Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
A FŐISPÁNI KAR A HORTHY-KORSZAKBAN 1079 A korszakra vonatkozóan egy 1923. évi belügyminiszteri körrendelet (8398/1923. BM. sz.) szabályozta, többek között, a főispáni állással össze nem férhető foglalkozásokat. Eszerint a főispánok nem vehettek részt részvénytársaságok, szövetkezetek és általában nyerészkedésre irányuló vállalatok alapításában és igazgatásában, azokban semmilyen jövedelmezéssel összefüggő állást, beleértve az elnöki, igazgatói tisztet, igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagságot, nem tölthettek be. Önkormányzati vagy egyéb közérdekből kifolyólag azonban kivételt lehetett tenni, sőt a főispánoknak a belügyminiszter, a minisztertanács hozzájárulásával, külön engedélyt is adhatott. (Ez utóbbira vonatkozik az 7471/1923. ME. sz. rendelet.) A fentebb már említett Borbély-féle levél azt mutatja, hogy a „magasabb érdekeket" eléggé tágan lehetett értelmezni. Idézni lehet Aigner Károly szegedi főispán 1927-ben írott levelét is, amelyben a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár Rt igazgatósági tagságához kért miniszteri jóváhagyást. Aignertől — mint írja — ugyan távol áll igazgatósági tagságainak szaporítása, azonban a szóban forgó intézet alapításában saját nagyapja is részt vett, és annak vezetésében kellő befolyást tudna gyakorolni a kisegzisztenciák hiteligényeinek kielégítésére. Emellett „nemcsak közigazgatási, hanem szociális és politikai vonatkozásban is szélesebb körű közérdekű tevékenységet" tudna kifejteni, mint a már elfoglalt helyén, a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank igazgatóságában. Indoka komolyságának alátámasztásául utóbbi tagságáról le is mondott. A belügyminiszter támogatta Aignert, és a minisztertanács is jóváhagyta az engedélyt.143 Habár pontos adatok nem állnak rendelkezésre arra nézve, hogy ebben az időszakban hány engedélyt adtak ki, és mennyit utasítottak el, valószínűnek tűnik, hogy általában lehetett találni beleegyezéshez szükséges indokot. Ezt alátámasztja, hogy a 15 pozícióval bekerült személlyel szemben összesen 36 főispán rendelkezett főispánsága alatt valamilyen vezető vállalati tisztséggel. (Igaz, utóbbiakban benne vannak azok is, akik 1927 előtt kerültek a karba, tehát korábbi összevetésben nem szerepelnek.) A főispánok tehát nem váltak meg valamennyi tisztségüktől, sőt lehetőség volt űj posztok szerzésére is. A legtöbb vezetőségi hellyel a nagy- és középbirtokos főispánok rendelkeztek: Széchényi Viktor 5-7, Borbély György 4-6, Kállay Miklós 4—5 pozíciót birtokolt főispánsága alatt. Esetükben nyilvánvalóan a birtokosság, a nemesség, a helyi befolyás és tradíciók játszottak szerepet. Az utóbbi kettő zömmel helyi, Szolnok és Szabolcs megyei, az arisztokrata Széchényi amellett sokszor budapesti székhelyű vállalatok (Magyar Rézhengerművek Rt, Polonia Rt, Magyar Mezőgazdasági és Kiviteli Rt, Krausz-Moskovits Egyesült Ipartelepek Rt) vezetésében vett részt. Almásy Sándor 1928-ban még csak a Biharvármegyei Bank Rt elnöke volt, ám 1929-ben egyszerre 4 új igazgatósági tagságot szerzett (igaz, egyiket sem a vezetése alatt álló megyében, hanem korábbi közigazgatási állomáshelyén, Pest megyében), amelyet a következő években tovább növelt. A már számottevő pozícióval bekerülők közül megtartotta azokat Feilitzsch, Urbán, Erdőhegyi, némileg növelte azt Szilágyi Lajos. A főispánok közül tehát nem azok jártak az élen a pozíciók halmozásában, akik már eleve jelentős szerepet töltöttek be a gazdasági életben. A legtöbb gazdasági vezető poszttal kinevezett személyek főispánságuk alatt azok nagy részét feladták, 143 MOL K148, 959.cs. 486-11-1937, 1258/1927.
