Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában 3
8 KRISTÓ GYULA tatásaira épített.2 2 Pauler 45, Hóman 39 megyével számolt a 11. században, illetve Szent István korában. A legutóbbi áttekintés a Szent István-i várispánságok számát 25-30 közötti értéktartományba helyezte.2 3 A szélső határok eltérése (45, illetve 25) óriási, s egész országrészek betelepültségének vagy be nem települtségének kérdése függ attól, hogy számolunk-e várispánsági (megye-) központtal egyegy régióban a 11. század különböző szakaszaiban, vagy nem. (Mint ismeretes ugyanis, a közigazgatási szervezet léte és a megtelepedés meghatározott foka a legszorosabb kapcsolatban van egymással.) Még több problémát hordoz a törzsneves helynevek kérdése. Nem térve most ki ennek a valóban bonyolult problematikát hordozó kérdéskörnek a megbeszélésére,24 csupán Kniezsa egyik, mindenképpen alaptalannak minősülő megállapítását idézem: „A törzsnevekből [valójában a törzsneves helynevekből - K. Gy.] még abban az esetben is következtethetünk a magyarság XI. századi telepeire, ha a helynevet egyébként csak az újkorból tudjuk kimutatni".2 5 Benkő Loránd helyesen állapította meg, hogy a törzsneves helynevek „településtörténeti, időelhatároló jelentőségűek, ugyanis a magyar honfoglalás utáni kb. másfél-két évszázadban keletkeztek".2 6 Magam úgy vélem, hogy törzsneves helynevek legalább a 11. század végéig alakulhattak, de hozzá kell tenni egy megszorító kitételt: természetes úton, vagyis a törzshöz való tartozás kifejezéseképpen. Más módokon: elvándorlással, új telepítések alapításával, névköltöztetéssel , jóval későbbi időben is jöhettek létre törzsneves helynevek". Az Adriai-tenger partján 1308-ban felbukkanó Megyer (Meger) nyilván nem természetes úton került oda.2 7 Maga Kniezsa ütött egyébként rést saját merev, kivételt nem ismerő tételén, amikor úgy foglalt állást: a magyarok által meg nem szállt Pozsega megyében fekvő Keszi „helynév hitelében... kételkednünk kell".28 Pedig e Keszi (Kesző) ráadásul nem is csak az újkorból dokumentált, hanem vannak középkori (15. századi) előfordulásai.2 9 A nyelvészeti bizonyítékok negyedik-hetedik helyén olyan magyar helynevek szerepelnek, amelyek vélekedés szerint meghatározható korai időpontban kerültek át a szlávból, vagy pedig — nem szláv eredetű magyar helynevekben tükröződő — magyai* hangtörténeti változásokat szláv helynévi adatok révén lehet időhöz kötni. Ezek sorából magam a Kniezsa által is legrészletesebben tárgyalt (sorrendben negyedik) bizonyítékra térek ki, azokra a szláv eredetű magyar helynevekre, „amelyekben az eredeti szláv orrhangú magánhangzók... megmaradtak". Kniezsa megállapítása szerint az „orrhangú magánhangzók ugyanis a magyarság szomszédságában lakó szláv népek nyelvében, a tótban, a ruténban, a szlovénban és a szerb-horvátban, mindenütt igen korán, már a X. század végén elvesztették 22 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I. 2 Bp. 1899. 53-56., 403-405.; Hóman Bálint-Szekfü Gyula: Magyar történet. I. Bp. 1934. 220. 23 Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Nemzet és emlékezet. Bp. 1988. 514-515., 518. 24 Álláspontom kifejtését 1. Kristó Gyula: a 7. jegyzetben i. m. 269-275.; uő.: A magyar nemzet megszületése. Szegedi középkortörténeti könyvtár. 12. Szeged 1997. 155-157. 25 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 371. 26 Benkő Loránd: Adalékok a székelyek korai történetéhez. Új Erdélyi Múzeum 1 (1990) 116. 27 Kristó Gyula: a 7. jegyzetben i. m. 273. 28 Kniezsa István: az 1. jegyzetben i. m. 396. 29 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. II. Bp. 1894. 414.
