Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
1096 TAKÁCS TIBOR kijelölése szempontjából mindenképpen fontos kitérni erre is. Természetesen az 1945 előtti pályának volt jelentősége, hiszen a politikai garnitúrának azt a részét, ahova a főispánok is tartoztak az 1944-45-ös események szinte teljesen elsodorták. (1944-45-ben egy részük emigrált, másik részük itthon maradt, ám a közéletben már nem vehettek részt, sőt egyeseknek a puszta létfenntartás is gondot jelentetett.) 29 személy esetében nincs értelme utóéletről beszélni, hiszen ők 1943-1944-ig főispánok maradtak, más irányú tevékenységre már ezért sem volt lehetőségük. A többség (38 fő) felmentése után nem töltött be számottevő pozíciót: nyugdíjba vonultak, gazdálkodtak, esetleg a helyi közéletben vettek részt. (Ide soroltam azokat is, akik főispánként haltak meg.) Nem volt jellemző, hogy a volt főispánok a kinevezésüket megelőző pozícióba térjenek vissza. Ketten (Ricsóy-Uhlyarik Béla és Thuránszky László) a minisztériumi bürokráciába került vissza, míg ugyancsak két személy (Perczel Béla és Horváth István) alispánná történő megválasztásukkal a vármegyei adminisztráció élére került. Perczel egyébként 1937-ben időközi választáson képviselői mandátumhoz is jutott, ám nem sokkal később lemondott.155 Szapáry Lajos volt baranyai főispán is fellépett a pest megyei alispánválasztáson 1938 januárjában, ám hiába volt a kormánypárt hivatalos jelöltje, a szélsőjobboldal előretörésének és erősödésének jegyében (kormánypárti szavazatokkal!) vereséget szenvedett Endre Lászlóval szemben.15 6 Néhányan a gazdasági életben szereztek pozíciókat: Lingauer Sándor és Feilitzsch Berthold esetében tulajdonképpen „viszszatérésről" beszélhetünk, Fernbach Bálint viszont új embernek számított ezen a területen: 1939-től egy sor — részben fővárosi, részben délvidéki — vállalat és pénzintézet vezetésébe került, többek között a Nemzeti Takarékpénztár alelnöke volt. Összességében megállapítható, hogy a többség számára a főispáni szék jelentette a legmagasabb elért pozíciót. A volt főispánok másik része felmentése után is aktívan részt vett az országos politikában. A felsőház tagja lett 15 volt főispán, többségükben választás útján, ám például Huszár Aladár az OTI elnökeként. Képviselőnek 20 volt főispánt választottak meg (Perczel Bélát nem számolva), közülük 4 fő más időben a felsőháznak is tagja volt. Összesen tehát 31 személy lett felmentése után a törvényhozás tagja. Közöttük voltak olyanok is, akik magasabb hivatalt vállaltak, azaz államtitkárok, miniszterek, sőt miniszterelnökök lettek (az egyedüliként nem törvényhozó Schell Péterrel együtt 15 fő). Figyelemre méltó egyébként, hogy a tényleges politikai aktivitást igazából igénylő képviselőség elsősorban az államtitkárok, miniszterek sajátja: a felsőházi tag Purgly kivételével valamennyien képviselők voltak (1 fő előtte, 3 pedig utána felsőházi tag is), rajtuk kívül 10 volt főispán lett a felsőház tagja, és 6 (Perczellel együtt 7) lett képviselő. Belügyi államtitkárrá nevezték ki Sztranyavszky Sándort, Preszly Elemért és — igaz, csak pár hónapra — Bobory Györgyöt; Vay László földművelésügyi, majd miniszterelnökségi államtitkár, míg Fay István a kultusztárca államtitkára lett. 10 későbbi miniszter is volt a főispánok között: Keresztes-Fischer Ferenc, Széli József, Bonczos Miklós és Schell Péter belügyminiszterek, Purgly Emil, Darányi Kálmán és Kállay Miklós 155 „Minthogy programmját nem valósíthatta meg és látta, hogy küzdelme sikertelen, mandátumáról és bizottsági tagságáról lemondott és a közélettől teljesen visszavonult." (Sziklay: i.m. 313.) 156 Sípos: i.m. 19.
