Századok – 1999
Tanulmányok - Tóth Endre: Szent Adorján és Zalavár I/3
TANULMÁNYOK Tóth Endre SZENT ADORJÁN ÉS ZALAVÁR Cs. Sós Ágnes 1925-1992 emlékére A római uralom megszűnése után a Dunántúlon élő népesség története eredményes kutatásának egyik fontos összetevőjét a kereszténység írásos és tárgyi forrásainak a vizsgálata jelenti1 . Ennek a kedvező adottságnak az oka a — 4. században már egységesen rómainak nevezhető — helyi lakosság kereszténysége, szemben a sorozatosan érkező, letelepedő vagy tovább vándorló népek jórészének „pogányságával". Ha voltak is közöttük keresztények, mint egyes gót töredékek2 , ezek keresztény tárgyi emléke elenyésző számú. Ezért a keresztény leletek főként a helyben élő népesség történetének kutatását segítik elő. Ε leleteken esetenként jól nyomon követhető a mediterráneum keresztény tárgyainak téma- és stüusváltozása, ezáltal a dunántúli lakosság kereskedelmi-kulturális kapcsolatai. Az első évezred második felének a kereszténységére vonatkozó írott és tárgyi emlékek mennyisége nem egységes: eleinte még akad forrásemlítés, az emlékek nagy része azonban tárgyi jellegű. Az utóbbiak száma az 5. századi visszaesés után a 6-7. században emelkedik3. A rájuk vonatkoztatható írott források azonban eltűnnek. Ezért a leletek értelmezése máig kérdéses: a helyi őslakossághoz kapcsolhatók-e, vagy az avarok által elhurcolt mediterráneumi népességhez? A keresztényekre vonatkozó forrásokat és leleteket nélkülöző 8. század sem tartható a „pannóniai" kereszténység végleges megszűnése időszakának. Az avarfrank háborúk alkalmával, a 796-ban tartott Duna-parti zsinat4 rendelkezései alapján bizonyos, hogy az egykori tartomány területén keresztény tömegek éltek, akik a nyugati egyházzal hosszú ideje semmiféle kapcsolatot nem tartottak, és nem is tudtak róluk. Felbukkanásuk Pippin hadjárata alkalmával feltehetőleg az igazi meglepetés volt Paulinus aquileiai patriarcha számára. A frank hódítással azután Pannónia déli része, a Dráva-Száva köze (828 után csak a nyugati fele maradt karoling kézen) és Nyugat-Pannónia5 szervezetileg ismét az európai kereszténységhez kapcsolódott. 1 Ezúton is megköszönöm a tanulmány írása közben nyújtott segítséget és szakirodalmi adatokat Veszprémy Lászlónak és Vida Tivadarnak. 2 Lásd például a Hács-Béndekpusztai gót liturgikus feliratú ólomlemezt. A temetőről: Kiss Attila·. Das germanische Gräbenfeld von Hács-Béndekpuszta aus dem 5.-6. Jahrhundert. Acta Antiqua 36, 1995, 275, 286, 320-322.; Harmatta János; Acta Antiqua 37, 1996. 3 A népvándorlás kori keresztény leletekről egyelőre: Tóth Endre: A 4-8. századi pannóniai kereszténység forrásairól és a leletek forrásértékéről, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2, 1990, 17. 4 Monumenta Germaniae Historica (MGH) Leges, Concilia aevi Karolini I. 172-176. 5 Úgy látszik kiirthatatlan a történeti térképekről és a korszakot tárgyaló tanulmányokból az egész Dunántúlra kiterjedő, szervezett karoling birodalom és Duna-menti határa. Semmiféle érv, lelet nem támogatja, hogy a 9. század első évtizedeiben, végérvényesen pedig a 828-as átszervezést követően a karoling állam a Rába-Marcal-Rinya folyóktól keletre is kiterjedt volna. Ezért mindazok a következtetések, amelyek frank településekkel számolnak, és erre építenek a Dunántúl keleti részén, téves azonosítások, és az erre alapított következtetések eleve hibásak. Nem ez az egyetlen
