Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: A belgrádi kápolna-viszály (1612-1643). Kereskedelem és katolikus egyház a hódolt Magyarországon 373
424 MOLNÁR ANTAL szemben. Spalato ugyanis sohasem vált valódi kereskedelmi központtá: Velence kolonialista politikája miatt a helyi nemesség nem kapcsolódott be a forgalomba, az üzleti élet mindvégig a zsidók kezében maradt. A kandiai háború kitörése (1645) után Velence ismét eltűnt a balkáni kereskedelemből.24 8 A szívós diplomáciai erőfeszítések a váci názírral való vitában is eredményre vezettek. A köztársaság három irányban indított harcot az új vám eltörléséért. Sorra küldte követeit (köztük a később Habsburg szolgálatba állt Vincenzo Brattutit) Novi Pazarba, hogy a kádinál eléljék a lefoglalt bőrszállítmányok kiszabadítását, illetve megakadályozzák az elárverezésüket. A szenátus évente adott megbízást a portai követeknek, hogy eszközöljenek ki szultáni fermánt a korábbi vámkiváltságuk megőrzése érdekében. A legkeményebb harcot azonban a helyszínen, Budán és Belgrádban vívták, hiszen meg kellett akadályozniuk a vámfizetést a szultáni parancs megérkeztéig. Míg a szultáni udvarban viszonylag könnyebben boldogultak, addig budai pasa és a magyarországi török pénzügyi hatóságok hallani sem akartak a raguzaiak vámmentességéről, ugyanis a bőrexport után fizetett vám jelentős mértékben hozzájárult a várkatonaság eltartásához. A budai török apparátus Raguzához hasonlóan menesztett követeket a Portára, akik a budai, egri, kanizsai és temesvári müsztahfizok éhezésére panaszkodtak, így győzködve a divánt a vámfizetés szükségességéről. A raguzaiak szorult helyzetéből megint csak a zsidók húztak hasznot, akik olcsón felvásárolták a kényszereladásra kerülő bőröket. A kaszabák muzulmán kereskedői sem szerették a kiváltságos raguzaiakat, a vám-vita során ezt a hatóságok ki is használták. A hodzsák olykor annyira felhergelték a népet, hogy néhány kereskedő a nagyobb baj elkerülése végett kifizette az illetéket — ezzel viszont a szenátus haragját és súlyos pénzbüntetést vontak magukra. A helyzet különösen Dzsáfer budai pasa idején tűnt kilátástalannak, aki elődeinél is kíméletlenebbül fogott hozzá a vám behajtásához. Dzsáfer bukása után (amelyhez a raguzaiak is hozzájárultak) világossá vált: a vám ügyét kizárólag a helyi hatóságokkal lehet elrendezni, ugyanis egyedül tőlük függött, hogy végrehajtják-e a portai rendeleteket vagy sem. 1635 szeptemberében kiegyeztek a váci názírral, Davud agával, és egyszeri 400000 akcse lefizetésével megváltották magukat a vámfizetés alól.24 9 Az erőviszonyoknak a raguzaiak javára történő változása a kápolna körüli harcokban is éreztette hatását. 1635 után viszonylagos csend volt Belgrádban, legalábbis a források hiánya erre enged következtetni. Az 1632. évi szultáni fermán a kápolnát a raguzaiaknak ítélte, a bosnyákok ismét kénytelenek voltak magánháznál misézni. A templomot a raguzai ferences rendtartomány tagjai látták el, lelkipásztori szempontból is biztosítva a kápolna raguzai jellegét. A tartományfőnök ugyan szívesen szabadult volna ettől a feladattól, és 1633-ban vonakodott újabb káplánt küldeni Belgrádba, mire a szenátus kifejezetten utasította folyamatos utánpótlás biztosítására, nehogy a bosnyák ferencesek a paphiányra hivatkozva szivárogjanak vissza a templomba.25 0 248 Renzo Paci: La concorrenza Ragusa-Spalato tra fine Cinquecento e primo Seicento. In: Ragusa e il Mediterraneo i. m. 193-195. 249 S. Bajraktarevic: i. m. 352-369. B. Hrabak: Spor dubrovcana i. m. 18-35. 250 PAD Acta 17. st. 1913/26. 2223/2. PAD Litt. Lev. vol. 46. fol. 104v.
