Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki; hadügyi és nemzetőri iratai I-II. (Ism.: Kerényi Ferenc) 474

474 TÖRTÉNETI IRODALOM 474 A szép, illusztrált kiadványról még el kell mondanunk, hogy azt Újpest Önkormányzat adta ki, s nem került könyvárusi forgalomba. A kötet végén viszont ott találjuk az „előfizetők" (a támogatók) közel 300 nevet tartalmazó felsorolását. A dicséretes kezdeményezésről csak elismeréssel szólhatunk. Urbán Madár GRÓF BATTHYÁNY LAJOS MINISZTERELNÖKI, HADÜGYI ÉS NEMZETŐRI IRATAI I-II. A dokumentumokat válogatta, a jegyzeteket készítette, az előszót írta Urbán Aladár. Argumentum Kiadó, Budapest, 1999. 1790 o. Az elmúló évfordulók tudománytörténeti súlyát azok a kiadványok adják meg, amelyek a rendezvények, megemlékezések után könyvtárakból tartósan segítik az ünnepelt időszak, esemény vagy személy jobb megismerését. Az 1848/49-es magyar polgári forradalom és nemzeti szabadságharc 150. évfordulója e téren sikerültnek mondható. Mivel a politika részéről ezúttal nem érkezett megrendelés, enyhült a monográfiakényszer, és a mozgósítható anyagi források is jobban, célszerűbben támogathatták a forráskiadványok közreadását. Mindezt jól szemléltette már Hermann Róbert elsődleges könyvészeti áttekintése (A 150. évforduló termése, Magyar Napló 1999. július, 42-55.). Ebben azonban még nem szerepelhetett Urbán Aladár régóta várt kétkötetes okmánytára gr. Batthyány Lajos 1848-as miniszterelnöki tevékenységéről, amely 1999 őszén hagyta el az Argumentum Könyvkiadó nyomdáját. (Bocsássuk rögtön előre: mind a szerkesztés — Róna Judit munkája — , mind a nyomda példamutató gondos-pontos munkát végzett.) A vállalkozás grandiózus: a részletes tartalomjegyzék az 1848. március 17. és október 3. közötti időszakból 1546 dokumentumot tartalmaz, míg a Függelék hét tétellel (1848. október 5 •— 1849. január 5.) utal Batthyány további sorsára. Mindez az ésszerű teljesség jegyében történt: a felvett iratok körét lényegesen sem bővíteni, sem szűkíteni nemigen lehetne. István főherceg-nádor idevont levelezése Béccsel igen fontos háttér —- tevékenységeket világít meg, amint arra még viszszatérünk; a szövegkorpusz igazi újdonsága a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány 1848. március 23. és április 20. közötti irattára pedig a párhuzamos végrehajtó hatalmi szervek működésének további kutatásához ad késztetést. Hiányérzetünk legfeljebb az lehet, hogy érdemes lett volna újraközölni Vasvári Pál beszédét, amellyel a Középponti Választmány nevében a Pestre érkező kormányt 1848. április 14-én este üdvözölte. Hogy e választott testületek rendfenntartó szerepét Batthyány milyen nagyra értékelte, azt jól mutatja a Rottenbiller Lipótnak, a fővárosi nemzetőrség ideiglenes ezredesének felmentésekor, 1848. június 25-én küldött levél, amelyben a miniszterelnök március 15-ét, a vér nélküli pesti forradalom napját „új történetünk legelsőbb napjá"-nak nevezte (712. sz. dokumentum). így viszont a kettős kötetből közvetlenül nem tudható meg, mikor érkezett a kormány Pestre, miután ez a dátum a II. kötet fülszövegébe szorult (?) kronológiában sem szerepel. A szövegközlés elvei pontosan megfogalmazottak, és következetesen érvényesülnek is. A szoros időrend az egyetlen kínálkozó közlési mód egy olyan történelmi korszakban, ahol nemcsak a napoknak, de olykor az óráknak is jelentősége volt. Az óriási iratanyag átjárhatóságához ebben a metódusban nélkülözhetetlen belső utalásmódszer és a tárgymutató kitűnő és megbízható. (Mindössze két olyan esetet találtunk, ahol a visszautalás hiányzik: a 323. sz. iratnál a 239. számúra, a 671.-nél pedig az 581. számúra — bár a mutatók ezt az apró hibát is korrigálják.) A betűhív közlés ezúttal új lehetőségeket teremt. Urbán Aladár, aki mindig is fogékony volt a társ- és rokontudományok szempontjai iránt, most joggal érvel „a korabeli nyelvhasználat és helyesírás" vizsgálati lehetőségeivel. Valóban ritka a pillanat, amikor a vármegyei stílust felváltani igyekvő, korszerűbb, polgári hivatali stílus ilyen mennyiségű iratanyagon, személyekhez pontosan köthetően tanulmányozható. Ugyanez áll az ortográfia olyan részkérdéseire is, mint például a cz használata. Áttérve a történelmi kérdésekre, a forráskiadvány szellemi hozadékának meghatározása céljával, mindenek előtt örömmel rögzíthető a tény, hogy több Batthyány-legenda utalható segítségével a múltba. Ezek forrása a fiatalkori portré kiforratlan személyiségvonásainak automatikus kiterjesztése volt a státusférfi tevékenységére. Most egyértelművé válhat bárki számára, hogy Batthyány — aki német anyanyelvűnek tekinthető, és a latin kötelező ismerete mellett franciául is órákon át tudott diplomáciai tárgyalást folytatni, vö. a 250. sz. dokumentummal! — 1848-ban már anyanyelvi szinten kezelte a magyart, és semmiféle segítségre nem szorult a stílus tekintetében sem. A vármegyei politikai gyakorlattal nem rendelkező Batthyány nemcsak a jól megválasztott munkatár-