Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3

MAGYARORSZÁG NÉPEI SZENT ISTVÁN KORÁBAN 7 tonsággal etnikumjelölő régészeti leletek hiányoznak. A határvédelem a Szent István előtti időben kizárólag az idegenek, a csatlakozott katonai segédnépek (ka­varok) feladata volt,1 8 ez a szerepük a várispánságok (határispánságok) 1000 utáni megszervezésével sem enyészett el, sőt bizonyos határszakaszokon igen jelentős maradt.1 9 Azaz, ha ismernénk is a határvédelem szélső (külső) vonalát, az az idegenek (oroszok, besenyők, székelyek, kálizok stb.) őrhelyeit jelölné, és nem a magyarok szállásterületeit, amelyek (jóval) e vonalon belül helyezkedtek el. Kni­ezsa történeti érvei tehát nem alkotnak szilárd bázist ezen alapuló következteté­sek levonásához. Sokban más a helyzet a nyelvészeti bizonyítékokkal.2 0 Feltétlenül helyesel­! hető itt leszögezett két alapelve: „Az elbeszélő kútfők adatait — mivel itt a múltba való visszavetítés lehetőségével állandóan számolnunk kell — elvből nem vettük fel. Kivételt csupán a nagyobb vizek neveivel tettünk, amelyeket későbbi előfor­dulásuk ellenére is felhasználtunk bizonyítékul". Meg kell azonban jegyezni: a-I mennyiben az elbeszélő kútfő bizonyítottan egykorú, az abban foglalt adatok hasz­nosításának nincs különösebb akadálya. A nyelvészeti érvek sorában Kniezsa hét­féle adattípussal dolgozott. Vegyük ezeket sorra! Az első csoportban „а XI. szá-i zadból, legkésőbb a XII. század elejéről származó forrásokban előforduló... hely-és személynevek"-et vette számba, ezek sorából a legkorábbi a veszprémvölgyi I apácakolostor általa 1001-re tett, a legutolsó pedig az almádi monostor 1121. évi alapítólevele. Önmagában szemet szúr, hogy az írott források keletkezési ideje közti legnagyobb távolság 120 esztendő, ami négy-öt emberöltőnek felel meg. I Ennyi idő alatt nyelvcsere mehet végbe, vagyis a nyelvi viszonyok teljesen átala-I kulhatnak, azaz e 120 év adatait aligha lehet közös nevezőre hozni. Egy 1001. évi j irat a 10. század vége nyelvi viszonyaira vet fényt, egy 1121. évi pedig már a 12. század elejire. Ekkora távolság esetén szerfelett nehéz megállapítani, hogy mi volt I a 11. századi „sztenderd". Nem lehet azonban kellően fájlalni, hogy Kniezsa az 1 1001-1121 közti időszak írott forrásaiban előforduló helynévi adatokat erős sze­lekcióval közölte. Mint írta: ezeket „e munka megszabott terjedelme miatt nem sorolhatjuk elő. Csupán csak egyes fontosabb esetben támogathatjuk megállapí­tásainkat néhány ilynemű adat bemutatásával". Sajnos, azon megállapítását sem tudjuk maradéktalanul megerősíteni, miszerint „minden eredményünkre, akár megemlítjük külön, akár nem, kivétel nélkül mindig ezeknek az adatoknak a szemmeltartásával és tekintetbevételével jutottunk".2 1 Ha így járt volna el, to­vábbi összefüggésekre deríthetett volna fényt. Távolról sem problémamentes a második és harmadik helyen említett cso­port adatainak felhasználása. Ide Kniezsa a „legrégibb királyi vármegyéink... köz­pontjai"-t, illetve a „honfoglaló magyar törzsek neveiből alakult helynevek"-et sorolta. A magyeközpontokat illetően Kniezsa Pauler Gyula és Hóman Bálint ku-18 Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. In: un.: Tanul­mányok a magyar állam eredetéről. A Magyar Néprajzi Társaság könyvtára. Bp. 1959. 93. 19 Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. Szegedi középkortörténeti könyvtár. 10. Szeged 1996. 62-65. 20 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 370-373. 21 Uo. 375.

Next

/
Oldalképek
Tartalom