Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Tusor Péter: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia (A magyar klérus és a római kúria kapcsolatainak válsága és reformja) 431

AZ 1639. ÉVI NAGYSZOMBATI PÜSPÖKKARI KONFERENCIA 441 rencia egy a késő középkortól folyamatos történeti hagyomány alapján minden eddig ismertnél túlzóbb formában védelmezte a Szentszék ellenében az uralkodói kiváltságokat. A miértre némileg könnyebb választ találni. Már Pázmány kezdte felismerni, 1639-re pedig teljesen világossá vált a magyar egyház vezetése számára, hogy a késve megindult hazai katolikus restauráció sikeres véghezvitelében érdemben nem Rómára, hanem elsősorban a Habsburg-államhatalomra támaszkodhat. Mi­ként az értekezlet határozatainak bevezetője leszögezi, a kellő mértékű állami beavatkozás — a rendi dualizmus viszonyai között — csupán az uralkodó egyházi jogosítványait megtestesítő főkegyúri jog integritásának fenntartása révén volt lehetséges. Hiszen így — fűzhetjük tovább a gondolatmenetet — minden olyan egyházszervezési aktus, amely a királyi főkegyúri jog megkerülésével zajlik, a ma­gyar közjog alapján törvénytelen és megszüntethető: jelesül a protestáns egyházak püspökeikkel és egyházkerületeikkel együtt.4 7 Vagyis a Róma primátusát elutasító protestantizmus a törvények és az államhatalom alól már nem vonhatja ki magát. Az országgyűlési és királyi tanácsbeli szavazatok gyarapítása (valamint a töröktől, Velencétől és Raguzától való majdani visszaszerzés reménye) mellett a főkegyúri jog csorbítatlanságára való törekvés magyarázza a délvidéki püspöki címek fenn­tartásához való ragaszkodást is. Mindazáltal a magyar főpapok tisztában voltak azzal, hogy egy esetleges szakítás a Szentszékkel kivédhetetlen fegyvert adna a hazai protestánsok kezébe, így egyházjogi fejtegetésük elsősorban a Rómára történő nyomásgyakorlás eszkö­zének tekinthető. A főkegyúri jog abszolutizálásából következő önálló püspökszen­telések lehetőségét csak később fogalmazták meg nyíltan,4 8 az egyházmegyék kor­mányzásának királyi kinevezés utáni azonnali átvételére — ezt Róma többször kifogásolta — a kánonjogban is elégséges magyarázatot véltek találni.4 9 A magyar püspökök a főkegyúri jogra vonatkozó fejtegetésüket 1639-ben, mint látni fogjuk, még csak áttételesen hozták a Szentszék tudomására, hiszen annak esetleges segít­ségét a problémák ellenére is biztosítani kívánták az ország és önmaguk számára. 2. Annátok, taxák, illetékek Az értekezlet másik fő napirendi pontja a pápai bullák kiállításáért a közép­kor óta fizetendő díj, az annáta elengedésének kérdése volt. Jelen esetben a kon­zisztóriumon odaítélt javadalomért fizetendő úgynevezett servitia communia, amely a javadalom egyéves bevételével volt egyenértékű, fele a pápát, fele a bíbo-47 Ennek egy konkrét példáját 1644-ből lásd PL AEV Acta Religionaria, n. 1772/3-4, fol. 249-271. 48 Vö. Jakusith György levelét Francesco Barberinihez, Róma s.d. (1645. február-március körül), kiadva Galla: Harminckilenc Pázmány-levél, 78*-80*, n. 107. 49 Ezért 1639-ben feleslegesnek is tartották e kérdés bolygatását: „legelsőben de usu iurisdictionis nostrae, mellyet usurpálunk mihelen Őfelsége conferálja az püspökségeket: és ebben jól considerálja kegyelmed, hogy semmi quaestiót ne kellessék moveálnunk, mert ebben etiam sacros canones habe­mus faventes ob necessitates ecclesiarum, igen messzi lévén Romatul." Lósy Lippayhoz, Nagyszom­bat 1640. jan. 3. PL AS Act. rad., caps. X, 9. es., 279-282. fol. - Az esztergomi érsek nézetét már 1637-ben tudatta Rómával. Lásd Lósy levelét Malatesta Baglioni bécsi pápai nunciushoz, Nagyszom­bat, 1637. máj. 15. ASV Arch. Nunz. Vienna, Proc., n. 64.

Next

/
Oldalképek
Tartalom