korábbi, területe védelmére összpontosító koncepcióját, és egy rugalmasabb, a másokkal való együttműködésen alapuló szemlélet került előtérbe. Szerinte a NATO tanult Boszniából, és jóval gyorsabban, határozott célokat fogalmazott meg Koszovó kapcsán, albániai és macedóniai preventív csapattelepítései és a katonai csapás fenyegetése által megakadályozta a válság kiterjedését, illetve tagjai felismerték, hogy csakis a közös transzatlanti álláspont képviselete jelenthet előrelépést. A válság kezelésében ugyanakkor problémás volt a nemzetközi közösség, így az ENSZ álláspontja, mely nem adott mandátumot az általa is támogatott célok eléréséhez. így a NATO fellépése alapvető maradt az európai válságok kezelésében, hiszen csak az atlanti szövetségben egyesül a közös politikai akarat és a megfelelő katonai háttér valamint rugalmasság. Pozitívumnak véli azt is, hogy a válság során szoros és jó együttműködés alakult ki az EBESZ-szel. A politikai megoldásra az ELIAMEP is kidolgozott néhány javaslatot. Eszerint a rendezést, egy hosszabb, többfázisú terv keretében lehet megvalósítani, mert a gyors rendezés a szomszédos i államok érdekeit és a regionális stabilitás követelményeit figyelmen kívül hagyhatja. Alapvető, hogy a rendezési tervek megvitatása előtt az albán és a szerb táboron belül politikai konszenzus alakuljon ki. Érdemes megvizsgálni a macedóniai helyzetet, ahol az albánok problémáinak politikai megoldásában eddig is értek el eredményeket. A konfliktusban álló feleknek egy bizonyos szintű európai integráció ígéretét kell nyújtani, mert ez kedvezően befolyásolhatja tárgyalási magatartásukat. A tárgyalásos rendezés sikeréhez az is szükséges, hogy az európai államok és így a délkelet-európaiak is jóval aktívabb szerepet kell, hogy vállaljanak a problémák megoldásában, illetve, hogy ezek ne csak a diplomácia szintjén folyjanak, hanem a társadalom, a civil szervezetek szintjén is. Koszovó jövőjét illetően a rendezést négy etapban képzelik el: először a tartomány kantonokra osztása történne meg némi lakosságcserével egybekötve ezek között, majd a Szerbián belüli autonóm tartomány elfogadása, a tíz éven belül bekövetkező harmadik fázisban Koszovó dönthetne arról, hogy tagköztársaságként csatlakozik Jugoszláviához, végül a negyedik lépcsőben újabb tíz év múlva a kantonok dönthetnének a függetlenségről, az ez ellen szavazók pedig csatlakozhatnának Jugoszláviához. A nemzetközi közösség fegyveres beavatkozás előtti magatartását elemezve Sophia Clement, a NYEU kutatóintézetének munkatársa megállapította, hogy az alkalmazott módszerek és szankciók némileg ellentmondásosak voltak. Egyrészt, noha a szankciók elrendelésében egység mutatkozott, az Összekötő Csoport létrehozása csak kompromisszumos, alacsony hatásfokú akciókat tett lehetővé. A konfliktus első szakaszában hozott egyéb intézkedések, a macedóniai, albániai és boszniai erők csökkentése, a nemzetközi erők mandátumának utolsó pillanatban való meghosszabbítása, vagy a NATO vonakodása igencsak kétértelmű jeleket küldtek a konfliktusban résztvevő feleknek. A szárazföldi csapatok telepítésével kapcsolatos idegenkedés a szerbeket bátorította, az albánokat viszont bizonytalan helyzetbe sodorta, amit tetézett az USA és az európai szövetségesek nyílt vitája a terhek megosztásáról. Az EBESZ misszió tevékenysége szintén hamis jelzéseket adott, ugyanis nem voltak eszközei és felkészültsége sem a valódi helyzet feltárására, sem a konfliktus megakadályozására. így nem voltak meg a feltételei a tárgyalásos rendezésnek, hiszen a helyszínen az erőszak