Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
24 KRISTÓ GYULA ben, törökökkel pedig már nem is kellett találkoznia, azoknak csak kiveszőfélben levő nyelvi hagyatékát örökítette tovább. Ugyanakkor a tihanyi alapítólevélben számos, többnyire személynévi eredetű török {Turku, Ursa, Gisnav, Culun) és elvétve német (Ecli) helynév is található.73 Minél messzebb vagyunk ugyanis a névadás korától, annál kisebb a valószínűsége annak, — figyelembe véve a névdivatot, illetve főleg a hagyomány erejét —, hogy egy szláv vagy török eredetű személynév viselője ténylegesen szláv vagy török etnikumű személy. Helynévi (és ebből következően etnikai) szempontból egészen más képet mutat a második helyszín, a Dél-Dunántúl (ezen belül is kiváltképpen Dél-Somogy), amint ezt az 1061. évi zselicszentjakabi alapítólevél alapján meg lehet állapítani. A biztosan ide lokalizálható, nem nagy számú helynévből csak a Kopus folyónév tekinthető magyarnak, ezzel szemben szláv a Luppa víz, szláv közvetítéssel került a magyarba a Drava folyó neve, a településnevek közül szláv köznévi eredetű Drugh ('barát', de származhat szláv személynévből is), Noa ('új', de eredhet Noé nevéből is), Lucisy ('hagyma'), szláv személynévi eredetű Sudan, szintén szláv Zenmye (ma Zimona), szláv lehet Stiruilli neve. Az e vidéken fekvő74 Papa helynév7 5 német eredetű személynévre mi gy vissza. Dél-Somogynak tehát all. század első felében nagyrészt szláv lakossága lehetett. Aligha véletlen, hogy az egész tájegység 1093-1095-ben erdőként előforduló Selez (Zselic) neve76 is szláv eredetű személynévből eredt. E térség zalai részéről Kniezsa István azt állapította meg (döntően ugyan későbbi előfordulású helynévanyag alapján), hogy itt található „Magyarország területének magyaroklakta részén" a legnagyobb számarányű szláv földrajzi név.77 A harmadik terület, ahonnan az 1067 körüli százdi alapítólevél interpolálatlan része révén ismereteket nyerhetek, Északkelet-Magyarország (Szabolcs, Szatmár, Zemplén megye). A szláv toponima gyakorta váltakozik a magyarral, és nagyjából azonos számban fordul elő. A zempléni Scyrnyk (Szürnyeg) marchia neve szláv személynévi eredetű, határpontjai is szláv nevű objektumok (Branka, Boytyn, Cheyey). A dél-szabolcsi Chartybak (Hortobágy) marchia magyar eredetű nevet visel, az oklevél szerint 20 magyar és 10 besenyő lovász élt itt. Az alább idézendő, Zsurkra vonatkozó megjegyzéssel együtt a legkorábbi 11. századi adat ez, amikor írott forrás egy településen lakók etnikai hovatartozására vonatkozóan adatot szolgáltat. Határpontjainak többsége szintén magyar nevet visel, de Zondonek (Szandalik) szláv személynévi eredetű. A prédium-, illetve falunevek közül magyar Zekeres (Szekeres), Leweluky (Levelek), Céda (Taktaszada), szláv köznévi ('átkelés') vagy személynévi eredetű Prouod (Pród), szláv személynévi eredetű Damarad (Dombrád) és S uruk (Zsurk). Ez utóbbi prédiumon az oklevél magyarokat tüntet fel (sunt autem ibi Hungarii). Ez arra a — már említett — körülményre hívja fel a figyelmet, hogy all. század elejétől távolodva a személynévre visszamenő településnevek esetében a név etimológiája egyre kevéssé tükrözi meg-73 DHA. I. 149-150. 74 Kristó Gyula: Néhány megjegyzés Pápa korai középkoráról. In: Tanulmányok Pápa város történetéből. 2. Szerk. Hermann István. Pápa 1996. 14-16. 75 DHA. I. 172-174. 76 DHA. I. 301. 77 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 428.
