Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
26 KRISTÓ GYULA Végezetül még egy szempontot lehet figyelembe venni a helynevek tanúságtételeként: a — főleg nagyobb — vizek neveinek vallomását. Ezt Kniezsa István 1 is — helyesen — fontos elvként szögezte le a helynevek alapján etnikai helyzetet rekonstruálni kívánó vizsgálatai elején.8 2 Bár ezekről már itt-ott szóltam, de most összefoglalóan elmondható: „Az ősi indoeurópai (kelta, dák, germán, gót stb.) eredetű víznevek közül szláv közvetítéssel került a magyarba a Duna, Tisza, Dráva, Száva, Maros, Szamos, Körös, Temes, Olt, Vág, Garam, Nyitra, Ikva, Rába, Marcal, Zala, Kerka, Mura, német közvetítéssel az Ipoly, Lajta, Lapines neve, szláv eredetű a Zagyva, Zsitva, Rábca, német eredetű a Hernád... A nagyobb vizek közül csak a Sajó, Bodrog és Berettyó neve fejthető meg a magyarból". Az is fontos, hogy a víznevek közül az Ablanc, Torna és Vulka neve már a magyarok megérkezése előtt, a 9. századból kimutatható, ezek közül az első kettő szláv eredetű, a harmadik pedig szlávból német közvetítéssel került a magyarba.83 Ez felveti annak lehetőségét (mi több: erős valószínűségét), hogy a 10. század utáni kárpát-medencei szláv (elvétve német) helynévanyag egy része már a magyar honfoglalást megelőzően létezett. A víznevek tehát amellett tanúskodnak, hogy a magyarok a Kárpát-medence legtöbb pontján szlávokat találtak a honfoglaláskor, akiktől a folyók, patakok nevét átvették. A helynevek (település- és víznevek) áttekintése után megállapítható, hogy a Kárpát-medencében a 11. század első harmadában négyféle etnikumra utaló helynév lelhető fel: magyar, szláv, török és német. A magyar és a szláv településnevek nagyjából egyenlő arányban lehettek (némely területen azonban enyhe szláv túlsúly figyelhető meg), hozzájuk képest jóval kisebb a török nevek részesedése, míg a legcsekélyebb mértékben a német helynevek vettek részt a kárpátmedencei toponímia kialakításában. Bár egy vonatkozásban már érintettem a kérdést (a köznévi és személynévi eredetű nevek vonatkozásában), most egy másik oldalról teszem ezt meg: vajon a helynevek (főleg a település-, illetve határrésznevek) mennyire alkalmasak közvetlen etnikai következtetések levonására? Arra kellene ezúttal választ találni, hogy a helynévadásban mennyire játszott szerepet maga az állam, illetve a társadalom felsőbb rétege, továbbá mennyire hagyta rajta lenyomatát a lejegyzett szövegeken azok írójának személye, etnikuma. Ez régóta vitatott kérdés (az 1930-as években magyar és szlovák történészek is vitatkoztak már róla), Kniezsa István ebben ekként foglalt állást: „Magyar nevű határrészekkel a XII-XIV századi oklevelekben sűrűn találkozunk olyan területeken is, ahol tólevele mint nyelvi emlék. Nyelvészeti tanulmányok. 1. Bp. 1951.; Mikesy Sándor: in: IIa Bálint-Kovacsics József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Bp. 1964. passim; A magyar nyelv történeti-etimológiai-ízótára. I—III. Főszerk. Benkő Loránd. Szerk. Kiss Lajos-Kubínyi László-Papp László. Bp. 1967-1976.(a továbbiakban: TESz.); Mező András-Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai szótóra. Nyíregyháza 1972.; Hévvízi Sándor: in: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Szerk. Blazovich László. Dél-alföldi évszázadok. 9. Szeged 1996. passim. A történeti és mai helynevek azonosítása céljából felhasználtam a most folyó helynévgyűjtés eredményeit közreadó köteteket, pl. Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg 1964.; Somogy megye földrajzi nevei. Bp. 1974.; Tolna megye földrajzi nevei. Bp. 1981. stb. A korai helynévadás kérdéseire 1. Kristó Gyula: Adatok és szempontok a magyar helynévadás kialakulásához a X-XI. század fordulója táján. Névtani Értesítő 15 (1993) 200-205. 82 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 370. 83 Kristó Gyula: a 7. jegyzetben i. m. 264.
