Századok – 1999

Történeti irodalom - Sussarin V. P.: Rannij étap étnicseszkoj isztorii vengrov. Problemü étnicseszkogo szamoszoznanija (Ism.: Niederhauser Emil) III/631

632 TÖRTÉNETI IRODALOM megbízásból harcoltak volna, csak a besenyők álnok támadásáról. A vereségről sem tudnak. Azokat a szlávokat, akik magukat szláv- vagy szlov- kezdetű szóval nevezték, a magyarok tótoknak nevezték, de ismerték külön a horvát etnikumot és a morvát is (Marót). Az etnikai öntudathoz hozzátartozik, hogy az új hazát csak a magyarok lakják. A vezérek nevét a közmagyarok nyilván nem ismerték, van köztük török jellegű, de ezeket a neveket a magyarok nem nyelvi kölcsönzésként vették át, ezért már a magyar szókincs részének tekinthetők. Itt kerít sort Susarin a Hunor és Magor-történet tárgyalására, ez szerinte az egyetlen népi monda ebből a korból. Hunor neve nyilván az onogur népnévvel kapcsolatos. A monda akkor keletkezhetett, amikor a magyarok és az onogurok még együtt laktak, de már megvolt egymástól eltérő etnikai öntudatuk. A hétmagyar elnevezés a 9. sz. első feléig az etnonim lehetett, még a kabarok csatlakozása előtt. A csodaszarvas története sok hasonló típusú etnikumnál megtalálható. A Belár leányairól szóló rész a bolgárokkal való együttélésről tanúskodik, de itt is bizonyos a különállás, egyébként a magyar és a bolgár-török régészeti anyag is különbözik. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy ebben a században is élt a közös származás tudata, megvolt az önelnevezés, fontos tényező volt a kazár kapcsolat kérdése, a keletre szakadt magyarok ismerete. Jellemző a pozitív mozzanatok megléte, a negatívok kiküszöbölése az etnikai öntudatból. Levedi ismerete is ide tartozik, meg a kazároktól való függetlenség illúziója. A törzsek ismerete és Árpád vezető szerepe is fontos része az öntudatnak. Épp úgy az a mozzanat, hogy egyedül a magyarok a terület lakosai. A más népekről kialakult sztereotípiák is ennek az etnikai öntudatnak a részei. Az V fejezet a feudális viszonyok kialakulásának a korát, a 11-12. századot tárgyalja. A fő források latin nyelvűek. Susarin ezen belül a feltételezett Ősgeszta megállapításaiból indul ki. Ezen belül alapvetőnek tartja a terület megvásárlásának a történetét (a fehér ló monda stb.), ez Susarin szerint arra utal, hogy az etnikai öntudatban békés megtelepedés szerepelt, nem erőszakos hódítás. Anonymusnál persze ez utóbbi, de ez már a feudális osztálytudat kérdése. Ennek kapcsán a szerző részletesen bizonyítja, hogy Anonymus regényt írt, történeti forrásként tehát csak nagy körültekintéssel használható. Az itt talált szlávokról az ősgeszta nem tud. A gens Hungarica kifejezés Szt. István törvényeiben még minden lakost jelent, a rabszolgák kivételével, Szt. László törvényeiben viszont már megfogható az etnikai különbségek tudata, a szövegben szláv eredetű magyar nevek is szerepelnek. A forrásokban ekkor már sokféle etnikum jelenlétére van adat, de csak akkor, ha ez szórvány egy másik, kompakt etnikum területén belül. Susarin itt ismét hangsúlyozza a békés együttélést, mint az etnikai öntudat részét. A szlovákok sztereotípiája pozitív, ez csak a 19. században módosul. Itt tér ki a szerző a jövevényszók kérdésére, hangsúlyozva, hogy azok megléte nem jelenti minden esetben a reáliák átvételét is. írott forrás a más etnikumokkal való kapcsolatról csak az enklávék esetében van. A magyarok egységes mivolta (szemben a többiekkel, akik nem egységesek) ugyancsak az öntudat része. A Botond-monda a 10. sz. végén keletkezhetett. Ekkor már az eredeti etnikai és a feudális osztálytudat elválik, sőt olykor szembekerül egymással. Az Ősgeszta már távolságot tart a pogány magyaroktól, de azért még ismeri az együvé tartozást. A kalandozások értékelése az Ősgesztában negatív, de csak az augsburgi vereséget ismeri el. Az, hogy a magyarok Isten ostoraként jelentek meg nyugaton, már a feudális öntudat része. Az sem szerepel itt, hogy a kalandozásokat sokszor meghívásra végezték. Hogy mennyire megvan még az etnikai összetartozás tudata, azt mutatja a Hont-Pázmán nemzetség esete, amely csak házassági kapcsolat révén kerülhet be a magyar etnikumba. Hungaria olykor csak a feudális urakat jelenti, de olykor még mindig az egész etnikumot. A gens kifejezés ekkor az etnikailag magyarokat jelenti, de jelentheti csak az alsóbb rétegeket. A populus, az emberek nem a genset jelentik, ahogy Szűcs Jenő gondolja, hanem területi értelemben, minden lakost. Most már az etnikai öntudat része annak a tudata, hogy más etnikumok is vannak itt. Autosztereotípia a magyar királyok bőkezűsége, vagy a magyarok együttérzése másokkal. Az ősgesztában a németek és az olaszok sztereotípiája negatív. A Lehel kürtje-monda is mutatja a negatív sztereotípia továbbélését \ agy Péter negatív értékelése. Összefoglalóan Susarin úgy látja, hogy ebben az időszakban az etnikai öntudat alapvetően az etnikumok közti kapcsolat révén fejlődik. A tartós együttélés a szlávokkal vezetett a föld megvásárlásáról szóló mondára. Az öntudat alakulásának három egymással szembeállítható tényezője: a magyarok és a korábban itt élők, a letelepültek, szemben a még félig nomád magyarokkal, és az etnikailag egységes magyarok szemben a többi, nem egységes etnikummal, vagyis a több etnikumot alkotó szlávokkal. Az országon kívüli etnikumokkal nem az egész magyar etnikum érintkezett, ezért ismertségük foka különböző. A feudális komponens is számít az öntudatban. A német betörések az alsóbb társadalmi rétegeknél is negatív sztereotípiákhoz vezethettek. Az utolsó fejezet az etnikai öntudat 12. századi és 13. századeleji szakaszát tárgyalja. Itt az Ősgeszta 1068-95-re vonatkozó részét veszi alapul, amelyben vannak betoldások is, és az 1152-ig