Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Erdélyi történelmi adatok. VI.2. Gyulafehérvár város jegyzőkönyvei (Ism.: Horn Ildikó) 461
TÖRTÉNETI IRODALOM 463 zálogügyletekkel foglalkozó jezsuitáról, a pénz elrejtésének fortélyairól, a városban élő nemesaszszonyok életmódjáról. Tetten érhető a városiak szépítkezési vágya is, van "kontycsináló asszony", és egy íródeákot is akkor ér váratlan támadás, amikor a borbélyhoz tért be hajat mosatni és fejet "tarolni". Nagyon sokat tanulhatunk a mindennapi szokásokra vonatkozóan, és arról, hogyan beszéltek egymással az emberek. A vallomások sokszor egész párbeszédeket adnak vissza, igaz, néha erőteljes kifejezésekkel megtűzdelve. Kovács András a bevezető tanulmányban minden fontos információt megad, ami az anyag megismeréséhez, használatához szükséges. A források alaki és rövid tartalmi leírása és a topográfia mellett felvázolja a történeti hátteret és a városi többlépcsős jogszolgáltatás rendszerét, amely a jegyzőkönyvek használatához nélkülözhetetlen. Mégis a bevezetőt olvasva az embernek hiányérzete támad. Kovács András ma Gyulafehérvár (talán nem csak) kora újkori történetének legjobb kutatója és ismerője. Az általa felhalmozott hatalmas ismeretanyagból azonban nagyon keveset ad át a bevezető, tényleg csak a legszükségesebb tudnivalók közlésére korlátozódik. Ugyanez a szűkösség jellemző a forrásokat kísérő jegyzetanyagra is. Ezek főleg filológiai megjegyzések és utalások a Szamosközyvel való párhuzamokra. Egy teljesen más forráskiadói habitussal találkozhatunk, mint a sorozat előző kötetében, ahol a Torda város jegyzőkönyveit kiadó Wolf Rudolf szinte minden egyes nevet — főként levéltári kutatások alapján — megjegyzetelt. A forráskiadványok ismertetésénél szokás a szövegközlés módját és szempontjait is górcső alá venni. A gyulafehérvári jegyzőkönyvek esete azonban speciális. Az elmúlt másfél évtizedben már többször eljutott a kiadás kapujába, de a pénz és a lehetőségek hiánya miatt a publikálásra eddig nem került sor. Kovács András többször és többféleképpen kész állapotba hozta a szöveget; készült betűhív változat és más szempontú átirat is. Végül az ETA égisze alatt jelent meg a kötet, és értelemszerűen a szövegközlés a sorozatszerkesztő, Jakó Zsigmond által kidolgozott és már az előző, VI. 1 kötetben alkalmazott elvekhez igazodik: a sorozat nem csak a szakemberek számára indult, így a "teljes átírás és a szintén szélsőséges betűhűség közötti józan átmenetet" igyekszik képviselni, ahol a szöveg jellegzetességeinek megőrzése nem megy az olvashatóság rovására. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden megváltoztatott szöveg támadható, és támadják is. Hogy ki mit kifogásol, azt többnyire az határozza meg, hogy a bíráló mire szeretné felhasználni a közölt szöveget, melyik forráskiadási irányzat híve stb. így a magam részéről a szövegközlés módjáról csak annyit jegyeznék meg, hogy ez az átírás, amely többek között megőrizte a kettőzött magánhangzókat (pl. aa á helyett), a szóvégi h betűket, és a 2 hangot helyenként az sz betűvel (pl. pénszt) jelöli, nem váltja be a sorozatszerkesztőnek azt az elvárását, hogy a nem szakmabeli érdeklődők számára is könnyen olvasható legyen. A kötet a név- és tárgymutatóval zárul. Ez az erdélyi kiadványoknál gyakran használatos összevont mutatók rendszerét követi. A külön tagolt név- helynév- és tárgymutatók általában hasznosabbak, mert a gyorsabb áttekintést segítik, de itt — a forrás jellegéből adódóan — az összevonás kifejezetten előnyös. A személynevek önmagukban ugyanis nem sokat mondanak, nem valószínű ugyanis, hogy valaki azzal a szándékkal veszi kezébe a kiadványt, hogy Bagoly Mártonról vagy Gyolcsos Mihályról jusson újabb adatokhoz. A történelmi nevek legtöbbször csak idő- és helymeghatározásra szolgálnak. Pl.: "... mikor Sigmondh fejedelmöt Basta György megveré, akkor időben Makai Lakatos István vött vala egy darab földet hét forinton Lakatos Dánieltől." (179. 1.) vagy: Apafi Miklós háza szomszédságában (118. 1.). A helyneveket sem lett volna értelme külön kezelni, mert nagy többségük családnévhez kapcsolódik, és az illető személy származási helyére utal, pl.: Nagycsergedi Bolgár János, Karánsebesi Borbély Jakabné. A mutató, műfaja ellenére hihetetlenül érdekes olvasmány, ha a családneveket nézzük. A megszokott, foglalkozásra utaló nevek (pl. Kannagyártó Gergely, Fosztáncsináló Apostol, Feredős János, Erszénygyártó Ambrus) mellett, a ragadványnevekkel bővült családnevek érdekesebbek: Bottalnösző Bessenyei Menyhárt, Nagylábú Mészáros Gergely, Fületlen Szabó István, Perzsiai Örmény György stb. A tárgymutató kisebb hibái ellenére is alapos munka, nélküle szinte használhatatlan lenne a szöveg. Hála azonban a sokrétű szempontrendszernek, könnyen és gyorsan eligazodhatunk a kötetben, akár a város közbiztonságára, erkölcsi normáira, akár orvoslásra, kuruzslásra, az árvák helyzetére, vagy tanítóira szeretnénk adatokat gyűjteni. A művészettörténet iránt érdeklődők számára is kincsesbánya a kötet; ruházatra, arany- ezüsttárgyakra, egyéb ötvösművekre egyaránt bőségesen találunk anyagot. Ha valakit például kifejezetten a koraújkori poharak érdekelnek, 15
