Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 975 Délen a vidéket mindig is a parasztok és a pásztorok sajátos elegye töltötte fel. A parasztoknak jókora juh- és kecskenyájaik voltak, családjuk egyes férfitagjai sosem fogták meg az eke szarvát. Vándoroltak, mert a nyáj vándorolt. Télen a pásztor lakóhelyének közelében a mélyebben fekvő völgyekben, néhol a tengerparton, nyaranta a hegyi legelőkön időzött. A jószág itt talált eleséget. Úgy működött a rendszer, mint az ázsiai nomádok gazdasága. Akik ebből éltek, kétlaki életet éltek. Mindenütt igazodniuk kellett a természeti adottságokhoz. A termelésen és a fogyasztáson fel lehetett ismerni a biotopot. Ok mindenesetre felismerték. Igazodtak hozzá. Elemi érdekeik azt kívánták, hogy növeljék a családi munkaerőlétszámot, a fiúk közül többen nem is választhattak feleséget, önkéntes legénység, a legelőkön. A parasztok ugyanakkor ültetvényeiken, szántóikon dolgoztak, felépítették tanyájukat, kőházaikat, majd a középkorban egyre többen használtak téglát, mert kevesebb munkával (és talán már olcsóbban) jutottak hozzá ehhez az építőanyaghoz. Másrészt, a hegyi legelőkön megteremtették azt a másik, ugyancsak egyszerű világot, amely minden tekintetben más volt, mint az eddigi megszokott környezetük. Ideiglenesen használható kalyibákat tákolták össze, szívták az út porát, baktatván a nyáj után. Szamarukkal vontatott, fedett kordén költöztették legelőről-legelőre személyes holmijukat. Kettős életet éltek. Másutt is. Az Alpok és a Pireneusok magashegyi legelőin létesített tehenészetek hasznára talán a prehistorikusmban jöttek rá. Mindenesetre a középkori majorok fenntartói már kiegészítették gazdaságukat egy-egy tej- és sajtüzemmel. Később a polgárok is éltek az alkalommal. A 16. század óta a parasztok próbálkoztak. Sokan ezt tették a norvég hegyekben is. Mindannyiuk közös vonása, hogy vajat és sajtot állítottak elő, s azt értékesítették a városokban. Utódaik ugyanezen céllal máig tartanak fenn tejgazdaságokat a hegyi legelőkön, lakó- és szántógazdasági övezetük pedig nem kúszik a tengerszint feletti 800 méter fölé. Ok is kétféle építészeti kultúrát mondhatnak magukénak. Ez a sajátos fejlemény annak köszönhető, hogy az Alpok hágóin át vezető transzkontinentális utak forgalma megélénkült a középkorban, a mediterrán világból anyagi és szellemi javak ezeken a kapukon át jutottak el Észak-Európába. Az Alpok építészeti kultúráját a geológiai viszonyok forgalmi csatornáin át érkező innovációk táplálták. Sokszor nem is a technikai megoldások, hanem az azokat alkalmazó mesterek származtak délről. Városon és vidéken egyaránt építettek házakat. A parasztok is felsorakoztak a megrendelőkhöz. A hegyi szállásokon azonban csak a maguk hagyományai szerint építkeztek. Bár a mondottakhoz hasonlóan kétlaki életet éltek a Pireneusokban is sokan, de építészeti kultúrájuk nem gyarapodott olyan mértékben újításokkal, mint Közép-európai kollégáik mesterséges környezete. A baszkok földjén a városi befolyás mértéke jóval kisebb volt. Ez jellemzi továbbá a skandináv viszonyokat és főként az ottani építészeti kultúrát. Itt olyan közel volt egymáshoz a kettő (urbanizációs befolyás hiánya vagy erőtlensége miatt), hogy nem is fedezhető fel számottevő különbség a lakóhely és a szállás architektúrája között. Dél- és Közép-Svédországban, nemkülönben az Upplandban (a Malar-tó mellett), sőt a nyugati parton a középkor végén tanyasi parasztok éltek már mindenütt. Állataikat (mikor a nyár és a szúnyoginvázió beköszöntött) valamennyien