Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 977 A téli és nyári szállás az őskori Eurázsiában sokaknál megosztotta az életformát, és nem volt sztyeppei nomád specialitás. A Balkánon (és a Mediterráneum több pontján) a pusztuló vegetációjú völgyek, másrészt a hegyoldalak legelői között vándorolt a jószág, mert a magaslatokra több eső hullott, de télen a magasabban fekvő legelőket befedte a hó. Dél-Ukrajnában a parasztok ármentes platókon művelték földjeiket, mígnem nyájaik — az ár elvonultával — a tavasszal elöntött réteken és mezőkön ismét legeltek. Ilyen volt gazdálkodási stratégiája a magyarok zömének is a 8-12. században. Ekkortájt még minden paraszt kis alapterületű házban húzta meg magát. A Balkán vagy az Abruzzok gerendákból tákolt, esetleg terméskőből rakott házacskái — a lakáshasználatot tekintve — nem sokban különböztek egymástól. Az ásatásokon feltárt maradványokból ítélve a 20 m2

alapterületűnél ritkán nagyobb belvilágú építmény padlóján mindig találtak hamut és faszéndarabkákat, mert itt főztek, legalább is télen. A tüzet a ház közepén rakták. Nyáron viszont a ház mellett, a szabadban gyújtottak tüzet, a tűzhely mellett tapasztottak még egy — jobbára csak kenyérsütésre használt — sárkemencét is. Ugyanakkor sokuk hajlékában építettek kemencét is, ez melegített és ennél főzték, aszalták a gyümölcsöt, szárították és sütötték a gesztenyét meg az agyag- vagy kőlapon (kenyér helyett) a lepényt. Hasonló módon használták lakásaikat a ligetes sztyeppén élők is, holott közülük a legtöbb család egy-egy veremházban szorongott. A többnyire nyeregtetős épületben kis, félgömb alakú kemencét tapasztottak, ahol is sütöttek-főztek. Kelet-és Észak-Európában a téli hónapokban eltetvesedtek. Ezért kis fürdőházakat építettek — kőkemencével. A szauna régészeti emléke a kőkemence. A ligetes sztyeppe lakói közül a parasztok biztosan élvezték a gőzfürdőt, a pásztorokról ezt nem lehet határozottan állítani. A nyári szállásokon kevesen építettek házakat, az állatokat őrző férfiak ugyanis ragaszkodtak sátraikhoz. A házaknak a középkorig Európában sehol sem volt még kéménye vagy padlása. Ez a technikai minimum öltött testet a ligetes sztyeppe 15-16. század óta létesült pásztorszállásain, majd a legrégibb földműves tanyák lakóépületein egyaránt. Ebben az övezetben csak a 17-18. században sikerült megszabadulni a nomád bandáktól. A magyaroknál kezdődött. A 13-15. században az Alföldön sporadikusan telepítették le a népvándorláskor utolsó hullámaival érkező kunokat, jászokat stb. A tájon, ahol minden évben a terület egyharmadát ellepte a tavaszi áradás, a 12. század óta létesítettek majorokat, majd a 13-14. század között kiépült a magyar falurendszer, amikor a homokos hátságokat és a szikes legelőket viszont nem adták oda a jobbágytartó földesuraknak, hanem pásztortörzsek között osztották fel. Letelepedésük a 14—15. században ment végbe. Időközben és a 15-17. században sok falu elnéptelenedett. A magánháborűk, a parasztháború, a portyázó oszmán-török és más csapatok mind megtették a magukét. Az elnéptelenedett falvak szántóföldjeit sok helyen a szomszéd falubeliek szántogatták, adóztak is utánuk, de előfordult, mert kevesebb munkával járt, ha marhalegelőként hasznosították a pusztát. A jószágot lábon elhajthatták a piacra, az árut nem kellett szállítaniuk. Ezzel a gazdálkodással földesurak és városok köztestületei is próbál-