Századok – 1999
Beszámoló - Konferencia a 19. századi magyar liberalizmusról (Kőrösi Zoltán) III/617
618 BESZÁMOLÓ úgy fogalmazhatnánk - mondta, hogy liberális eszközöket is figyelembe vevő megoldási javaslatok születtek. Rátérve Kossuth gondolatrendszerének taglalására, Szabad György szintén a szabadságfogalom elemzéséből indult ki. Hangsúlyozta, hogy a „Széchenyit megtartva meghaladni akaró Kossuth" szabadságfelfogását erős demokratikus átitatottság jellemzi. A népképviselet bevezetését nagyon komolyan vette, és nem riadt meg a jogkiterjesztés ütemének felgyorsításától, de a liberális szabadság ésszerű és célszerű korlátok közé szorításától sem. Kossuth nézete szerint a „gyakorlat szabadságának" megteremtéséhez igazodni szükséges a helyi valósághoz, nem elégséges a külföldi eszmék egyszerű eltanulása. A gyengébbeknek az erősebbel szembeni kifejléséhez — legyen szó akár egyénekről, akár ilyen-olyan közösségekről — védelemre van szükségük, a verseny szabadságánali biztosítása önmagában nem vezet boldoguláshoz. Kossuth ebből a megfontolásból építi be programjába a jogi biztosítékok, garanciák szükségességének demokratikus elvét. Ám nem csupán a szabadságjogok kiterjesztését és a modern polgári nemzet megteremtését tartotta fontosnak, hanem a magyar nemzet egyenrangú partnerként való elfogadtatását is az abszolutizmussal, illetve a külhon országaival szemben. Az előadó végezetül aláhúzta: Kossuth olyan kiemelkedő személyisége a századnak, akinek politikai eszméi 1849 után sem rendültek meg, s aki a későbbiek során már magát a demokráciát azonosította a szabadsággal. Szabad Györgyöt követően Takács Péter egyetemi docens (KLTE) tartott előadást Deák Ferenc a második vonalban címmel. Arra a kérdésre keresett választ, miként magyarázható, hogy az 1832-36-ban és 1839-40-ben, majd az 1860-as években újra a politika csúcsán lévő Deák '48 sorsfordító történelmi pillanatában visszavonul a közéletet meghatározó terepről. Takács Péter szerint Deákot már a 40-es években a csalódottság és reményvesztés állapota gyötörte, mivel ellentétet érzett a politikai vágyak és lehetőségek között, elkeserítették a vezérkedések, csüggesztették a kialakuló szekértáborok. Mégis jelen van ekkor még az ellenzék valamennyi jelentősebb megmozdulásánál. Egységbe formálja az Ellenzéki Nyilatkozatot, Zala vármegye küldötteként részese az utolsó rendi országygyűlésnek, sőt az első felelős magyar kormány igazságügyminisztere lesz. Tisztéről azonban hamar lemond és belső emigrációba vonul. Elszürkülése annak tudható be, hogy végképp veszni látta a hideg megfontolás politikájának gyakorlatát, melyet a számára oly fontos nyugalom fenntartása érdekében folytatott. Alkatával nem harmonizáltak a forradalmi idők. A társadalmi konfliktusok tompításának híveként a megfontolt építkezés, az apró lépések diplomáciájának híve volt. Féltette a nemzetet az anarchiától. Amíg azonban reményt látott arra, hogy politikai bibliájának, a Pragmatica Sanctiónak az elvei, és az abból kihámozható szigorú alkotmányosság, valamint az Ausztriával való közjogi-hatalmi egymásrautaltság elve nem sérülnek, cselekvő részese maradt az eseményeknek. Aztán választania kellett: vagy elveti meggyőződését és követi a törvényhozást Debrecenbe, vagy pedig kitart elvei mellett és visszavonul. Deák ez utóbbit választotta. Erdődy Gábor személyesen nem tudott megjelenni a rendezvényen, de Batthyány és a polgári nemzeti átalakulás programja című előadását eljuttatta a konferenciára, amelyet Miru György olvasott fel. Erdődy felületesnek ítélte azt a hely-