Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1080 TAKÁCS TIBOR újabbakat pedig nem szereztek. így Németh Károly 8-ból 2, Lingauer Sándor 7-ből 4, Lichtenstein László 6-ból 3 vezetőségi helyet tartott meg. Összesen mintegy 14 főispán rendelkezett hivatali ideje alatt maximum 3 pozícióval, további 10 legfeljebb 2, további 12 pedig 1 vezetőségi tagsággal rendelkezett egy-egy évben. A főispánok nagy része nem viselt cégekben vezető posztot, ám különösen egy-egy helyi intézet vezető testületeiben nem volt ritka a főispán, habár jelentékeny szerepvállalásra kevesen vállalkoztak, vállalkozhattak közülük. Politikai előélet Annak ellenére, hogy a főispánok legnagyobb része tisztviselői múlttal rendelkezett, az újonnan kinevezetteknek csak mintegy harmada, 28,2 és 8,2%-a érkezett közvetlenül is valamilyen helyi hivatalból vagy minisztériumból a karba. Habár a formális pozícióval nem rendelkezők között többnyire volt tisztviselők szerepelnek, és a földbirtokosként kinevezettek egy része is dolgozott korábban a közigazgatásban, ez rávilágít arra, hogy a jó és megbízható tisztviselőből még nem lett automatikusan főispán. Ahhoz, mint arról már esett szó, megfelelő kapcsolatokra, informális támogatásra is szükség volt. Emellett nem elhanyagolható a politikai és közéleti aktivitás jelentősége sem, hiszen a főispáni tisztség hangsúlyozottan politikai jellegű volt, aminek betöltéséhez nem lehetett elegendő a kormányzati politika passzív igenlése, hanem aktív közreműködésre volt szükség. A politikai tevékenység jelentőségét mutatja a személyek kiválasztásában, hogy a főispánok ötöde közvetlenül a törvényhozás valamelyik házából lett kinevezve. Amellett sokan a helyi közéletben betöltött szerepükkel nyerték el a kormányzat figyelmét és elismerését. Érdemes tehát azt is megvizsgálni, hogy a főispánok milyen politikai előélettel érkeztek a karba. Elsősorban a parlamenti képviselőséget, felsőházi tagságot vettem figyelembe; emellett, ahol a források jelezték, megnéztem az esetleges 1919-es „ellenforradalmi" szereplést is, illetve a parlamenten kívüli pártpolitikai aktivitást, valamint — mivel részben politikai tisztségről volt szó — a vizsgált időszak előtt viselt főispánságot is. A korszak főispánjainak egy része már az 1918 előtt is aktív elemekből került ki: összesen 11 személy volt a dualista képviselőház tagja: számuk egy-egy évben 4 körül mozgott, 1933-34-ben viszont elérte a 6-ot. Szabadelvűek és függetlenségiek egyaránt előfordultak, többségük azonban 1910 utáni munkapárti honatya. Közülük Széchényi Viktor rövid ideig volt képviselő (az 1904-es választáson szerzett mandátumot), azonban ő volt az egyetlen, aki a főrendiház tagja is volt, 1895-től. A húszas években többnyire olyanok (például Széchényi, Preszly, Sztranyavszky, Magyar Karoly) képviselték őket, akiknek politikai aktivitása „átmentődött" a trianoni Magyarországra is, a harmincas években viszont olyanokat neveztek ki, akik (mint például Ostffy, Borbély, Benyovszky) jobbára a világháborút, forradalmakat követő passzivitásuk után Gömbös miniszterelnöksége alatt kapcsolódtak be ismét a közéletbe. Új személyként még a felvidéki főispánokkal is jutott be a régi országgyűlés képviselője (Jaross Vilmos). A többség persze — mint látható — a húszas években került a karba, ám jellegadó csoporttá ekkor sem vált: az ő kinevezésükben is kevésbé játszott szerepet az 1918 előtti képvi-