Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

982 HOFFMANN TAMÁS 16. században elpusztult falvainak romjai olyan házakat sejtetnek (rendszerint három osztattal, kályhával, kemencével), amelyhez hasonlókat azidőtájt építettek Alsó-Ausztriában, a Morva- és a Cseh-medencében, sőt Sziléziában. Az átalakulás nyilvánvaló feszültségeit nélkülözniük kellett a Kelet-európai parasztoknak. Oroszországban történetesen a 16. században vált érezhetővé az ökológia válsága, mely Kelet felé (később Szibériába) nyomta a muzsikokat. A terület eltartóképességén a 19. század kihívásai változtattak, az ipari forradalom és a gabonaexport átalakította a falut és a hagyományokat. A falu-város kapcsolatai és hatásuk az építkezési szokásokra alaposan megkéstek, összehasonlítva az e téren tapasztalt fejleményeket a Kelet-Közép-Európái vagy a Közép-európai változásokkal. Az urbanizáció következményeit nem ismerték meg a középkorbar. Az események sodra elkerülte őket. Tanyacsoportjaikban kis gerendaházakat építettek, minden kis kalyibát más rendeltetéssel. Lakás, szauna, hombár, ól, mindmind külön épület. Kialakult az a szokás, amelyből éles fény vetődik a parasztok életvezetésére. Racionalitásuk nyilvánvaló. A tanyákon akkor tudnak eredményesen gazdálkodni, felelni a piac kihívásainak, ha koncentrálódik a családi munkaerő. Bővített családok alakulnak ki. Nem költöznek el a házas fiúk, a gazda irányítja a mezei munkát, felesége a házban elvégzendőket. Amíg bírják! Ha már nem, helyükre a legidősebb vagy legtöbb tekintélyt parancsoló fiú és annak a felesége lép. Az öregek kiköltöznek a családi házból — a kemence mellől, az udvaron egy kisebb, disznóól méretű —kalyibában rendezkednek be. Itt nem fűtenek. Nincs kemencéjük. Ugyanígy laknak az özvegyek, az agglegények, a vénlányok és a szellemi fogyatékos nyomorultak. Ezt a stratégiát Skandináviában is egészen általánosan elterjedtnek értékelték a 18-19. századi paraszti világot leíró tudósok. A gazdaságszervezés és beruházás tulajdonképpen a kelta idők Nyugat- és Kö. ép-Európai gyakorlatára emlékeztetett. A Kelet-európai lakáskultúra egészében véve megtartotta a prehistóriából hátramaradott felépítését. Az orosz parasztok még a 19. században is egy kemencével fűtött lakókonyhában éltek, amelynek ajtaja előtt pitvar volt — a háztartási eszközök és az élelmiszerek tárolására. 7. KŐ ÉS TÉGLAHÁZAK A NAPSUGARAS DÉLEN A Duna völgye, a Morva és a Cseh-medence már ekkor perifériája volt egy olyan gazdasági-társadalmi rendszernek, mely Dél-és Északnyugat-Európa között létesített összeköttetések nyomán emelkedett fel a kontinens lakói tektonikus mozgásának eredményeként. Az átrétegződés és a telepítés együttes hatására átépült továbbá Pomeránia és Szilézia és a közöttük elterülő övezet a mai Lengyelországban. Az események hétterében mindenütt ott húzódott a termelés szervezetének fundamentális átalakulása. Az első lépéseket Dél-Európában tették meg. A tenger hajóforgalma (legalábbis, ami a kalózokat illeti) sosem szünetelt. A Földközi-tengert egykor a római birodalomban mint holmi belső tót és fő-fő útvonalat hasznosították, a kereskedelem szervezete nem mállott teljesen szét, a vizet hovatovább ismét áruszállító hajók szelték át. A forgalom elsősorban a partok mentén tette próbára a sokat látott tengeri medvéket, de a kikötővárosokban mindenütt a szemfüles kalmárok