Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Tusor Péter: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia (A magyar klérus és a római kúria kapcsolatainak válsága és reformja) 431
440 TUSOR PÉTER egy az államhatalom által támogatott, s prímási tekintéllyel, kötelező érvénnyel összehívott értekezlet keretében. Jóllehet a püspöki karoknak ekkoriban semmilyen egyházjogi hatáskörük nem volt (ez csak a legújabb jogfejlődés eredménye)42 , a konferencia összeülése — mint látni fogjuk — minden eddiginél nagyobb figyelmet keltett a Kúriánál. Ami lényeges újításként mégis kiemelhető, az nem a konferencia határozataiban, hanem az azokhoz mellékelt, imént említett 1635. évi Pázmány-diskurzusban eszközölt változtatásban érhető tetten. Míg a bíboros a királyi kegyúri jogokat védő írását azzal zárta le, hogy gondolatait a magyar kiváltságokról Rómában másként vélekedők ellenében vetette papírra, ám „sine ullo derogamine auctoritatis pontificiae", vagyis „a pápai tekintély bármely sérelme nélkül",43 a konferencia felterjesztéséhez csatolt másolatból ezt törölték. Helyére a magyar püspökök azon nézetük kifejtését illesztették, amely szerint a pápának az érvényes püspökszenteléshez adandó megerősítési joga hazai téren valójában a magyar királyoknak az Apostoli Szék irányában mutatott különös tiszteletén alapul. A hajdani uralkodók ugyanis — írják — az Ősegyház azon gyakorlatát is foganatosíthatták volna, hogy a királyi választás után az ország püspökeit metropolitájuk szentelje fel két püspök közreműködésével; mégis a királyi választásnak a felszentelést lehetővé tévő megerősítését Róma legszentebb főpapjára ruházták át, és számára rezerválták, jóllehet az Ősegyház gyakorlatát [...] a magyarság megtérésének kezdetétől a Szentszék beleegyezésével bevezethették volna."4 4 E korai-episzkopalista tétel felállításában egy olyan jellegű, Rómától függetlenedő nemzeti egyház megteremtésének elméleti lehetősége fogalmazódik meg, amelyhez hasonlót a korszakban kiváltképp a francia katolicizmus gallikán mozgalmaiban érhetünk tetten.4 5 Az egyház feletti uralkodói jogosítványok ilyen túlzó formában történő kánonjogi megalapozása pedig egyedülállónak tűnik, hiszen a magyar püspökök egyenesen azt állítják, hogy az institutio canonica eredendően a világi uralkodónak mint egyházszervezőnek a jogosítványa, s ezt Róma — legalábbis magyar viszonylatban — csak királyi kedvezmény nyomán gyakorolja. Azt az évszázados historiográfiai vitát, amely a királyi főkegyuraság kánonjogi realitását firtatja, most is meddő vállalkozás lenne bármilyen állásfoglalással lezárni.46 Annyit azonban feltétlenül le kell szögezni, hogy az 1639. évi püspökkari konfe-42 Vö. Erdő Péter: A püspöki kar szerepe a modern államban, Vigília 63 (1998) 2-8. 43 PÖL II, 568. 44 PL AEV n. 204, fol. 30. 45 Vö. Venard, Marx: Ultramontaine or Gallican? The French episcopate at the end of the sixteenth century, The Jurist 52 (1992) 142-161. - A birodalmi egyháznak a Kúriával kapcsolatos számos alkalmi problémájára ekkor még kevésbé volt jellemző az ideologikus háttér. (Vö. Vigener, Frízt: Gallikanismus und episkopalistische Strömungen im deutschen Katholizismus zwischen Trientinum und Vaticanum. Studien zur Geschichte der Lehre von dem Universalepiskopat und der Unfehlbarkeit des Papstes, Historische Zeitschrift 111 [1913] 494-581; A, Franzen: Eine Krise der Deutschen Kirche im 17. Jahrhundert?, Römische Quartalschrift 49 [1954] 56-111.) Inkább csak alkalmi problémák vetődtek fel. (Vö. Tüchle, Hermann: Die Wiener Karfreitagskommunion von 1630. Zugleich ein Beitrag zum Früh-Episkopalismus, Festschrift Franz Loidl I [hrsg. v. Viktor Fiedler], Wien 1970, 396-412.) 46 Ennek legújabb áttekintése a korábbi szakirodalom felsorolásával: Erdő Péter: A pápaság és a magyar királyság Zsigmond király idején (1387-1437), Magyarország és a Szentszék kapcsolatának 1000 éve (szerk. Zombori István), Budapest 1996, 83-95.
