Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
1036 TAKÁCS TIBOR ben vett politikai is, különösen, ha figyelembe vesszük azt a befolyást, amivel a helyi társadalom felett rendelkeztek. A személyi állomány változása A főispánnal, mint bizalmi emberrel szemben alapvető követelmény volt, hogy lojális legyen a mindenkori kormányzathoz. Ezt fejezte ki az a gesztus, hogy új miniszterelnök vagy új belügyminiszter kinevezésekor a főispánok a kormány rendelkezésére bocsátották állásukat. A jogszabály ugyan ezt nem írta elő, a szokásjog azonban megkövetelte. Ehhez az aktushoz a kormányzat is ragaszkodott,28 még akkor is, ha merőben formális eljárásról volt szó, hiszen a főispánok az esetek döntő hányadában a helyükön maradtak, esetleges leváltásukra csak később, a kormányzat tájékozódása után kerülhetett sor. A kabinetváltások tehát nem jártak együtt feltétlenül és automatikusan a főispáni kar leváltásával, ami a rendszer működési mechanizmusának ismeretében nem meglepő. Egyetlen újonnan kinevezett miniszterelnök (és belügyminisztere) sem volt abban a helyzetben, hogy szabadon alakítsa politikáját, tekintettel kellett lennie a hatalmi körök aktuális erőviszonyára. A személycserék száma tehát fontos információkat tartalmazhat arra nézve, hogy az egyes kormányok mikor és milyen mértékben tartották szükségesnek az elődöktől „örökölt" garnitűra átalakítását, illetve hogy milyen mértékben sikerült ezen politikai akaratnak érvényt szerezniük. A személycseréknek természetesen számtalan egyedi oka lehetett, a leváltások és kinevezések alakulása mégis kirajzol bizonyos tendenciákat, amelyek árnyaltabbá tehetik a Horthykorszak kormányairól eddig meglévő ismereteinket. 1924 januárja és 1938 decembere között Magyarországon 25 vármegyei és 10 városi törvényhatóság állt fent. Ez — még az általam vizsgált korszakban — a Felvidék visszacsatolásával 6 megyei és 3 városi törvényhatósággal bővült. (A Kárpátalján felállított közigazgatási kirendeltségekkel nem foglalkozom, azok külön jogállása — Budapesthez hasonlóan — nem teszi lehetővé az összevetést.) Ennyi főispán egyszerre nem volt hivatalban, hiszen egy személy több vármegye (város) élén állhatott, illetve egyes vármegyei és városi főispáni állásokat — esetleg még a főispáni hivatalt is — tartósan összevontak. így évente 24—27 főből állt a főispáni kar, ami csak a felvidéki állások betöltése után emelkedett 30 fölé. Takarékossági szempontból többször felvetődött a főispáni állások számának nagymértékű csökkentése. Az Országos Takarékossági Bizottság 1925. április 25-i ülésén például mindössze 10 állást javasolt, úgy, hogy egy személy több — szomszédos — törvényhatóságot vezessen.2 9 A kormány azonban elvetette a létszámcsökkentésre tett javaslatot, hiszen „ahol személyi tekintetek és a helyi viszonyok megengedik", ott már eddig is előfordult, hogy több hivatalt egy személy töltsön 28 „Az alkotmányos szokásnak megfelelően a múltban az volt az állandóan követett gyakorlat, hogy mindakkor, amikor az egész kormány lemondása folytán új kormány neveztetik ki, vagy ha a belügyminiszter személye változott, a főispánok állásukat a kormány rendelkezésére bocsátották. Ezt az álláspontot a jövőre nézve is helyesnek tartom és arra kérem Nagyméltóságodat, hogy azt a maga részére is irányadónak tekinteni szíveskedjék." (MOL K148, 1035.cs. 1940-11-1086, 1715/1938. A belügyminiszter bizalmas levele valamennyi főispánhoz, 1938. március 22.) 29 MOL K148, 836.cs. 1932-4-76. (645. lap) 2056/1925.(BM)
