Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

A FŐISPÁNI KAR A HORTHY-KORSZAKBAN 1059 ból közösen kezeltem azzal a megyével, amelynek területén feküdt.) Összességében a kormányok ebben az időben valamivel több helyi (72), mint idegen (61) főispánt neveztek ki. A Bethlen-kormány kinevezési politikáját ebben a vonatkozásban a kiegyensúlyozottság jellemezte, ezzel szemben a Károlyi-kormány 12 törvényhatóság élére helyi kötődéssel nem rendelkező személyt ültetett, és csak 1 törvényhatóságba nevezett ki „hazai" főispánt. Igaz, egyes főispáni állások öszszevonása több helyen lehetetlenné tette helyi személy kinevezését. Gömbös idejében ismét kiegyensúlyozottabbá vált a helyzet, majd az 1930-as évek második felében a főispáni kinevezéseknél egyre inkább előtérbe kerültek a helyi emberek. Különösen így volt ez a felvidéki megyékben, ahol Borbiró Ferenc kivételével valamennyi főispán felvidéki volt, ráadásul Bars és Hont kivételével mindegyik vármegye élére szorosabb helyi kötődéssel rendelkező ember került. 4. táblázat: az újonnan kinevezett főispánok származása a törvényhatóság szempontjából » t-00 OS О iH M « •4-1Я tc I-00 OS OS OS OS OS OS OS OS r4 OS OS OS OS OS OS OS OS helyi 2 3 2 0 1 2 4 6 2 0 8 6 5 13 18 j idegen 3 5 3 0 1 0 6 9 3 2 11 1 4 9 4 Viszonylag magas azoknak a törvényhatóságoknak a száma, amelyekben a vizsgált időszakban kizárólag helyi emberek ültek a főispáni székben. (A Felvidéket ebben az esetben figyelmen kívül hagytam, mivel kevés személycsere történt, így összehasonlításra kevésbé alkalmasak; figyelemre méltó persze, hogy itt szinte kizárólag a helyi vezetők közül kerültek ki a főispánok.) 10 törvényhatóság tartozott ide, köztük dunántúliak (Vas, Fejér, Sopron), északiak (Nógrád, Borsod) és alföldiek (Jász-Nagykun-Szolnok, Szatmár, Kecskemét) egyaránt. Kevés „idegen" fordult meg Miskolc illetve Pest, Baranya, Tolna és Szabolcs megyék élén is. Feltételezhető, hogy azokon a helyeken, ahol gazdaságilag erős, országos befolyással is rendelkező elit volt uralmon, és belőlük került ki a törvényhatósági bizottság többsége, ott inkább sikerült elérni „honi" főispán kinevezését. Gondoljunk például a dunántúli nagybirtokos arisztokráciára, vagy a miskolci és soproni kereskedő polgárságra. A magyarázat persze korántsem ilyen egyszerű, hiszen politikai értelemben „súlytalan", periférikus helyzetű megyék is szerepelnek a sorban; általános érvényű törvényszerűségek tehát nem ragadhatok meg. A délkeleti megyékben viszonylag sok volt az idegen főispán, ami — figyelembe véve a személycserék eleve magas számát — nyilvánvalóan összefüggött ezen területek kormányzati szempontból „problémás" voltával. Az arányokat tekintve azonban nem különböztek más országrészektől, hiszen főispánjaiknak nagyjából a fele volt idegen. Természetesen voltak olyan törvényhatóságok, amelyek kicsiny súlyukból, vagy éppen kényes politikai-társadalmi helyzetükből adódóan nem tudtak kellő befolyást gyakorolni a központra, így szinte csak kívülálló embereket neveztek ki élükre (például Bács-Bodrog és Békés). Hajdű, Zemplén valamint Komárom és