Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Csukovits Enikő: A római Szentlélek-társulat magyar tagjai. (1446-1523) 211
238 CSUKOVITS ENIKŐ ségét jelzi, hogy a társulatba lépők az ország szinte valamennyi vidékét képviselték, igaz, megoszlásuk korántsem volt egyenletes. Kiemelkedően sokan jelentkeztek a Szászföldről, Biharból, Zemplénből és a Dél-Dunántúl területéről, feltűnően kevesen az ország nyugati megyéiből. A társadalmi összetételt, az egyháziak és világiak, illetve a férfiak és nők közti arányt vizsgálva adataink, illetve az azok alapján levonható következtetések szinte minden ponton ellentmondanak eddigi ismereteinknek: az egyháziak jelenléte arányát tekintve kisebb, a Rómába zarándoklók társadalmi palettája jóval színesebb, mint gondoltuk, s a női zarándokok aránya is nagyobb lehetett az eddig feltételezettnél. A vizsgálat tanulságai mégsem tekinthetők evidenciának, s ennek alapvetően két oka van. Az egyik magyarázatot a vizsgálat módja hordozza magában. Hiába pontos az adatok gépre vitele, hiába pontos a számítás, ha az eredmények alapvetően feltételezések eredményeként születtek meg: Feltételezés, hogy a társulat tagjairól szerzett ismereteink hozzávetőleges pontossággal megjelenítik a Rómát felkereső zarándokokat. Mivel pontosan nem különíthető el, hányan léptek be valóban, a feltételezésből eredő pontatlanságok kiküszöbölésére a méréseket kétféleképpen is elvégeztem. így azonban a kapott számok, százalékarányok közt több esetben is olyan nagyfokú volt az eltérés, hogy végül az eredményt ismét csak megbecsülni lehetett. Másrészt pedig ezek a következtetések csupán egyetlen — igaz, meglehetősen gazdag — forrás elemzésén alapulnak. Bármelyik külföldi kegyhelyen vagy az oda vezető út mellett előkerülhet még hasonlójellegű névjegyzék, amely az itt vázolt képet ismét átrajzolhatja. A kötet tanúsága szerint a magyar zarándokok száma — és köztük a társulatba lépőké is — az 1500-as jubileumi szentévben szökött a legmagasabbra. Az természetes jelenség, hogy a szentéveket követő néhány esztendőben visszaesett a búcsújáró kedv, itt azonban azt tapasztalhatjuk, hogy ez a visszaesés tulajdonképpen maradandónak bizonyult. Amíg 1490-1500 között minden évben találunk bejegyzéseket az anyakönyvben, a szentévet követő két évtizedben 13 évben egyáltalán nem található magyar vonatkozású bejegyzés, s ami van, az is kevés. 1520-ban viszonylag sok, 42 magyar beírás került a kötetbe, 1523-ban már csak kettő, s ezzel véget is ért a magyar belépők sorozata. 1523-ban Rómában pestis szedte áldozatait, a magyarok azonban a járvány elmúltával sem jelentek meg. Elmaradásuk okaként a török előretörést és a reformáció megjelenését szokták felhozni.142 Azokon a területeken, amely a török terjeszkedés útjába esett, átmenetileg valóban visszaeshetett a zarándoklási kedv, ez azonban nem magyarázza, miért szűntek meg szinte teljesen a zarándoklatok az ország egész területén, még az ország három részre szakadása előtt. Annál jelentősebb szerepet játszott ebben a folyamatban a reformáció, amely mind a zarándoklatokat, mind a búcsújárás nélkül, pénz befizetésével elnyerhető búcsút elítélte.14 3 A reformáció hívévé sze-142 LC Előszó XXVII., Pásztor i. ra. 122-124. 143 A magyarországi reformációról született összefoglaló munkák közül elsősorban: Zoványi Jenő-. A reformáczió Magyarországon 1565-ig. 1922. (1986), Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Bp. 1985., Péter Katalin: A reformáció és a művelődés a 16. században. In: Magyarország története 1526-1686. Főszerkesztő: Pach Zsigmond Pál. Magyarország története tíz kötetben. 3/1. Bp. 1985. 506-542. —- <9
