Századok – 1999
Történeti irodalom - Benedik Peter: Der Streit um das Kirchliche Amt. Die theologischen Positionen der Gegner Martin Luthers (Ism.: Rdó Bálint) II/430
424 TÖRTÉNETI IRODALOM 430 1701-es nápolyi és messinai spanyolellenes felkelésekről, arról, hogy 1700-ban II. (Szenvedő) Károly halálával kihalt a Habsburgok spanyol ága, az ezt követő spanyol örökösödési háborúban 1707 nyarán Ausztria megszállta a nápolyi királyságot, 1718-ban pedig Szardíniáért és Savoyáért cserébe megkapta Szicíliát. Több mint kétszáz évnyi töretlen birtoklás után a spanyolok elfogadták, hogy kivonulnak Dél-Itáliából. Változást hozott viszont Savoyai Mária Lujzának, V Fülöp első feleségének halála. Az új királyné, Farnese Erzsébet megteremtette a spanyolok Itáliába való visszatérésének feltételét. Az ő révén ugyanis Parmára, Piacenzára, sőt Toszkánára is igényt jelentettek be a spanyolok. Olvasunk Alberoni érsek szerepéről, a Pragmatica Sanctio elismertetése körüli diplomáciai bonyodalmakról, arról, hogyan lett Bourbon Károlyból előbb Toszkána nagyhercege, majd Nápoly királya. A szerző felhívja a figyelmet a lengyel örökösödési háborúval való összefüggésekre. Részletekbe menő elemzést kapunk Nápoly demográfiai és gazdasági viszonyairól, sőt a II. Frigyes által alapított egyetemig visszamenően a város kultúrtörténetéről. Az utolsó alfejezet a Messinából Kalabriába átterjedő pestisjárvánnyal, illetve az osztrák örökösödési háborúba való belépéssel foglalkozik. Pere Molas Ribalta értékeli Bourbon Károly spanyol királyságát. Károly bátyját, VI. Ferdinándot követte Spanyolország trónján, miután az gyermektelenül halt meg. Károly 1759-ben, amint elfoglalta a trónt, Nápoly-Szicíliát átadta harmadik fiának, IV Ferdinándnak, aki ott egészen 1825-ig uralkodott. Károly legidősebb fia terhelt volt, második fiát pedig a Cortes 1760-ban spanyol trónörökösnek nyilvánította. III. Károlyt számos itáliai származású miniszter szolgálta, elsőként Leopoldo de Gregorio, Squilance (spanyolosan Esquilance) márkija, aki pénzügyminiszter lett, majd 1763-ban a hadügyminisztériumot is megkapta. Egy másik olasz, a genovai Geronimo Grimaldi külügyminiszterségre jutott. A spanyol hadseregben nagy befolyásra tettek szert az olasz tisztek. 1766 tavaszán itáliaiellenes lázadás tört ki, Squilance kénytelen volt hazájába visszatérni, Grimaldi viszont megerősítette pozícióját. Az új királyi palotát az olasz Juvara és Sachetti tervezték és a velencei Tiepolo díszítette. A király tiszteletben tartotta a spanyol alkotmányos rendet, megerősítette a Korona pozícióit az egyházi igazságszolgáltatás rovására, 1767-ben betiltotta országában a Jézus Társaságot, s bár ezt örömmel fogadták a domonkosok és az ágostonosok, Károly ügyelt arra, hogy más rendek révén se szóljanak bele külföldi elöljárók a spanyol ügyekbe. 1762-ben elzavarta az udvarából a főinkvizítort. Ribalta megismerteti az olvasót Spanyolország korabeli gazdaságának fő vonásaival, a kiváltságolt királyi manufaktúrák visszaszorításával, a társadalom peremére szorult emberek életének megkönnyítésére hozott intézkedésekkel, a felvilágosult abszolutista elvekkel összhangba hozott korlátozott agrárreformmal, a Madridot hat kikötővárossal küllőszerúen összekötő útrendszer kiépítésével, a nem minden ellentmondás nélkül végrehajtott oktatásügyi reformmal, a Nagy-Britannia elleni háború anyagi következményeivel. III. Károly 1788 decemberében halt meg, néhány hónappal a francia forradalom kitörése előtt. Radó Bálint Benedik Peter DER STREIT UM DAS KIRCHLICHE AMT Die theologischen Positionen der Gegner Martin Luthers Verlag Philipp von Zabern, Mainz 1997, 251 o. AZ EGYHÁZI HIVATAL KÖRÜLI HARC Martin Luther ellenfeleinek teológiai pozíciói A tübingeni egyetemen a nagy múltú ágostai evangélikus hittudományi fakultás mellett katolikus teológia is működik. Ez utóbbin védte meg e műve alapjául szolgáló disszertációját a szerző 1993-94 telén. Részletes vizsgálódásainak tárgya azon viták beható elemzése, amelyeket protestáns és katolikus teológusok a 16. században folytattak az egyházi hivatal mibenlétéről, a papság feladatának értelmezéséről, az egyházi rend kétségbe vont létjogosultságáról, tagadásba vett, illetve védelmezett szentségéről. Mindezzel kapcsolatban a reformátorok a búcsúról szóló katolikus tanításon kívül a szentmise áldozati jellegét vitatták leghangosabban. A középkor végére, a koraújkor elejére túlburjánzott misemondatási gyakorlat egyik legeklatánsabb példája volt, hogy VII. Tudor Henrik király a Westminster Apátsághoz hozzáépített kápolnában saját lelki üdvéért tízezer misét fizetett. Az ilyesmi nem kevésbé vált heves támadások tárgyává, mint a katolikus egyháznak a búcsúkkal kapcsolatban kialakult gyakorlata.
