Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
MAGYARORSZÁG NÉPEI SZENT ISTVÁN KORÁBAN 33 átvett jövevényneveket. Számolnunk kell az egyelőre ismeretlen eredetű nevekkel is. A névdivat mindenkor szerepet játszott és játszik a névadásban, azaz egy-egy név eredete alapján nem következtethetünk biztonsággal a nevet viselő személy etnikumára... Mégis, ha az Árpád-korban a személy magyar, azaz közszói eredetű nevet viselt, akkor valószínűleg magyar etnikumú volt. Ha környezetétől jövevénynevet kapott, akkor feltehető, hogy ő maga vagy valamelyik őse idegen etnikumú volt". Nos, Fehértói szerint a számba vett 6800 személy megközelítően „25%-a (1700 [fő]) egyházi eredetű keresztnéven szerepel; 20%-a (1340) közszói eredetű (magyar) néven szerepel; 55%-a (3760) jövevény (szláv, német stb.), továbbá ismeretlen eredetű néven szerepel". Fehértói maga így vonta meg kutatásai mérlegét: ,,A fenti adatokban csak az arányokat és nem a pontos számokat kell figyelembe venni. A sok ismeretlen és bizonytalan eredetű név miatt, valamint a gyakran ingadozó minősítések következtében lehetetlen egyértelműen meghatározni a különféle eredetű nevek számát. Azonban így is nyilvánvalóvá válik, hogy a XII-XIII. században hazánk területén élő szolgáló népek, illetőleg az alsóbb néposztályhoz tartozók névhasználatát nem a magyar nevek túlsúlya jellemezte. Az itt talált földművelő réteg bizonyosan szláv etnikumú volt, majd a keresztény, ség felvétele és a Kárpát-medencébe beköltöző nyugati papok, lovagok, földművelők a névhasználat alakulásában igen nagy szerepet játszottak".11 1 Észrevehető ellentmondás feszül Kniezsának és Fehértóinak a közszói eredetű (tehát magyar) nevek arányára tett megjegyzése között. Ez Kniezsánál , jelentéktelen százalék"-ot tett ki, Fehértóinál viszont 20%-ot. Eltekintve attól, hogy Kniezsa ítélete becslésen, Fehértóié pedig „mérésen" alapul, a nagy eltérést mégis t inkább a következő szempont magyarázhatja: míg Kniezsa „a nem magyar eredetű appellatívumokból származó neveket" a második csoportban (a nem köznévi eredetű nevek között) tárgyalta volna,11 2 addig Fehértói a magyar közszói eredetű személynevek közé bevette „a török eredetű (Bese, Tivan, Bor) és a szláv eredetű » (Drága, Péntek, Szombat, Unoka stb.) neveket is".11 3 Amennyiben későbbi korban, akkor élt személyről van szó, amikor a török vagy szláv eredetű köznevek immár teljesen magyarnak minősültek, Fehértói besorolása helyes, viszont minél korábbi időben bukkan elő idegen eredetű néven szereplő személy, annál kevésbé indokolt ez az eljárás, mivel akkor még az idegen szó csak úton volt (vagy még úton sem), hogy a magyar szókincs részévé, jövevényszóvá váljék. (Magam fentebb ezt az elvet alkalmaztam a korai helynevek besorolása esetén, persze, a Szent István kori helyneveknél későbbi időből való személynevek esetében az állásfogt lalás nehezebb.) Mindenesetre helyénvaló, ha különös figyelem illeti a legkorábbi 1 összeírás — az 1138. évi dömösi — adatait. Az itt szereplő birtokok egy részét még a 12. század első évtizedében Almos herceg adta az általa alapított prépostságnak, az összeírásban előforduló személyek nem kis része nyilván még a 11. század második felében, vége felé született, egy-két nemzedéknyire Szent István korától. A dömösi összeírás adatai tehát a személynevek vonatkozásában ha nem 111 Fehértói Katalin: a 106. jegyzetben i. m. 73., 75. 112 Kniezsa István: a 110. jegyzetben i. m. 482. 113 Fehértói Katalin: Eltérő nézetek legrégibb személyneveink eredetéről. In: a 4. jegyzetben i. m. (Honfoglalás) 245.
