Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: A belgrádi kápolna-viszály (1612-1643). Kereskedelem és katolikus egyház a hódolt Magyarországon 373
KERESKEDELEM ÉS KATOLIKUS EGYHÁZ A HÓDOLTSÁG IDEJÉN 397 guza nagyfokú autonómiájának tényében, amelyet, mint a városállam alkotóelemei, a török területen levő kereskedőkolóniák is élveztek. A balkáni katolikusok képviseletét pedig magától értetődően nem szabályozhatta semmiféle hivatalos dokumentum, hiszen az Oszmán Birodalom mint szuverén állam nem engedhette meg, hogy egy idegen ország (még ha adófizető is) jogokat gyakoroljon alattvalói felett. Ez a magyarázata annak, hogy a francia királyokkal kötött kapitulációk sem tartalmaznak a katolikusok feletti védnökségre utaló részeket.11 6 A raguzaiak egyházi privilégiumai tehát papíron nem léteztek, csupán hallgatólagos, adófizető jogállásukból többé-kevésbé automatikusan következő kiváltságuk volt a török területen való nyilvános vallásgyakorlatra. Ugyanakkor kápolnáikat az oszmán hódítás után rendezték be, ami az alapvető templomállítási tilalommal ellenkezett. Ez a kettősség a továbbiakban a raguzaiakkal szemben egyre ellenségesebb helyi hatóságok kezében állandó ütőkártya lesz a kereskedőváros polgárai ellen. A kápolna-viszálytól a kereskedelmi háborúig (1622-1632) Az 1622. év fordulópontot jelentett a katolikus missziók történetében: január 6-án XV Gergely pápa megalapította a Hitterjesztés Szent Kongregációját (Sacra Congregatio de Propaganda Fide).117 Ez az aktus egy hosszú folyamat betetőzése volt. A Szentszék a 16. század közepe óta többször kísérletet tett, hogy a missziók ügyét a kezébe vegye és központilag, egységes elgondolások szerint szervezze meg. Ennek ellenére az V Pius és V Pál közötti időszak (1566-1621) tervei a megfelelő szervezettség és a szükséges anyagi alapok hiánya, illetve a tengerentúli missziók jelentős részét felügyelő spanyol és portugál uralkodók ellenállása miatt kudarcba fulladtak.118 Az új kongregáció joghatósága az alapító bulla értelmében minden, a missziókkal kapcsolatos ügyre kiterjedt, ugyanakkor számos esetben mégis osztoznia kellett más kongregációkkal, mindenekelőtt a Szent Hivatallal.11 9 Ugyanígy nem volt mindig zökkenőmentes az új intézmény és a jelentős missziós múlttal rendelkező szerzetesrendek (különösen a jezsuiták) együttműködése sem. A jezsuita rendfőnök ugyanis a Társaság kiváltságai alapján maga irányította a rend misszióit, és így a Propaganda a jezsuita missziókat nem tudta fennhatósága alá vonni. Ez a tény különösen a kongregáció mindenható titkárát, a missziószervezés 116 Bemard Heyberger: Les chrétiens du Proche-Orient au temps de la réforme catholique. (Syrie, Liban, Palestine, XVHe-XVHIe siècles). Rome, 1994. (Bibliothèque des Écoles Françaises dAthènes et de Rome 284.) 249-250. A kapitulációk szövege: G. Noradounghian: i. m. 83-102. 108-110. 117 Josef Metzler: Foundation of the Congregation „de Propaganda Fide" by Gregory XV In: Sacrae Congregationis de Propaganda Fide Memoria Rerum. (350 anni a servizio delle missioni 1622-1972). 1/1 (1622-1700). Dir. Josef Metzler. Rom-Freiburg-Wien, 1971. 79-111. 118 Josef Metzler: Wegbereiter und Vorläufer der Kongregation. (Vorschläge und erste Gründungsversuche einer römischen Missionszentrale). In: Sacrae Congregationis de Propaganda Fide Memoria Rerum i. m. 1/1. 38-78. 119 Giuseppe Metzler: Controversia tra Propaganda e S. Uffizio circa una commissione teologica (1622-1658). In: Pontificia Universitas Urbaniana. Annales 1968-1969. Romae, 1969. 47-62. Amandus Reuter: De iuribus et offrais Sacrae Congregationis „de Propaganda Fide" noviter constitutae seu de indole eiusdem propria. In: Sacrae Congregationis de Propaganda Fide Memoria Rerum i. m. 1/1. 136-141. Josef Metzler: Orientation, programme et premières décisions (1622-1649). In: Sacrae Congregationis de Propaganda Fide Memoria Rerum i. m. 1/1. 185-196.
