Századok – 1999
Tanulmányok - Tomka Béla: A magyar bankrendszer fejlődésének sajátosságai nemzetközi összehasonlításban 1880–1931 IV/655
A MAGYAR BANKRENDSZER FEJLŐDÉSE ... 1880-1931 679 alakulása ellenére a hitelintézetek közötti kisfokú munkamegosztás továbbra is a magyarországi pénzügyi rendszer egyik sajátossága maradt.11 7 A növekvő állami befolyás a két világháború közötti időszak hitelügyének egyik legmarkánsabb vonása volt számos európai országban. Nem volt ez másként Magyarországon sem. Az 1931-es pénzügyi válságig terjedő időszakban még mérsékeltebb volt az állam szerepe, míg az ezt követő periódusban — a hitelválsággal összefüggésben, de talán még inkább az állam gazdasági pozícióinak más területeken is megfigyelhető növekedése következtében — már lényegesen erősebb volt az állam gazdasági tevékenysége. Az állami intervenció fő eszközeit a hitelügyi törvényhozás, a bankfelügyelet, s a többnyire speciális feladatokkal rendelkező állami-kvázi állami szektor kiterjesztése jelentette a hitelügyben. Magyarországon — hasonlóan Németországhoz és Ausztriához — az állam már az első világháború idején közvetlenül beavatkozott a pénzügyi folyamatokba.11 8 Ez a szerepvállalás a háború befejeződésével sem ért véget, annál is inkább, mivel a hadigazdálkodásról a békegazdaságra való áttérés számos problémát vont maga után. 1922-ben újból bevezették az egyszer már megszüntetett kötött devizagazdálkodást, melynek az irányító szerve a Devizaközpont volt.11 9 A devizaigényeket központilag rangsorolták, előnyben részesítve a nyersanyagvásárlásokat. A korlátozásokkal — ilyen volt pl. a kötelező devizabeszolgáltatás — sikerült megakadályozni a kettős valutarendszer térhódítását, s a korona mint fizetőeszköz teljes kiszorulását. Ugyanakkor ezek az intézkedések nagymértékben gátolták a pénzintézetek valuta- és devizaüzleteit. Míg az első világháború előtt a jegybank a rövid lejáratú hiteleknek csak 1/5-ét biztosította, s a fennmaradó részt a hitelintézetek teremtették elő, az inflációs gazdaságban az Állami Jegyintézet fedezte a magyar gazdaság hiteligényének nagy részét. A bankok maguk is erősen függtek a jegybank inflációs finanszírozásától, ami a nagybankok gazdasági jelentőségének említett mérséklődését jelentette.120 Az állami befolyás növekedését a hiteléletben jól példázza a klaszszikus bankfelügyeleti funkciókat is ellátó Pénzintézeti Központ tevékenysége. A Központ 1916-ban még csak öt évre alakult, s csak olyan intézetben végezhetett revíziót, amelyik nála vett fel hitelt, vagy maga kérte az ellenőrzést. Bár a jelentősebb európai országokban az átfogó bankfelügyeletet csak a világgazdasági válság során vezették be (Németországban pl. 1931-ben, Belgiumban 1934/1935-ben, Svájcban 1935-ben, Franciaországban 1941-ben), a Pénzintézeti Központ 1920-as reformja nyomán azonban egyrészt feladatává tették az állam hiteligényeinek kielégítéséhez való hozzájárulást, közérdekű vállalatokban való részvételét, másrészt felülvizsgálati hatásköre kiterjedt immár minden olyan tagjára, amelynek saját tőkéje nem haladta meg a 40 millió K-t, s a nagyobb, az intézet székhelyén kívüli fiókokra is. Ezenkívül 1921-től csak a Pénzintézeti Központ tagjai fogadhattak el takarékkönyvekre betétet illetve kezelhettek közpénzeket. Ezeknél a 117 Surányi-Unger Tivadar·. Magyar nemzetgazdaság és pénzügy. Bp., 1944.152. 118 A háborús pénzügyekre összefoglalóan ld.: Hantos Elemér: A Monarchia pénzügyi készültsége, mozgósítása és hadviselése. Bp., 1914.; Teleszky János: A magyar állam pénzügyei a háború alatt. Bp., 1927.; Popovics: A pénz sorsa a háborúban. Bp., 1926. 119 Gróf Károlyi István: A magyar Devizaközpont működésének ismertetése és méltatása, 1916-1925. Bp., 1927. 120 A magyar hitelpolitika az 1920-1944. években. Bp., 1946. 14.
