Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
A FŐISPÁNI KAR A HORTHY-KORSZAKBAN 1047 jelképező és biztosító szerepe az ország német megszállásáig, részben a nyilas hatalomátvételig megmaradt. Mivel egy személy több állást is betölthetett, egy-egy személycsere több törvényhatóságot is érinthetett. Az egyes vármegyei, városi főispáni állásokat külön véve 1924 és 1939 között 133 csere történt, ami — az 1924-es kart is beszámítva — azt jelenti, hogy az egyes törvényhatóságok élén ebben az időszakban átlagban körülbelül 4 főispán váltotta egymást. A személycserék — mint láttuk — időben nem egyenletesen oszlottak meg, de eltérő mértékben érintették a különböző vármegyéket is. A legkevesebb változás természetesen a Felvidéken történt, itt legfeljebb egy-egy Imrédy mellett túlságosan elkötelezett ember elmozdítására került sor. Az „anyaországban" a főispán'személyét tekintve legstabilabb törvényhatóság Kecskemét, Borsod és Szatmár volt a korszakban, 2-2 főispánnal. Ezek elsősorban Fay István, Borbély-Maczky Emil valamint a Péchy-testvérek hosszú hivatali idejének köszönhették a relatív állandóságot. Szilárdnak tekinthetők ebből a szempontból azok a törvényhatóságok is, amelyek élén 3-4 főispán állt ebben az időszakban. Ide főleg az ország közepén elterülő, illetve az északi és a nyugat-dunántúli vármegyék tartoztak. Az átlagnál valamivel több (5) főispán váltotta egymást két dél-dunántúli vármegyében (Tolna, Baranya) és Pécsett, valamint Veszprém megyében. (5 csere történt Pest megye élén is, főispáni székében azonban — Preszly kétszeri hivatalviselése miatt — csak 4 személy fordult meg.) A legtöbb főispánt „elhasználó", mondhatni a kormányzat számára a „legproblémásabb" törvényhatóságok — Somogy és Győr megyék valamint Győr város kivételével — az Alföldön helyezkedtek el. Elsősorban a Viharsarok megyéi sorolhatók ide, Csongrád 8, Bihar 7, Békés illetve Hódmezővásárhely 6-6 főispánnal; hozzájuk csatlakozik Szabolcs, Bács-Bodrog és Baja ugyancsak hattal-hattal. Noha a személycserék konkrét okai igen eltérőek lehettek, mégis sokat mond az a tény, hogy a főispán kiválasztásánál a legtöbb gondot a kormányok számára az erőteljesen ellenzéki hangulatú délkeleti vármegyék jelentették. (Még akkor is, ha Csanád és Szeged élén csak 4-4 főispán váltotta egymást.) Jellemző példa Feilitzsch Berthold esete, aki sem Biharban, sem pedig Békésben nem vált be. Egyik helyen sem sikerült jó kapcsolatot kialakítania az alispánnal, utóbbi megyében pedig nyílt és állandó ellenségeskedés folyt közte és a törvényhatósági bizottság szociáldemokrata és „liberális" többsége között.71 Nehézséget jelentettek a kormányzat számára a dél-dunántúli — jelentős német kisebbséggel rendelkező — megyék is.7 2 Talán nem véletlen, hogy itteni erélyes és hatékony működése hívta fel a figyelmet Keresztes-Fischer Ferencre,7 3 aki azután Károlyi Gyulától kezdve szinte minden kormányfőt szolgált belügyminiszterként. Feltűnő ugyanakkor, hogy a legitimista ellenzék fő bázisát adó nyugati megyékben (Fejér, Vas, Zala, Sopron) milyen kevés cserére került sor. Pedig amint azt Ostffy Lajos megjegyezte: „Vasmegyei főispánnak lenni — senkivel össze nem veszni — az 71 Feilitzsch: i.m. 38-40. Sokat sejttetőek a Biharból való távozását kommentáló szavai: „Berettyóújfaluban néhány jóbaráttól búcsúzván, csendben hagytam el a vármegyét. Az előzmények és a helyzet is így követelték. Nem voltam barátja soha a krokodilkönnyeknek." (uo. 39.) 72 „Talán az ország egyik legnehezebb vármegyéje Tolna" - állítja Dencz Ákos volt képviselő a belügyminiszterhez írott levelében. (MOL K429 19.cs. 48/1936.) 73 Lásd: C. A. Macartney: October Fifteenth, i.m. Part I. 104.
