Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 979 kotmányt többnyire felakasztották a házban egy gerendára, hogy a rágcsálók és más állatok ne tehessenek kárt a benne fekvő pólyásban. A főgondot a füst okozta. Az égés kellemetlen mellékterméke az ajtón távozott. Némelyik épületen ablaknyílást is hagytak, mert ezzel kereszthuzatot idéztek elő, hamarabb megszabadultak a fojtogató füsttől. A nyílást, ha kiszellőztettek, betömködték. Néhol a lakótértől elrekesztettek fallal egy hálókamrát. Minthogy a szűk belvilágú épület gyorsan elpiszkolódott, évente többször is (ünnepeik előtt) híg sárral bekenték falait, s ilyenkor egy-két szőttessel fel is "öltöztették" házukat — legalább néhány napra. Ugyanígy alakult az élet a kőkunyhókban is. Bár voltak nagyobb alapterületű kalyibák a kontinensen, főleg a kelták lakta tartományokban (némelyeknek alapterülete akár a 40m 2 -t is elérte), a mindennapi élet ezekben sem zajlott másképpen, mint a kisebb építményekben. Az ilyen ház egyik végében istállót rendeztek be. Skandináviában veremépítményekben teleltek át a parasztok — jószágaikkal megosztva a ház belvilágát. A rendszer a csarnokházakra emlékeztet, de ezek az épületek földbe is voltak mélyítve és tetejükön fű nőtt. Az épületekben a falak mellett volt egy-egy sor marhaállás, köztük folyosó, s annak végében a lakótér, közepén nyílt tűzhellyel. így éltek már a szegény sorsú vikingek és, ezekhez a körülményekhez ragaszkodott még — eldugott dán, norvég tanyákon — néhány parasztfamília a múlt században. 6. A FALU-VÁROS KAPCSOLATOK ÉS A TELEPÍTÉSEK KÖVETKEZMÉNYEI AZ ÉPÍTKEZÉSI SZOKÁSOKBAN A házak méreteit az ezredforduló után (szinte észrevétlenül) kezdték lakóik növelni. A középkor derekán a gazdaságilag jobban működő tájakon a házak átlagos alapterülete már 50-60 m2 között volt. A történtekben számunkra megkülönböztetett jelentőségű falvak létrejöttével a Kárpát-, a Cseh- és Morva-medencében, továbbá a korábban szlávok, litvánok és poroszoktól (és más, már felszívódott etnikumoktól) lakott Kelet- Közép-Európában is új fejleményeket kell regisztrálnunk. A 13-14. században az Elbától keletre és a ligetes sztyeppe Közép-európai nyúlványán, tehát a Magyar Alföldön a parasztok elhagyták a veremházakat, új otthonaikba költöztek, mindenütt felmenő falú épületeket kezdtek emelni. Rendszerint két helyiségből álló épületeket ( vagy ház+kamra, esetleg ház+pituar+kamra) kedveltek. A ház finnugor szó (tehát az alapszókincshez tartozik), a pitvar szláv kölcsönszó, a kamra pedig középkori latinból került át a magyar nyelvbe. Az európai nyelvekben is a ház (pl. a német Haus) épület és lakótér jelentésű, a kunyhó (a német Kate) ennél jóval kisebb építményt jelent. Idetartozik még a neolatin nyelvekben megmaradt casa vagy a lapp kota stb. Eredetileg (talán a bronzkorban?) ezek a kifejezések mind, ,lakás't, ,ház'at jelentettek. A jelentések később szétváltak és a különféle hangalakű szavaknak kialakult a maguk sajátos értelme. A kifejezések arra utalnak, hogy a korai középkorban és főleg a középkorban megnőtt az épületek alapterülete, két, néha három helyiséget választottak szét egy-egy lakóház belső terében, s ezáltal mintegy csatlakoztak is a tőlük nyugatabbra élők lakásnormáihoz. A rendszert Közép- és Dél-Európa érintkezésének
