Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki; hadügyi és nemzetőri iratai I-II. (Ism.: Kerényi Ferenc) 474
TÖRTÉNETI IRODALOM 475 saknak, mindenek előtt Jászay Pálnak köszönhetően igazodott el a magyar közjog részletkérdéseiben, hanem igen szerencsésnek bizonyult számára a MOIB átmeneti időszaka is: Szemere Bertalan nagy számú fogalmazványa tanúsítja, hogy a bizottmányon belül mennyire jól és hatékonyan érvényesült a közigazgatási gyakorlattal az új kormányban is egyedül rendelkezett Szemere gyakorlottsága. Batthyány romantikus személyiségvonásai, a szenvedélyesség, a türelmetlenség most határozottságként és erélyként szolgálták a felismert történelmi szerepet, amelyre egyébként magát — az utolsó nemzeti nádort adó család tagjaként — mindig is alkalmasnak tartotta. Nyilván 1848-ra sem tűnt el a kormány arisztokrata, nagyhagyományú családból származó, (korántsem mellesleg) gazdag és ezért szinte kedvtelésből, történelmi kötelességtudatból, nagy étosszal politizáló minisztereinek idegenkedése a megélhetésből (is) tevékenykedő új típusú politikusok — Kossuth, Nyáry iránt — (erre Széchenyi naplója 1848-ból is szép példákkal szolgál), ám Batthyány ezt a problémát a maga számára már korábban, az 1847. évi, Pest vármegyei követválasztás kapcsán megoldotta, amikor Kossuth megválasztását támogatta. A magyar reformkor sokféle szakembert kitermelt, kettő kivételével. A király személye körüli miniszter (akit kezdettől külügyminiszternek tekintettek) evidensen lett Esterházy Pál herceg az egyetlen nagytekintélyű és tapasztalatú diplomata; a hadügyminiszter pedig a legmagasabb rangú magyar katonatiszt, Mészáros Lázár huszárezredes. 1848 nyarára kiderült, hogy az előbbi (életkora és egészségi állapota miatt is) valóban nem több egy, külügyminiszterétől ismételt és minél részletesebb utasításokat váró nagykövetnél, az utóbbi viszont a délvidéki harctéren, vezénylőként érezte igazán jól magát. A tárca nélküli miniszterelnök hallatlan munkabírással mindkét terület elvi irányítását is elvégezte. Noha az iratokban — közjogi hivatkozási alap gyanánt — csak a pragmatica sanctio és az 1848. áprilisi törvénykönyv szerepelt, a forráskiadvány birtokában teljességgel igazat kell adnunk Urbán Aladárnak, aki már 1979-ben, egy angol-magyar történésztanácskozáson kifejtette (Magyarország mint alkotmányos monarchia, in: A nagy év sodrában, Bp. 1981. 582. 602.): Batthyány az 1791: X. tc., a „regnum liberum independens" alapján gondolkodott és cselekedett. Intézkedései a de facto perszonálunió állapotát célozták. A külügyek terén mindez jól dokumentálható a frankfurti német parlamenthez küldött delegátus ügyében, a külföldön kiépítendő konzulátusok tervében, a Magyarországra küldendő angol megbízott körüli tárgyalásokban, a hazai szláv mozgalmak orosz támogatottságának firtatásában stb., de az elfoglalt közjogi állásra a legfrappánsabban mégis a bukovinai magyarok, a csángók ügyében hozott állásfoglalás világít rá: „egy nemzetbeliek" lévén, helyzetük jobbítást igényel — annak ellenére, hogy „nem magyar, hanem ausztriai alattvalók" (924. sz. dokumentum), azaz az intézkedés nem a magyar kormány feladata, hanem legfeljebb (azt segítendő) a külügyminiszter hatáskörébe utalandó. Urbán Aladár történészi pályafutása jelentős hányadát szentelte annak, hogy most — a kötetek címében is — mellérendelhesse a miniszterelnöki tevékenységnek a „hadügyi és nemzetőri" jelzőket. Valóban, Batthyány kinevezése első pillanatától kezdve az alkotmányos rend megőrzésén és az ehhez szükséges fegyveres erő kiállításán fáradozott. Állásfoglalásai itt is következetesek: ugyanaznap, 1848. június 30-án intézkedett, hogy a lelkes Perczel Miklós nemzetőr őrnagy ne mobilizálja a Tolna megyei nemzetőrségbe bevett és felfegyverzett zselléreket („mi miatt a nép között nagy nyugtalanság mutatkozik"), Csány László kormánybiztos ne rendelje idő előtt tábori szolgálatra a felszereletlen és kiképzetlen önkéntes honvédeket, és Vitális Sándor őrnagy, a Kassán alakuló 9. honvédzászlóalj parancsnoka ne támasszon a sorkatonaságnál is szigorúbb követelményeket a jelentkezőkkel szemben (738., 739., és 742. sz. dokumentum). A különböző okok miatt csaknem folyamatosan távol levő hadügyminisztert helyettesítő Batthyány a legkülönbözőbb részfeladatokkal is bajlódni kényszerült: az iratok sorából kirajzolódik ez az irdatlan aprómunka, a hadfogás -szervezés és felszerelés megannyi gondja. Ha semmi más nem, ez önmagában is bizonyítja Batthyány szervezőképességét, hiszen sem előképzettsége, sem hazai hagyományok és gyakorlat nem segítették ebben. (Nem véletlenül fogalmazódott meg vádpontként vele szemben a második bécsi forradalom nagy, sötét organizátorának képe.) Az első magyar miniszterelnök elvi politizálást folytatott; annak a liberális, ellenzéki politikának szellemében, amelynek hitelfedezetét nemcsak a reformkori eredmények adták, de az erőszak nélkül kivívott 1848 áprilisi törvények is. Mindez az eddigieknél is jobban észlelhető, egybevetve az udvari kamarilla-politika dokumentumaival, amelyeknek felvételét, mint említettük, elsősorban e szándék indokolhatta. Amíg Doblhoff osztrák belügyminiszter egyenesen a hegeli világszellem megvalósulásában (értsd: a szabadság, egyenlőség, testvériség hármasának Habsburg-birodalmi, kisnémet értelmezése szerint) látta politikájuk filozófiai alapját a nyilvánosság előtt szónokolva (1.
